„Hozzá illő segítőtársai” leszünk egymásnak – hazaértek otthonról az ausztrál reformátusok

Mit jelent az, hogy a Magyar Református Egyházhoz csatlakozott az Ausztráliai Magyar Református Egyházak Szövetsége?
Azt, hogy a „családnevünk” megmarad magyarnak, nem kell elangolosítanunk. Amikor évekkel ezelőtt felmerült a kérdés, hogy csatlakozzunk-e a Generális Konventen keresztül a Magyar Református Egyházhoz, sokan nem is értették, hogy hogyhogy nem vagyunk mi magyar reformátusok. El kellett magyarázni, hogy magyar reformátusok vagyunk, de hogy van egy hivatalos Magyar Református Egyház, amelyben benne vannak az erdélyi, felvidéki, délvidéki, amerikai, nyugat-európai testvérek.

Mi akadályozta eddig ezt a csatlakozást?
A távolság elsősorban, azon kívül pedig most érett meg annak az ideje, hogy bennünket önállóan vegyenek fel. Egy nemzet öt kontinensen, ahogy egy kezünkön is öt ujj van: bár a kisujj kisebb és talán görbébb is, mint a többi, mégis egy külön ujj. Úgy éreztük, akkor csatlakozunk, amikor a Kárpát-medenceiek nyitottak arra, hogy önálló tagok legyünk. Ez már a koronavírus-járvány előtt felmerült, és mostanra fejeződött be a folyamat.

Hány magyar református él Ausztráliában?
Azt mi is nagyon szeretnénk tudni. Ausztrália körülbelül nyolcvannégyszer nagyobb Magyarországnál, és összesen körülbelül kilencvenezer magyar él kint. Ahogy sokfelé a világban, Ausztráliában is igaz az, hogy az emberek többségének nem a felekezeti hovatartozás az első, hanem a magyarság. A mi gyülekezetünk mindig magyar nyelven, református szertartás szerint tartja az istentiszteletet, de mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Ausztráliában az egyháztagság létszáma majdnem megegyezik az alkalmak látogatóinak számával, ami természetesen nem nagy, de a bors is kicsi és erős. Ha hozzávennénk azokat a honfitársainkat is, akik néha megjelennek keresztelni, esküvőre vagy temetési szolgálatra, akkor több ezerre lehetne tenni a gyülekezeteink tagságát.

Akkor úgy kérdezem, hány magyar református gyülekezet van?
Ausztráliában négy egyházkerület van, ábécésorrend szerint Adelaide, ahol Szabó Attila szolgál, Brisbane, Kovács Lőrinc lelkipásztor szolgálati helye, Melbourne, ahol Dézsi Csabát huszonnyolc év után váltotta Nagy Csongor, és Sydney, ahol én vagyok a lelkipásztor. Ezekben a kerületekben van egy-egy anyaegyházközség. Brisbane-ben, Sydney-ben van egy-egy leányegyházközség is, illetve Canberra is Sydney-hez tartozik. Korábban mindegyik egyházkerületben volt több gyülekezet, de fogynak a magyar reformátusok kint is. Ezen kívül pedig Melbourne-ben és Sydney-ben van egy-egy több mint százlelkes magyar idősek otthona, Melbourne-ben az Árpád Otthon, Sydney-ben az Erzsébet Otthon. Ezek nem tartoznak a mi gyülekezeteinkhez, de mivel nagyon sok gyülekezeti tagunk életének utolsó szakaszát ott tölti, értelemszerűen a lelki gondozásból kivesszük a részünket. Minden kivándorló, aki itthon veszteség, nekünk nyereség, mert új vért hoz, és életben tartja a közösségeinket. Az emigrációban az első generáció a legerősebb, rájuk tudunk építeni, különösen a magyarság szempontjából, de részben a reformátusság tekintetében is, és hálásak vagyunk azokért a gyülekezeti tagjainkért, akik akár hatvan vagy hatvanöt éve élő tagjai a gyülekezetünknek. Sydney-ben van egy kedves asszonytestvérünk, aki a kezdetek kezdete óta, azaz hetvenöt éve jelen van a gyülekezet életében. Éppen májusban ünnepelnénk mi is a 75. évfordulót a sydney-i gyülekezetben, de az egység napja miatt ezt novemberre toltuk.

Vannak azért a gyülekezeteknek másod- és harmadgenerációs tagjai?
Természetesen vannak, viszont a szálak lazulnak, mert minél többet él kint egy ember távol a szülőföldjétől, annál jobban veszíti el a kötődést, talán először szokásokban, hagyományokban, de előbb-utóbb nyelvben is, és ez a lazulás igaz az egymást követő nemzedékekre is. Mi mindegyik kerületben ragaszkodunk a magyar nyelvhez – nem betegesen, de tisztelettel, szeretettel, meggyőződéssel –, és éppen ezért nagyon érezzük a második és a harmadik generációnál ezt. Sydney-ben próbálkoztunk azzal, hogy időnként angolul is tartottunk istentiszteletet, de nem működött. Természetesen a keresztelés, a konfirmáció, az esküvő és a temetés sokszor kétnyelvű.

