A hercegszöllősi kánonok megszületésének 450. évfordulójára emlékeztek a drávaszögi Laskón. A hálaadó alkalmon megnyitották a Laskó és a reformáció című egyháztörténeti állandó kiállítást, az ünnepi istentiszteleten pedig az új kenyérért is hálát adtak.
A hercegszöllősi kánonok 1576-ban jelentek meg, ez volt a magyar reformátusok első írásos dokumentuma, amely nemcsak egyházjogi, hanem lelkiségi iránymutatást is adott a hívőknek. Egyben válasz volt a reformátusok részéről a mohácsi vész utáni történelmi válságra, teológiai és közösségi iránymutatást adott a kornak. Ezt az eseményt, a hercegszöllősi zsinat 450. évfordulóját ünnepeljük idén. Ebből az alkalomból beszélgettünk a téma kutatójával, Szabó Andrással, a Károli Gáspár Református Egyetem professzor emeritusával.