Szénási Jonathan Sándor 2024 (f.Kiss László)

Megmutatni a jó szándék vezérelte életet

– A fogvatartottakkal számtalan pozitív és tanulságos élményem volt börtönlelkészi szolgálatom idején. Ha valakinek hit születik a szívében, erősebb belső motivációja lesz a változásra – osztotta meg tapasztalatát Szénási Jonathan Sándor, aki 2019-től idei nyugdíjazásáig vezette a református egyház börtönmisszióját. A Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet korábbi lelkipásztora öt éven át önkéntesként, majd huszonnégy évig börtönlelkészként végzett lelkigondozást az elítéltek között.

Tovább a cikkhez
Pusztai Gábor 2024 Hurta Hajnalka

Emberöltőkön át érkező németalföldi segítség a református végvárba

Hollandia protestáns egyházai nemcsak a nagy háborúk után, hanem egészen a rendszerváltásig szervezetten támogatták a magyarországi református gyülekezeteket és családokat Bibliával, ruhával, élelmiszerrel, pénzadománnyal. A nyolcvanas években felnőtt református lelkészgyerekek jól emlékeznek a színes cukordísszel megszórt kenyérre, a betűcsokira, amit nyugati, sárga rendszámos autókkal hoztak Magyarországra a hollandok, a vasfüggönyön túlra. Az adományozáskultúra a holland identitás része. Erről beszélgettünk Pusztai Gáborral, a Debreceni Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Néderlandisztikai Tanszékének oktatójával, a holland irodalom kutatójával.

Tovább a cikkhez
horvathlevente2024_Kiss_Gabor

Év végi elszámolások

Miért kérjünk magunknak kiállhatatlan embereket 2025-re? És eközben hogyan éljük meg az igazmondó szeretetet? Ezekről a kérdésekről beszélgetünk Horváth Levente kolozsvári teológussal, akivel adventi önvizsgálatot is tartottunk. Terítékre kerül a keresztyének legrosszabb tulajdonsága, a bántalmazó kapcsolat tévhite, továbbá arra is fény derül, miért az alma választ minket, és nem mi az almát.

Tovább a cikkhez
8_nyirpazony

Kántálásra hív a nyírpazonyi gyülekezet

A remény gyertyáját gyújtották meg advent második vasárnapján a nyírpazonyi testvérek: a Nyíregyháza melletti, csaknem négyezer lelket számláló település négy főbb útvonalát járták végig, és dicsőítő énekkel szolgálták Istent. 2015-ben kezdődött az első kántálás az akkori lelkész, Nagy József szervezésében. Azóta hagyománnyá nemesedett, és már várja a falu apraja-nagyja, hogy a decemberi vasárnapokon fényt vigyenek a helybeliek az adventi készülődésbe. Victor László lelkipásztort az egyházközség és a település szimbiózisáról kérdeztük.

Tovább a cikkhez
young-beautiful-couple-man-woman-quarreling-shouting-with-clenched-fists-standing-white-wall

Hám vétke

Megszégyenítő helyzetek, trágárságok, butaságok, veszekedések: se szeri, se száma a neten terjedő „vicces” videóknak, amelyeken – valljuk be – nagyon sokan jókat derülünk. Kommentelünk, megosztjuk, terjesztjük ezeket. Az alpáriság pedig nemcsak a társadalmilag lecsúszott emberek kommunikációjában, de a közéletben és az egyházban is jelen van. Mi pedig élvezettel nézzük, véleményezzük ezeket a helyzeteket is, ahelyett, hogy tennénk ellene. Egyáltalán van eszközünk? Czeglédi Péter Pál református lelkész gondolatai.

Tovább a cikkhez
konklávé.jpg

Pápaválasztás? Csak óvatosan!

Robert Harris idén magyar nyelven is megjelent regénye, a Konklávé a Sixtus-kápolnába repít minket, hogy betekintést nyerjünk a pápaválasztás felszálló fehér füsttel záródó titkos és zárt világába. A regényből az Oscar-díjas Edward Berger, a Nyugaton a helyzet változatlan rendezője forgatott filmet, amely lenyűgözően ábrázolja Vatikánváros márványos folyosóinak, skarlátvörös ruháinak és díszes ceremóniáinak magával ragadó világát. A főszereplő, Ralph Fiennes visszafogott, mégis parancsoló jelenlétével mindvégig uralja a vásznat.

Tovább a cikkhez
kibucsuzo_20241214_KGB_6556_borito

Egy cselekvő és építő ember életműve

Negyvenöt év lelkészi, tizenkét év püspöki és tizenkét év püspökhelyettesi szolgálatától búcsúzik Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület 46. püspöke – számolt be a reformatus.ro. A kibúcsúzó istentiszteletet a kolozsvári Farkas utcai református templomban tartották, ahol az egyházi elöljárók mellett jelen volt többek között Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke is.

Tovább a cikkhez
Vetró Mihály 1

„Az alkotás egy ünnep is, nem csak elmélyülés”

Egykor egy narancs vagy egy könyv is különleges ajándéknak számított, hiszen az emberek gyakran sajátkezűleg készítettek meglepetést egymásnak. Manapság az ajándékozást azonban sokszor leegyszerűsítjük, vásárolunk egy mások által készített tárgyat, mintha ezzel megvehetnénk a szeretetet is. Vetró Mihály református iparművésszel beszélgettünk ajándékozásról, betlehemezésről, szokásokról és hagyományokról.

