Felhívások
Pályázati kiírások, felvételi hirdetmények és egyéb felhívások egyházunkban.
Már csak néhány napig lehet jelentkezni az Axioma Akadémiára
Augusztus 27-ig lehet csatlakozni az Axioma Akadémia 2026/27-es évfolyamához. Az Axioma Központ ingyenes, felekezetközi programja olyan egyetemistáknak és fiatal pályakezdőknek szól, akik szeretnék elmélyíteni keresztyén hitüket, és azt felkészülten, hitelesen képviselni saját közösségeikben és a közéletben.
Pótfelvételi lehetőség a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának szakjaira
Augusztus 7-ig van még lehetőség jelentkezni a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának hitéleti alapképzési szakjaira és tanító alapképzési szakára.
A Duchenne-szindrómás Marcell megsegítésére hív a szeretetszolgálat
A Magyar Református Szeretetszolgálat egy látókörébe került hatéves, Duchenne-féle izomsorvadásos kisfiú nélkülözhetetlen külföldi kezelésére gyűjt pénzadományt.
Leaders in Training - ír pályázati lehetőség
Az Ír Presbiteriánus Egyház Globális Missziói Tanácsa idén ismét elérhetővé tette a magyar reformátusok számára is Leaders in Training (LIT) ösztöndíjprogramját. A programmal az ír presbiteriánusok nemzetközi partnereik és testvéregyházaik, így a Magyarországi Református Egyház jövőbeni és jelenlegi vezetőinek képzését kívánják támogatni.
Még lehet jelentkezni a hittanoktatók júliusi zarándoklatának várólistájára
Úton Istennel, önmagunkkal címmel szerveznek gyalogos zarándoklatot hittanoktatóknak július 20. és 23. között Csesznek-Gézaházán. A jelentkezés lezárult, a helyek beteltek, de a várólistára még fel lehet iratkozni.
Recepcióst keres a Dunamelléki Református Egyházkerület
Bemutatják Kádár Ferenc Nyílj meg, én lelkem! című könyvét
Pénz és egyház – könyvbemutató a Ráday Könyvtárban
A pénz és az egyház kapcsolatáról szóló, hiánypótló tanulmánykötet bemutatójára várják az érdeklődőket május 11-én 17 órakor a Ráday Könyvtárban.
Jótékonysági koncertet szerveznek a Sylvester János Református Iskola támogatására
Szeretettel hív és vár mindenkit a Sylvester János Református Gimnázium és Oktatási Központ Simon Izabella és Várjon Dénes világjáró zongoraművészek jótékonysági koncertjére május 5-én 19.00 órakor a Vakok Intézetébe, amelyet a Rókakert létrehozásának javára ajánlottak fel. A koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az adományokat köszönettel fogadják a kihelyezett gyűjtődobozokban.
Május 11-ig lehet jelentkezni az ökumenikus lelkészi missziói konferenciára
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Missziói és Evangelizációs Bizottsága idén június 22-26. között rendezi meg Révfülöpön az ökumenikus lelkészi (és munkatársi) missziói konferenciát.
Pályázati felhívás: Lelkipásztorok és gyülekezeti szolgálók képzési támogatása
Az MRE Missziói Szolgálatának Egyházstratégiai munkaága pályázatot hirdet a Magyarországi Református Egyház önálló jogi személyiséggel rendelkező egyházközségeiben szolgálatot teljesítők képzésének támogatására. A támogatás a lelkipásztorok és gyülekezeti szolgálók szakmai vagy lelki fejlődését elősegítő hazai és külföldi képzéseken – pl.: továbbképzéseken, konferenciákon, tanfolyamokon, workshopokon - való részvételéhez kapcsolódóan használható fel.
Veszprém ad otthont az idei REND-fesztiválnak – várják a jelentkezéseket a Református utcába
A dunántúli reformátusság kétévenkénti nagy találkozója, a Református Egyházi Napok Dunántúl – REND-fesztivál 2026. június 26–28. között lesz Veszprém belvárosában. Az eseménynek a Hangvilla–Liget–Petőfi-színház által határolt terület ad otthont.
Oktatót keres a Baár-Madas Református Gimnázium
Ismét indul a Vision School külmissziós képzés
Április 15-én indul Budapesten a külmissziós képzés, amely lehetőséget ad arra, hogy a nyári vagy téli szünetben kéthetes rövid távú evangéliumhirdető útra mehessenek a résztvevők Észak-Afrikába, Közel-Keletre, a Kaukázusba vagy Pakisztánba.
Megjelent a Hittanoktatási eszközbeszerzés újabb támogatási felhívása
A Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálata közzétette a Hittanoktatási eszközbeszerzés IV. támogatási felhívást, amelynek keretében az érintett egyházközségek legfeljebb 300 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a gyülekezeti hittanoktatáshoz szükséges eszközök beszerzésére.
Új nevelőszülők jelentkezését várja a Református Szeretetszolgálat
Tavasszal országos kampányba fogott a karitatív szervezet, amelynek célja, hogy minél több új nevelőszülő jelentkezzen. A szeretetszolgálat kötelékében jelenleg mintegy háromezer-ötszáz gyermek és fiatal él több mint ezer nevelőcsaládnál. Fontos, hogy minél több alkalmas, képes és kész család vállalja ezt a felelősségteljes feladatot.
Már lehet jelentkezni a Magyar Református Szeretetszolgálat bérlakáspályázatára
Országszerte harmincöt felújított, illetve jó műszaki állapotú, bútorozatlan társasházi lakásra írt ki nyílt pályázatot az MR Közösségi Lakásalap. Jelentkezni március 30-ig lehet.
Lehet jelentkezni az Ifivezető-képzés konferenciára
A helyreállítás lesz a fő témája az idei Ifivezető-képzés felekezetközi konferenciának. Az eseményre minden Kárpát-medencében tevékenykedő keresztyén ifjúsági munkást várnak a szervezők.
Március 18-ig lehet jelentkezni az imádság évében hirdetett pályázatokra
Álláshirdetések
Munkát keres egyházunkban? Itt találja az épp meghirdetett állásainkat.