„A református kollégiumok egyikében gyűlünk össze, hogy a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma éves ülésszakán közösségben imádkozzunk, hivatástudatunkat erősítsük, a szekciónkban megosszuk műhelytársainkkal az új kutatási eredményeket. Kitüntetés felidéznünk: két százada József nádor a Tiszamelléki – mai nevén Tiszáninneni – Református Egyházkerület és a sárospataki főiskola gondnokát nevezte ki a Magyar Tudományos Akadémia első elnökének!” – írja vezércikkében Veress Dániel, a Debreceni Református Kollégium Múzeumának munkatársa.
A protestáns reformáció kitörölhetetlen nyomot hagyott Európa történelmében és ezt a Refo500-nál jobban egy szervezet sem tudja. Az MTA szervezésében november 28-án mutattatták be a reformációtörténeti témacsoport programját.