Tovább a cikkhez
Krett Ziba

Isten vigasztalásának közvetítői

A Wycliffe nemzetközi misszió több mint száz országban alkalmazott bibliaalapú traumakezelő programja csoportalkalmak segítségével kínál reményt a gyógyulásra. A Magyarországon nemrég elindult kezdeményezésről Krett Tiborné Ziba csoportvezetővel beszélgettünk.

Tovább a cikkhez
KRE_Latvanyterv_12.2e16d0ba.fill-1280x850

Elkezdődött a Károli Gáspár Református Egyetem új campusának tervezése

Országos, nyílt tervpályázaton, több mint negyven pályázó közül választották ki a Károli Gáspár Református Egyetem új, a ferencvárosi Ráday utca és az Üllői út közé tervezett campusának tervezőjét. A sok pályamunka közül a szakmai zsűri anonim módon 2024 nyarán az Archikon Építészstúdió tervét választotta győztes pályaműnek. A közbeszerzési eljárás után, december elején aláírták a tervezési szerződést, és ezzel elkezdődött a tervezési munka.

Tovább a cikkhez
kakashinta

Élet-halál libikóka

Egy (nem) mindennapi történetből meríthetnek hitet azok, akik elolvassák a Bethesda Gyermekkórház Kakashinta című könyvét, amely betekintést nyújt az égéssebészeti központ hétköznapjaiba is. A könyv, amelynek árából éppen ezt az osztályt támogathatják a vásárlók, egy tizennyolc éves nagyégett fiú történetén keresztül beszél nyolcszáz ember mindennapi küzdelméről, egy csodával határos gyógyulásról, és hogy az életet igenis ajándékba kaptuk – magunkért, egymásért. A fiatal égéssérült fiú és szülei által írt vallomásos – humort sem nélkülöző – könyv lebilincselő olvasmány és hosszú távú lelki muníció.

Tovább a cikkhez
Betlehem, A születés helyét jelölő csillag (f.Bölcsföldi András)

„Aki járt ott, máshogy olvassa a Bibliát”

Betlehem napjainkban teljesen máshogy néz ki, mint Jézus születésének idején. Fallal körülvett, zsúfolt, nyüzsgő arab város, élénk kereskedelemmel és turizmussal. A háború miatt azonban most adventkor nem látogatható. A Megváltó születésének helyszínéről kérdeztük Bölcsföldi András lelkipásztort, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának spirituálisát, aki többször utazott már teológushallgatókkal Izraelbe és más bibliai tájakra.

Tovább a cikkhez
biztonsag, bizalom (f.Getty Images)

Bizalmi tőke

Mit hagyunk magunk mögött? Mi jellemzi a legjobban a mögöttünk álló évtizedeket? Más tőke után kell néznünk, amely mindig megvolt, meglehetett, de az utóbbi időben háttérbe szorult. Ez pedig az a fajta erő, amely közösségeink szolgálatában, az emberekkel való találkozásokban, telefonbeszélgetésekben, üzenetváltásokban kézzelfogható szolgálatokban mutatkozik meg, amely élővé formálja a közösségeinket. Bán Csaba Attila lelkipásztor írása a Reformátusok Lapjából.

Tovább a cikkhez
202412_fekete_karoly_borito_2

Fekete Károly püspök adventi üzenete (videó)

Mivel „az Ige testté lett és lakozott miközöttünk”, ezért, Jézusért teljesen otthon érezhetjük magunkat ebben a világban. Ha Jézus vállalta az embert, akkor mi sem húzódhatunk el egymástól. Jézus aláhajlásának útját követve, az egymáshoz vezető út is a szeretet aláhajlásának módja lehet. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének adventi gondolatai.

Tovább a cikkhez
Láttuk az ő csillagát, borítókép reflap (fMárton Gergely)

Láttuk az ő csillagát – adventi udvar Pápán

A pápai Pannonia Reformata Múzeum a megalapítása óta olyan egyházi kulturális tér a dunántúli reformátusok szellemi-lelki központjában, amely a nyitottság missziójával szólítja meg azokat is, akik talán még távolabb vannak az egyháztól. Teszi ezt olyan színvonalas programokkal, mint például a december 22-ig tartó adventi udvar, amely régi korok hangulatát idézve hívogatja a látogatókat. A kézművesvásár és a foglalkozások, koncertek mellett az intézmény helyet ad az elcsendesülésre és a karácsonyra való lelki felkészülésre is.

Tovább a cikkhez
A Kelet-magyarországi Református Gyermekvédelmi Központ karácsonyi ünnepsége - 2021. Fotó: Lucski Zsófia

Digitális elcsendesedés

A digitális világ nem jelent egyet a hagyományok elhalványulásával, sőt, olykor hozzájárul a kis közösségek lelki fejlődéséhez is. Ezt segíti a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálatának egyik legújabb kezdeményezése is, amely egy interneten elérhető, QR-kódos imasétát takar. Sándor Gabriella kisoroszi lelkipásztornak nagyon megtetszett a koncepció, és három településen – Kisorosziban, Dunavecsén és Kunszentmiklóson – ki is tette a plakátokat. Vele beszélgettünk az „utcán heverő evangéliumról”.

