A Szentírás leghosszabb fejezete, a 119. zsoltár nagy ívű, színpompás hitvallás arról, hogy a hívő ember számára milyen különleges kincs Isten kijelentett törvénye. A szerző százhetvenhatféleképpen lelkendezik arról, hogy az Úr igazsága, intelmei, parancsolatai, rendelkezései, döntései, utasításai, sőt ítéletei is mennyi örömet adnak neki még élete legnehezebb pillanataiban is. Szavait átjárja a vágyakozás: bár jobban megismerhetné, megérthetné és cselekedhetné azokat (Zsolt 119,97–104)!
Pletykálás helyett vállaljuk a kínos rákérdezést, és elkerülve a botrányt válasszuk a feddés bibliai rendjét, vélekedik Pataki András Dávid. A budapest-fasori lelkipásztor, egyetemi oktató maga is kap és fogalmaz meg kritikát, az utóbbihoz egyszerű képletet javasol. Hangsúlyozza: az ószövetségi próféták – a fő bírálók a Bibliában – főként saját, jól ismert népüket feddték meg.
„Isten beszél. Ez az egyik legelső vonása, amelyet megtudunk róla a Bibliából. [...] Ezért létfontosságú nekünk, akiknek a léte és a jóléte belőle fakad, hogy meg tudjuk különböztetni azt, amit ő hirdet magáról attól, amit mások vélelmeznek róla. Hiszen ki beszélhetne az ő dolgairól hitelesen rajta kívül?” – elmélkedik írásában Pataki András Dávid, református lelkipásztor. A Reformátusok Lapja cikkét ajánljuk olvasásra.