Mennyire vannak beépülve a helyi közösségekbe a gyülekezetek?
A magyar közösségekben egyértelműen jól be vannak épülve. Ausztráliában intézményesen a református a legerősebb magyar egyház. Ez maradt meg Adelaide-ben, Brisbane-ben, Melbourne-ben és Sydney-ben is. Vannak ingatlanjai: parókiák, gyülekezeti termek és két templom is. Igyekszünk együttműködni a magyar civil szervezetekkel, legyen az hétvégi magyar iskola, cserkészet, tánccsoportok, Magyar Ház, klubok és a rengeteg történelmi egyesület. Elmondható, hogy néha közelebb kerülünk hozzájuk, néha kicsit távolabb. A legtöbb közösség, ahogy veszítik el a tagjaikat, egyre jobban ölelnek magukhoz, vagy engedik, hogy magunkhoz öleljük őket. Erdélyből hoztam azt a meggyőződést, hogy az a lelkipásztor, amelyik hat napon át láthatatlan, a hetedik nap érthetetlen. Hogyha a hat munkásnapon ezekkel a civil szervezetekkel mi élő testvéri kapcsolatot tartunk fenn, segítünk, valóban imádkozunk és dolgozunk velük, akkor teljesen elfogadnak. A másik oldala a kérdésnek az ausztrál nem magyar nyelvű gyülekezetek vagy társadalom. Erre meg azt tudom mondani, hogy Sydney-ben, ahol közel ötmillió ember lakik, 215 különböző nyelvű közösség van. Teljesen elfogadnak minket, és sokan ismerik is Magyarországot, hallottak Budapestről, a reformátusok ismerik a kálvinista Rómát, Debrecent, vannak, akik a magyar konyhát és a sportolóinkat is ismerik. Jó a kapcsolatunk a magyarokkal és az ausztrál testvérekkel is.

Ennyire távol Magyarországtól hogyan tudja megőrizni és megélni az ember a magyarságát?
Erre a legegyszerűbb választ Koncz Sándor sárospataki teológustól örököltem: hittel és humorral. Nem könnyű, mert nagyon sokszor megtörténik az, hogy a magyar közösségbe érkezők az autóban még angolul beszélnek. Ezt különösen akkor érezzük, amikor egyhetes tábort tartunk. A szülők, nagyszülők tökéletesen beszélnek magyarul, csak a hétköznapokat angolul élik meg, mert a civil munkájuk ezt követeli meg, a gyermeküket sokszor kétnyelvűen vagy angolul beszélve hozzák el, aztán a gyermek pár nap alatt alkalmazkodik, hogy magyar közösségben van és magyarul kell beszélni, és akkor a táborból távozva megint angolul fogadja a szülő vagy a nagyszülő. Mi ezért igyekszünk következetesek lenni, és mind a négy egyházkerületben hosszú évek óta folyamatosan tartunk istentiszteletet és bibliaórákat. Voltak olyan időszakok, amikor havonta vagy kéthetente egyszer voltak alkalmak, de ezeken az elmúlt huszonöt évben mindenhol változtattunk. Ezekre pedig sokat készülünk, így nekünk, lelkipásztoroknak a legkönnyebb megtartanunk a magyar nyelvhasználatot.

Ha jól értem, akkor a hívek között sokan vannak, akik a magyar nyelvet szinte csak az egyházi közösségben használják.
Sajnos igen. Van az a székely mondás, hogyha görbén is állsz, beszélj egyenesen, így el kell ismerni, hogy a gyülekezethez tartozóknak körülbelül a hetven százaléka legfeljebb néha telefonon vagy üzenetküldő applikációkon keresztül beszéli a magyar nyelvet, de élőben csak a templomnál vagy a magyar közösségi alkalmakon. Amikor valaki betegség vagy a nagy távolság miatt nem jön hetekig vagy hónapokig, akkor meglátszik, ahogy magyarul beszél, mert ilyenkor lehet, hogy hónapokig meg sem szólalt az anyanyelvén. A gyermekeivel sokszor már nem tud beszélni magyarul, az unokákkal meg aztán végképp nem, és ez még nehezebb, ha vegyes házasságban él. Becsülendő, hogy azért sokan még szó szerint ragaszkodnak a magyar nyelven keresztül a magyar egyházhoz, a magyar iskolához, a magyar cserkészethez.

Milyen jövő áll az ottani magyar reformátusok előtt, és hogyan befolyásolhatja ezt az, hogy most már hivatalosan is részei a magyar egységnek?
Erre nehéz válaszolni, mert az Úristen sokszor más utakat jelöl ki, mint amit mi gondolunk, és ha nem figyelünk oda, akkor nem látjuk meg. Amikor 2000-ben vissza lettem imádkozva, hívva, küldve, akkor sokan azt mondták, hogy itt most eltemetsz bennünket, három-öt év, aztán mehetsz haza. Lám, azóta eltelt több mint húsz év, és azóta is épült és szépült a közösségünk, intézményekben is gazdagodott. Erre megint azt tudom mondani, hogy minden a Kárpát-medencét elhagyó honfitársunk valahol kiköt, és őket meg kell szólítani, de természetesen egyébként is olyan helyzetbe hozza az Úristen őket, hogy előbb-utóbb odakerülnek. Arra számítok a Magyar Református Egyházon belül, hogy egymásnak segítőtársai leszünk, mint ahogy egy jó férj és egy jó feleség. Remélem, hogy ebben az öt kontinensen jelen lévő egyházban, ahogy a Szentírás írja, „hozzá illő segítőtársai” leszünk egymásnak, kiegészítjük egymást és tanulunk egymástól. Ausztrália 16-17 ezer kilométerre van a Kárpát-medencétől, körülbelül tíz-tizenkét óra az időeltolódás, és el tudjuk mondani, hogy nálatok tíz óra múlva fog felkelni a nap, de ne féljetek, mert nálunk már felkelt. Vagy éppen fordítva, hogy nálunk lement a nap, ne féljetek attól, hogy nem fog lemenni. Ha valami változik, szólunk.