Tovább a cikkhez
Fény, szentírás, Isten Fotó: Unsplash / Timothy Eberly

A kinyilatkoztatás ideje

Lehet úgy élni, hogy az egész élet egyetlen beteljesedésre irányul? Mint Simeon és Anna, a két próféta, akikről nem tudunk többet, mint hogy egész életüket a templomban töltötték, várva az időre, amikor karjukban tarthatják a Messiás-gyermeket, s megáldhatják. Egy-ügyű emberek! Mi nem vagyunk egy-ügyű emberek. Sok ügyünk van, s ebben a sokban kell eljutnunk újra és újra nekünk is az Egy-hez, s abból kiindulva élni. Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének gondolatai.

Tovább a cikkhez
nagy csomor zenekar Magyaródi Milán

Játékos hódítás

– Megismertetjük a befogadóval a magyar zenét, de azzal, hogy kicsit máshogy, vegyítve és újítva játsszuk, nagyobb közönséget érünk el – magyarázza a virtuóz prímás, a felvidéki származású, református identitású Nagy Csomor András. Művészinterjúnk.

Tovább a cikkhez
online dating

Mélység nélküli felületesség: az online társkeresés labirintusa

Szinglilét, változó ismerkedési, udvarlási szokásaink – elérkeztünk cikksorozatunk harmadik, egyben záró részéhez, ez pedig az online ismerkedés, társkeresés református szemmel. Az előző két részben egy-egy szakértővel vizsgáltuk meg a helyzetet, most pedig református fiatalokkal jártuk körbe a napjainkban egyre inkább teret hódító online platformok nyújtotta, párkereséssel kapcsolatos lehetőségeket, esetleges buktatókat.

Tovább a cikkhez
Velkey György

Sétálni hív a Bethesda

Ezek a séták segíthetnek a betegeknek leküzdeni a betegellátáshoz kapcsolódó szorongásukat, az egészségügyi dolgozók pedig jobban megismerhetik a betegek személyes életét, szokásait, problémáit, ami hozzájárulhat a betegellátás minőségének javulásához – véli Velkey György, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója. Az intézmény jövőre közös sétákat szervez a kórház munkatársai, valamint a betegek és hozzátartozók számára a Városligetben.

Tovább a cikkhez
Csoportkep_Este_Fasor (1)

Kapcsolódás a hitben: dunamelléki lelkipásztorok Kárpátalján

Egy hétfős dunamelléki küldöttség nemrég Kárpátalja több református gyülekezetébe, köztük magyar ajkú cigány közösségekbe látogatott el. A találkozások célja nem csupán a támogatás és a hit erősítése volt, hanem a személyes kapcsolatok elmélyítése a háború által sújtott térség lelkipásztoraival, akik emberfeletti munkát végeznek a nehéz körülmények között.

Tovább a cikkhez
Kékedi László borító kép(f.Zelenka Attila)

Kisgyőr, a faragott falu

Kisgyőr, a Bükk szívében fekvő apró település nemcsak festői tájairól, hanem páratlan faragott szobrairól és közösségépítő művészeti kezdeményezéseiről is híres. A falu szellemi motorja, Kékedi László népi iparművész olyan alkotásokkal gazdagítja a vidéket, mint például a parlament előtt felállított betlehem, a Szent Korona kilátó és a különleges Golgota, amelyek nemcsak a hagyományokat, hanem a közös hitet és összefogást is hirdetik.

Tovább a cikkhez
bonhoeffer_400_kvnll

Áldó hatalmak tanúja

Az elmúlt években a Bonhoeffer-életmű nemzetközi és hazai kiadása egyaránt felgyorsult. Noha az egykori jóbarát és munkatárs, Eberhard Bethge Dietrich Bonhoeffer. Theologe – Christ – Zeitgenosse. Eine Biographie című, csaknem ezerkétszáz oldalas monográfiájának magyar fordítása még várat magára, a kínálat gazdagnak és színesnek mondható.

Tovább a cikkhez
241026 Élő Ige éve projektcsapat a fővédnökkel, Visky Andrással (2)

Az élő Ige éve nem ér véget! – záróbeszélgetés a szervezőkkel

Amíg ez a teremtett világ térben és időben létezik, addig minden év az élő Ige, Jézus Krisztus kegyelmes szeretetének éve lesz – hangsúlyozza Hajdú Zoltán Levente, az élő Ige évét szervező missziói szolgálat vezetője. Az esztendő végéhez közeledve számba vettük a most befejeződő tematikus év eredményeit, kihívásait és ajándékait. A szervező lelkipásztorokkal, Császár-Harangozó Dórával, Varga Emesével, Strifler Zoltánné Csöngedi Nikolettel és Právetz Anikóval, valamint a velük együtt dolgozó szolgálatvezetővel, Hajdú Zoltán Leventével beszélgettünk.

Tovább a cikkhez

Nézze vissza műsorainkat!

Adventi készülődés pexels

Kellékek vagy kellő ékek?

Adventi koszorú, grincsfa, fényfüzér: ezek nélkül nincs várakozás. Már októberben díszkivilágításban pompáznak a házak, és lett az adventi koszorú már a nem keresztyén családok asztalán is – szinte - kötelező elem. Vajon tudjuk ezeknek a kellékeknek a népi hagyományban betöltött szerepét? És ha nem, akkor miért csináljuk? Divat? Megfelelési kényszer? Verseny a szomszéddal? Kun Ágnes Anna református lelkész gondolatai.

Tovább a cikkhez
Lelkészek a Független Amerikai Magyar Református Egyház alapításánál 1924. december 9-én. hátul: Borsy-Kerekes György, Kovács Mihály. Elöl: Nánássy Lajos, Sebestyén Endre, Vincze Károly. Forrás: Facebook/ Hungarian Reformed Church

Százéves az Amerikai Magyar Református Egyház

Száz éve, 1924. december 9-én nyitotta meg Vincze Károly cartereti lelkipásztor a Független Amerikai Magyar Református Egyház első gyűlését Pittsburgh egyik külvárosának, Duquesne-nek a templomában. Ekkor hét alapító gyülekezet képviselői voltak jelen: Detroit, New Jersey államból Carteret és Perth Amboy, Pennsylvaniaból Donora, Duquesne, McKeesport és Scranton. De hosszú út vezetett idáig.

Tovább a cikkhez
Advent_borito_K.Paszkál 2024 Magyaródi Milán

Nem túlélni, hanem megélni az adventet

Várakozás, megérkezés, megállás, megüresítés, úton lét, beteljesedés – ezek mind az adventet jelentik. Egyre zajosabb világunkban azonban sokszor nehéz megélni a várakozás csendjét. Kettősség jellemzi az ünnepet: egyfelől az önvizsgálat, a lelki megtisztulás időszaka, másrészt az ajándékok beszerzése, a fokozódó vásárlási láz, a terhelés és stressz a munkahelyeken.

Tovább a cikkhez
Defibrillátor átadás steinbach

Életmentő eszközök a reformátusoktól

Négy defibrillátorral bővült a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság eszköztára a Magyarországi Református Egyház felajánlásaként. Az életmentő eszközöket Steinbach József dunántúli püspök, a Zsinat lelkészi elnöke adta át, aki elmondta, hogy az emberekért végzett hűséges munka Isten szerinti hivatás, ami összeköti az egyház és a rendőrség szolgálatát.

Tovább a cikkhez
pexels-felixmittermeier-1329917

Ami örökkévaló

A nyugati világban, amelyhez mi is tartozunk, a naptári új esztendő január elsején kezdődik, ezt még a régi rómaiaktól örököltük. A középkori Európában sokáig Jézus Krisztus születésnapján, karácsonykor ünnepelték az újévet. Nemzeti hagyományunk szerint első királyunkat tudatosan Kr. u. 1000. december 25-én koronázták meg, így az 1001. év első napja, egyben az új évezred kezdete a magyar keresztyén állam szimbolikus születésnapja.

Tovább a cikkhez
D. Nagy Péter Magyaródi Milán 2024

A képernyőfüggőség enyhítésében segít a szülőknek a Bethesda

Nem csak a gyerekek, a felnőttek koncentrációs képességei is romlanak a túl sok digitális inger hatására. A legfrissebb kutatások szerint már egy teljes percig sem tudunk pusztán egyetlen dologra – mondjuk cikkolvasásra – figyelni, visszaterelni a figyelmünket pedig még nagyobb kihívás. Az elmúlt években a gyermekek kimutathatóan több időt töltöttek képernyő előtt, ami egyre több szülőben kelt aggodalmat, ezért a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza Nagy Péter gyermekpszichiáter vezetésével képernyőidő-csökkentő programot indított, hogy segítséget nyújtson a családoknak a virtuális tér feletti kontroll visszaszerzésében.

Tovább a cikkhez
202412_balog_zoltan_advent_borito advent második vasárnapja

Balog Zoltán püspök adventi üzenete

– Ezért van advent, hogy ha hiányzik neked, nekünk a szép, a jó és az igaz, akkor kérd attól, akinél ott van: Jézus Krisztustól. Megtalálhatod hozzá a saját utadat, megszólíthatod saját szavaiddal, beengedheted a saját életedbe. Kihoz a bűn elveszettségéből, megajándékoz igazságával, helyreállítja benned Isten képmását – hívja fel a figyelmet Balog Zoltán. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének adventi gondolatai.

Tovább a cikkhez
karácsony

Zakariás a csend kohójában

Zakariás és Erzsébet története az adventi várakozás mélyebb rétegeibe vezet: hit, türelem és Isten ígéreteinek beteljesedése. Fekete Károly a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökének gondolatai.

Tovább a cikkhez
20231208_185607

Advent vasadi módra

Az élő adventi kalendárium célja a közösségépítés mellett az is, hogy a templom falain kívülre vigyük az Igét – hangsúlyozza Márk Árpád, a Vasadi Református Egyházközség főgondnoka, aki a feleségével ötletgazdája volt a gyülekezet egyedi programjának. Vasadon nem ez az egyetlen különleges esemény az adventi időszakban.

Tovább a cikkhez
dunántúli protestáns lap adventi szám 1944 - Forrás: library.hungaricana.hu

Van remény

Jelen sorok írása közben a hírek éppen az orosz–ukrán háború kiterjedéséről, a harmadik világháború kitörésének fenyegetéséről szólnak, miközben már több mint ezer napja halnak meg emberek – köztük kárpátaljai magyarok is – a pusztító fegyverek miatt. Pongrácz József nyolc évtizede írt elmélkedő cikkében hangsúlyozta, hogy „ma sokat beszélnek a békéről”, de „a béke fejedelme Jézus Krisztus”, és „addig nincs és nem lesz igazi béke”, amíg őt meg nem kérdezik. T. Németh László cikke a Reformátusok Lapjából, amely 1944 és 2024 adventje között nyit kaput.

Tovább a cikkhez
Önkéntesek díjazása MRSZ 2024 december - Fotó: MRSZ551871_4955572705663686901_n

Segítségből közösség

Rendezvényt szervezett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az önkéntesség nemzetközi világnapja alkalmából, hogy kifejezze elismerését a szervezet munkáját támogató önkénteseknek. Az esemény az MRSZ Missziói Központjában zajlott, megható pillanatokkal, inspiráló előadásokkal és díjátadóval.

Tovább a cikkhez
Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium

„Ez az iskola is a te templomod”

Az egyházi iskolák különleges felelőssége abban rejlik, hogy a diákok szívében is munkálkodjanak, Istenre figyelő szemléletet adva – fogalmazott igehirdetésében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Hajdúnánáson. A hálaadó istentiszteleten nemcsak az egyházközség fenntartásába visszakerült gimnázium tizedik tanévéért, hanem azért is köszönetet mondtak, hogy idén az intézmény épületének tulajdonjoga is a gyülekezetre szállt.

Tovább a cikkhez
Mikulás - Forrás: mkvm.hu - Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Református Mikulás

Ma teljesen természetes, hogy egy református családnál is kikerülnek a gyerekek cipői, csizmái az ablakba december 5-én este, ahogy az is, hogy református óvodákba, iskolákba, gyülekezetekhez is ellátogat a Mikulás. Nem volt ez mindig így, és pláne nem olyan formában, ahogy most. A mikulásozás viszonylag új szokás, és különösen a református családoknál.

Tovább a cikkhez
Schweitzer otthon adventi eseménye 12.05. borítókép (f.Todoroff Lázár)

Krisztus a gazdája ennek a háznak

Hálaadó, adventi istentiszteletet tartott az idén negyvenöt éves Schweitzer Albert Református Szeretetotthon. Az ünnepi eseményen korábbi és jelenlegi munkatársak, intézményvezetők és az otthon lakói vettek részt. Prédikációjában Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a megváltó Krisztusban beteljesedett ígéretekről beszélt. Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója a hűségben végzett szolgálatot emelte ki.

Tovább a cikkhez
hittan

Módosította hittanoktatási megállapodását a református, az evangélikus és a katolikus egyház

A Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Katolikus Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház testvéri egyetértésben, egymást segítve folytatja hittanoktatási tevékenységét a magyar köznevelési és szakképzési intézményekben. A három egyház képviselői 2006-ban együttműködési megállapodásban rögzítették a kölcsönös támogatás szabályait. A felek 2024-ben aktuálisnak látták az együttműködés megerősítését és kiterjesztését a szakképzési intézményekre nézve is.

Tovább a cikkhez
Csillagpont 2023 Zánka 4.nap - Fotó: Csillagpont / Rockstar Photographers

Elkezdődött a jegyértékesítés a Csillagpontra

December 6-án este kezdődött a jegyértékesítés a Csillagpont istenközpontú fesztiválra, amelyet 2025. július 14. és 19. között rendeznek meg a zánkai Erzsébet-táborban. A Csillagpont 2023-ban alakult át fesztivállá, ahol a keresztény- kulturális szórakozás és az Istennel való evangéliumi, megújító találkozás van a középpontban.

Tovább a cikkhez
Bátor Táltos

Kétmilliárd forintos esély a gyógyulásra

Barni és Táltos egy ritka genetikai betegséggel, a Duchenne-féle izomdisztrófiával él, amelynek a jelenlegi leghatékonyabb kezelése fejenként több mint egymilliárd forintra rúg. A testvéreket ez a fal választja el a számukra életmentő kezeléstől, családjuk alapítvánnyal küzd a célért.

Tovább a cikkhez
MRSZ adventi adományosztások 2024 december - Fotó: MRSZ

Közel ezer rászorulónak segített a Magyar Református Szeretetszolgálat

December 4-én országszerte nyolc helyszínen – Budapesten, Debrecenben, Békésen, Ózdon, Alsóörsön, Székkutason, Kötegyánon és Nyírmeggyesen – tartósélelmiszer-csomagokat adtak át rászorulóknak a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai, Kárpátaljára pedig cipősdobozokba csomagolt ajándékokat vittek, így ma több mint ezer, nehéz helyzetben élő részesült a szeretetszolgálat adventi segítségnyújtásában.

Tovább a cikkhez
Adventi gyertyagyújtás Hódmezővásárhelyen a Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál - 2024. december - Fotó: Magyaródi Milán

Adventi gyertyagyújtás egyenruhában

Igehirdetéssel és szeretetvendégséggel ünnepelte advent első vasárnapját az Magyar Honvédség Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Hódmezővásárhelyen, az ökumenikus Hunyadi-kápolnában. Az istentisztelet után Dudás Ferenc őrnaggyal, református tábori lelkésszel beszélgettünk arról, hogyan lehet jelen Isten egy laktanyában.

Tovább a cikkhez
KÖZLEMÉNY 2 felirat 2024

A Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsának közleménye

A Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsa, azaz a négy püspök és a négy főgondok együttesen lesz a január 29-re belső egyházi kezdeményezésként szervezett Református Megújulás Konferencia fővédnöke. Közös közleményükben emlékeztetnek rá, hogy az egyházi testületekben és fórumokon egységesen kiállva egyházunk megújulásán munkálkodnak, és ennek egyik lehetséges elemét látják a rendezvényben. Úgy fogalmaznak: a megújulás, a keresztyéni lelkületű, egyházunk ügyét előrevivő, segítő szeretettel történő párbeszéd mindannyiunk közös ügye.

Tovább a cikkhez
KRE PPKE együttműködés, német nyelv. 2024 december - Fotó: KRE

Együttműködési megállapodást kötött a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Az oktatásmódszertani tudásanyag egymás közti megosztásáról, valamint a germanisztika alapképzési szak német szakirány és a német nyelv és kultúra tanára szakpárral rendelkező osztatlan tanárképzések összehangolásáról írt alá együttműködési megállapodást a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. További cél a két egyházi intézmény minőségbiztosítási tevékenységének fokozottabb összehangolása és az ezen a területen korábban is fennálló együttműködés elmélyítése.

Tovább a cikkhez
apák napja kunszentmiklós iskola

Apák délutánja Kunszentmiklóson

Aligha van a kunszentmiklósi reformátusokéhoz hasonló kezdeményezés az országban. A Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola immár kilencedik alkalommal szervezett Apák délutánja néven nagyszabású programot. Somogyiné Beregszászi Dóra tanítót, hitoktatót kérdeztük.

Tovább a cikkhez
Óváryné Herpai Dóra Hurta Hajnalka 2024

Egyszerre elvárás és stigma az alkoholfogyasztás

Merjünk szólni, ha valaki túl sokat iszik, mert a „Ne szólj szám, nem fáj fejem” hozzáállás nem segít. Hazánkban rengeteg a problémás fogyasztó, akik nem alkoholisták, de alkalomadtán nem tudják megállni az ivást, egyáltalán nem képesek mértéket tartani, vagy úgy gondolják, hogy a kis mennyiségű szeszes ital nem árt meg. Óváryné Herpai Dórával, a Református Iszákosmentő Misszió lelkigondozójával beszélgettünk arról, hogy az alkohol mint legális drog a bizonyított egészségkárosító hatása ellenére továbbra is meghatározó az életünkben: a családi ünnepektől a közösségi eseményekig, örömben és gyászban egyaránt.

Tovább a cikkhez
csillagpont_1

Találkoztak a jövő nyári Csillagpont önkéntesei

A CSP Connect nevű alkalmat a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházában rendezték. Az esemény lelki tartalmát áhítat adta, lehetett kézműveskedni, vagy kötetlen beszélgetésekben mélyülhettek el a fiatalok. A résztvevők között találkoztam igazi „régi motorosokkal” és olyanokkal is, akik először jöttek. A rendezvény célja a találkozás és a missziói küldetésű Csillagpont fesztivál első önkénteseknek szervezett, közösségi alkalma volt.

Tovább a cikkhez
_DSC8728.JPG

Elhívás és valóság – pályakezdő lelkészek tapasztalatai

A teológiák igyekeznek felkészíteni a gyülekezeti szolgálatra a leendő lelkészeket, akik nemcsak néhány hetes szakmai gyakorlaton, hanem legátusként, valamint hatodévesen, a gyakorlati évükben exmisszus teológusként is szerezhetnek tapasztalatot, megismerhetik a hagyományos lelkipásztori munkát. Mivel minden egyházközség más és más, így nem biztos, hogy a teológusok szolgálatról alkotott elképzelése teljes mértékben fedi a valóságot.

Tovább a cikkhez
Faggyas Sándor, 2024. november 19. - Fotó: Sebestyén László

„Nem egyszerűen csak újságíró vagyok, hanem református újságíró”

Ne csak a munkáltatónak akarjunk megfelelni, hanem a legfelsőbb mércének is – vallja Faggyas Sándor újságíró, publicista, a Magyar Nemzet rovatszerkesztője, a Protestáns Újságírók Szövetségének titkára, akit idén a Rát Mátyás-díjjal tüntettek ki. Elmondta, hogy pályája során mindig fontos volt számára az igazság keresése és nemzeti múltunk nagyjainak megismertetése az olvasókkal.

Tovább a cikkhez
szulo gyerek pixabay

A szülői tekintély

„Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked.” (2Móz 20,12) A szülők tiszteletére vonatkozó parancsolat a tízparancsolat második kőtábláján az első helyen szerepel. Ez nem véletlen, hiszen a szülői tekintély meghatározó jelentőségű a család mint a társadalom alapvető építőköve szempontjából. Vásárhelyi Bálint Márk gondolatai.

Tovább a cikkhez
A leégett Kispetri parókia 2024 december - Forrás: Facebook/Ivan Hontalan

Leégett Kispetri református parókiája

Arra ébredtek advent első vasárnapján Erdélyben a Szilágy megyei Kispetri reformátusai, hogy leégett a parókia – írta meg a reformatus.ro. A kémény egyik meglazult téglája miatt csaptak fel a lángok, az épület két szobája és a tetőszerkezet kétharmada súlyosan megrongálódott. Az újjáépítésre gyűjtést hirdettek.

Tovább a cikkhez
202412_Barna_Sandor_advent_borito

Barna Sándor püspök adventi üzenete

„Advent a remény és a várakozás időszaka. Ezért mondja Jézus: vigyázzatok! Nem akarja, hogy elaludjunk, és lemaradjunk az új kezdetről, személyes adventünkről, amikor szívünk ajtaján kopogtat.” Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének adventi gondolatait hallják. A felvétel a halmaji református templomban készült.

Tovább a cikkhez
Diakóniai díjátadó 2024. november 28. Néprajzi Múzeum - Fotó: Hurta Hajnalka

A diakónia a hiteles misszió forrása – átadták a diakóniai díjakat

– A diakóniai munkát végzők között olyan példaképek vannak, akik Isten ajándékai, mert segítenek segítenek újra és újra vissza- és rákapcsolódni szolgálatunk forrására – mondta Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója csütörtökön, amikor átadták a Magyarországi Református Egyház által alapított szeretetszolgálati intézményekben és diakóniai szolgálatokban dolgozó munkatársak elismerésére alapított díjakat.

Tovább a cikkhez
Steinbach József

Aki örömhírrel jön

„Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet.” (Ézs 52,7a) Öt másodpercenként érkezik valami jel, jelzés, üzenet, telefoncsörgés, hír, levél, feladatcsíra. Az újabb inger kioltja a másikat, a másodpercekkel ezelőttit. A hírek nagy része pedig durva, félelmetes, önző és halálos acsarkodásra utal, így vagy belekeseredik, vagy belekérgesedik a szívünk hallásukba-olvasásukba; vagy, ami még rosszabb, hozzászokunk a durvasághoz, és magunk is generáljuk azt. Igen, kizökkent a világ a tengelyéből, de nincs ember, aki visszamozdíthatná. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének, a Zsinat lelkészi elnökének gondolatai.

Tovább a cikkhez
Tákosi templom Zelenka 2024

A malomkövön álló templom

Csaknem negyed évezreddel ezelőtt emelték Istennek ezt a hajlékot a derék tákosiak. Kései utódaik is áhítattal lépik át a küszöböt: itt megállt az idő. Évszázadokat lépünk vissza a történelembe. Szinte látjuk magunk előtt a népviseletbe öltözött, fejkendős asszonyokat, lányokat. A férfiak az ajtó előtt leveszik a kalapjukat. A hagyomány szerint foglalják el megszokott külön helyüket, sokan az énekeskönyvet is a padokon hagyják. A lelkipásztor és családtagjai a szószékkel szemben ülnek le. Akármerre pillantunk, mintha múzeumban vagy tájházban nézelődnénk: a padokat, a hangvetős szószéket, a karzatot a beregi táj kincse, a keresztszemes garnitúrák díszítik.

Tovább a cikkhez
Pocsai Sándor Tímea

Bizonyságtétel velős iróniával

A gondoskodó/gondot jelentő lelkipásztor, aki nem bírja az orosz–ukrán háború nyomását, és a párja, akit nem vettek komolyan az orvosai. Így is jellemezhetnénk Pocsai Sándort és feleségét, Pocsainé Tövissi Tímeát Kárpátalján, vagy akár úgy, hogy a csongori lelkészházaspár, akik megtanulták Istenre bízni az életüket – szó szerint. Pocsai Sándor hangsúlyozza, hogy az elhívó és a feladat nem változik, csak a körülmény, de az mindig.

Tovább a cikkhez
mocsadsc3646-ed7717be4b-kiss-laszlo

Új utak, régi alapok

– Most úgy érzem, olyan átmeneti időszakban vagyunk, amelyben a régi forma már elmúlt, és újra kell formálnunk, újra fel kell építenünk a közösségünket. Kegyesen hangzik, de folyamatosan kérjük a Szentlelket, hogy újítson meg bennünket, szeretnénk az Isten közösségét, népét összefogni. Mi azért vagyunk itt, hogy az evangéliumot hirdessük, elmondjuk és továbbadjuk, mert így teljesítjük Krisztus kérését – fogalmaz Soós Szilárd, a Mocsai Református Egyházközség lelkipásztora. A gyülekezetet azért látogattuk meg, mert templomukból közvetít istentiszteletet advent első vasárnapján a Kossuth rádió.

Tovább a cikkhez
Steinbach_József_zsinat

A gyülekezetekért hozott döntések

Hogyan érhetjük el, hogy a közegyházi döntések a gyülekezetek számára is érthetővé és láthatóvá váljanak? Milyen eszközökkel tehetünk azért, hogy a döntéshozatalban a közösségek igényei és gondjai is megjelenjenek? Steinbach József, a Zsinat lelkészi elnöke megosztotta velünk gondolatait a vezetés összetett feladatáról, az egyházfinanszírozás kihívásairól és azokról a hitvalló bizonyosságokról, amelyek az egyház életét meghatározzák. Mindez nemcsak elméleti kérdés, hanem a gyülekezetekért végzett napi szolgálat és a felelős vezetés alapja.

Tovább a cikkhez

Ötven éves a Lepramisszió - Magyarország, százötven éves a Nemzetközi Lepramisszió

Egyházkerületi hírek

Dunamelléki Egyházkerület

Bibliai történetek fából

Budai Árpád szakmája, hivatása és a misszió iránti elkötelezettsége egyaránt megjelenik az általa fából elkészített bibliai történetekben.

Dunántúli Egyházkerület

Adventi lelkinap a Siloámban

A Siloám Református Missziói Otthon és a Kálvin Kiadó december 7-i közös adventi programja könyvvásárral, író-olvasó találkozóval és orgonakoncerttel hangolt Karácsonyra.

Hit és Gyógyulás

A Somogyi Református Egyházmegye adventi lelki napját közel háromszáz résztvevővel a Balatonszárszói Református Konferencia központban tartottuk 2024. december 14-én, melynek központi témája a hit és …

Tiszáninneni Egyházkerület

„Induljunk együtt Betlehem felé!”

Karácsony felé közeledve a készülettel és az ünneppel kapcsolatos szép emlékek felidézésére és az Isten által vezetett megújulásra helyeződött a hangsúly a „Belvárosi adventi esték” …

Tiszántúli Egyházkerület

Isten szólt

„Az Úr eljön szent helyéről, leszáll...”

Mik 1

Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re:

Média

Videóink, képeink, hanganyagaink, közösségimédia-csatornáink legjava.

További anyagaink
Következő (5)

Bárka, amin mindenki elfér

Csaknem ezer kis matróz, többségében hátrányos helyzetű gyermek szállt fedélzetre idén a református Bárka tábor turnusaiban. Játékos tanulás a Balaton partján.

Bárka, amin mindenki elfér

Csaknem ezer kis matróz, többségében hátrányos helyzetű gyermek szállt fedélzetre idén a református Bárka tábor turnusaiban. Játékos tanulás a Balaton partján.

Kálvin Kiadó Kiadványai

Janos ev_kommentar_B1_400 Tulelo_400.jpg Stuhlmacher 2_400 Szabadsag_hatalom_B1_400_kvnl Bonhoeffer_400 A karacsonyi tort_B1_400_kvnl Csizma_az_asztalon_B1_400 Mindennapi_eredeti nyelveken_B1_400 Hetven bibliai noalak_B1_400 Minnennap_veled_400 Szabó Sándor Kalvin_regeny_400 Szolj otagu sip_1_400

Énekeskönyvek vásárlási kedvezményének változása

Értesítjük a református gyülekezeteket és intézményeket, hogy 2024. szeptember 1-jétől az új református énekeskönyvekre is a Kálvin Kiadó könyveire adható általános kedvezmény (20%) vonatkozik. A bárki számára elérhető, értékhatárhoz kötött kedvezmények nem változnak. Részletes információ a termékleírásban olvasható.

Év végi nyitvatartás és leltár

Könyvesboltunk december 23-án 12 óráig tart nyitva. A december 20-án 9 óráig beérkező megrendeléseket tudjuk még karácsony előtt futárszolgálattal kiküldeni. Éves leltárunk 2025. január 2–10-ig tart. Ez idő alatt az árusítás és az utánvétes csomagok küldése szünetel. Könyvesboltunk előreláthatóan január 13-án, hétfőn nyit meg újra.

Arcképmás: Pál Sándor

TV21 Ungvár
Arcképmás: Pál Sándor

„Ha bármilyen gazdagságot kaptunk az Úrtól, azt azért kaptuk, hogy tovább adjuk.” A Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke ugyan nem Kárpátalja szülötte, de immár tizenöt éve segíti az ott élőket.
2021. május 15.

lelekmento.jpg

Facebook
LélekemelŐ ajándék

Útjára indultak az abaújvári gyülekezetből a karcagi kórház hétszáz dolgozójának szánt LélekemelŐ szívecskék.
2021. április 14.

A maga képmására

Csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan / Lomb- s virággal gazdag tájirúl; / Zengjétek meg a jövőt, ha majdan / E kopár föld ujra felvirúl. (Tompa Mihály: A madár, fiaihoz)
Kapás Csilla

telefon budapest_husvet fold-oraja.jpg segesvar.jpg

Van egy jól sikerült képe egy gyülekezeti alkalomról, ünnepről, a helyi templomról? Küldje el nekünk a reformatus.hu@reformatus.hu címre!