Csaknem negyed évezreddel ezelőtt emelték Istennek ezt a hajlékot a derék tákosiak. Kései utódaik is áhítattal lépik át a küszöböt: itt megállt az idő. Évszázadokat lépünk vissza a történelembe. Szinte látjuk magunk előtt a népviseletbe öltözött, fejkendős asszonyokat, lányokat. A férfiak az ajtó előtt leveszik a kalapjukat. A hagyomány szerint foglalják el megszokott külön helyüket, sokan az énekeskönyvet is a padokon hagyják. A lelkipásztor és családtagjai a szószékkel szemben ülnek le. Akármerre pillantunk, mintha múzeumban vagy tájházban nézelődnénk: a padokat, a hangvetős szószéket, a karzatot a beregi táj kincse, a keresztszemes garnitúrák díszítik.
Életre kelnek a bibliai motívumok, a kicsinyeit saját vérével tápláló pelikán, a bőséget szimbolizáló gránátalma, a szilva, a tulipán. A házi áldást keresztszemessel varrták ki, még a Biblia és az énekeskönyv is ezt a különleges csomagolást kapta. Híven őrzik az évtizedekkel ezelőtt szorgosan öltögetők keze munkáját. Hét éve pásztorolja a gyülekezetet Kanyó László. Egyszer helyettesítette szolgatársát Tákoson, és a gyülekezet azonnal szívébe zárta. Amikor az elődje elment, küldöttséget menesztettek a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye espereséhez, hogy a presbitérium tárt karokkal várja a fiatal lelkipásztort. Kérésüket Isten is meghallgatta. Sürgették Kanyó Lászlót, költözzön át a közeli Gelénesről, mert akkor igazi az egyházközség, ha helyben lakik a pap.
A kőhajításnyira fekvő járási székhelyen, Vásárosnaményban született 1982-ben. A Debreceni Református Kollégium gimnáziumába édesanyját és nővérét követve felvételizett, de még nem rajzolódott ki előtte a pálya. Jogi pálya, állatorvos vagy lelkipásztor – ezt a három hivatást látta maga előtt. Ha ő nem tudott dönteni, Isten érthetőbben is közölte vele az elhívását: egy napra tűzték ki a felvételit az Államigazgatási Főiskolán és a teológián. Több kérdése már nem maradt. 2006-ban végezte el a Debreceni Református Hittudományi Egyetem teológus–lelkész szakát, 2010-ben szentelték fel. Azóta szerzett angol–történelem és vallástanári oklevelet is. Gyakran imádkozott azért, nehogy városba kerüljön: neki Bereg a szűkebb hazája, a biztonságot jelentő anyaöl, és kis faluban érzi a közvetlen kapcsolatot a hívekkel.
Cirógatja az arcunkat a késő őszi napsütés. Az aprócska beregi faluban, Tákoson alig találkozunk járókelővel napközben. Mindenki dolgozik, tanul, a turisták is búcsút intettek idénre Bereg gyöngyszemének. Pedig messzi vidékekről is jönnek idegenek: a saját szemükkel akarják látni a népi építészet remekét, a festett fakazettás mennyezetű, eredeti pompájában tündöklő templomot.
Bereg – amelyet a trianoni békediktátum kettévágott – legismertebb nevezetessége a helyiek saját kezével, fából és sárból emelt templom. 1766-ot írtak, és Mária Terézia királynő megtiltotta a reformáció híveinek a kő és a tégla használatát. A nyakas tákosiak megmutatták: náluk akkor is lesz hajléka Istennek! Az idegenvezetők elmondják: a templom malomköveken állt, erre helyezték a nagy méretű talpgerendákat. Favázas rendszert építettek, a vázak közötti részt paticsfallal töltötték ki. 1784-ben már bővítették a templomot. Amikor romosodni kezdett, vályoggal falazták vissza. A templom a népi barokk építészet remeke. Talán nem véletlen a mondás, hogy állja a sarat: dacol az időjárással, a jeges árral, még az emlékezetes 2001-es árvíz sem tudott benne kárt tenni. Pedig akkor a helyi házak nagy része összedőlt, lakhatatlanná vált, de Isten házának semmi sem árthatott. Sem királyi törvény, sem pusztító áradat. A negyed évezred elgondolkodtatta a helyieket és a hivatalok képviselőit: amire Isten áldását adta, az minden vihart kiáll.
Amikor Kanyó László megkapta Tákos, Gelénes, Hete és Fejércse gyülekezeteit, minden értelemben hazaérkezett. 2012-ben családot alapított, Kanyó-Simon Melinda magyar–kommunikáció szakos tanárral esküdtek örök hűséget egymásnak. Négy fiúgyereket, köztük egy ikerpárt nevelnek nagy szeretetben.
Amikor belépek a templomba, megérint a velünk élő történelem. A hagyományok, a beregi táj kincsei, a sajátos nevű nemtudom szilvából cukor hozzáadása nélkül, egy éjszakán át, rézüstben főzött, sűrű lekvár. A helyiek életét a bölcsőtől a koporsóig meghatározzák a keresztszemes garnitúrák, és a mezítlábas Notre Dame-nak elkeresztelt, gyönyörű templom nemcsak a lelket gazdagítja, hanem a prédikációkat is. A földi lét és az örök élet közti átmenetet, Jézus megváltó kegyelmét, Isten szeretetét hatékonyabban szemlélteti, ha a Teremtő jelenvalóságát látják a gyülekezet tagjai a kezükbe adott kincsekben. Megszentelt mindennapokról tehetnek bizonyságot a tákosiak.
Kanyó László lelkipásztor, Kiss Béláné Lábas Valéria, a templomot felkereső turisták kalauza, Filepné Gaál Emma gondnok és Filep Sándor polgármester
A festett fakazettás mennyezet remekmű. Ötvennyolc különböző minta mutatja az Isten és az ember kapcsolatát, Asztalos Lándor Ferenc örökbecsű alkotása. A kései reneszánsz virágos, gránátalmás motívumkincsei az úrihímzésre emlékeztetnek. Ha egyben szemléljük a mennyezetet, akárha színpompás, virágos rétet néznénk. Nincs köztük két egyforma. A templom padozata a helyi gazdák, előkelőségek társadalmi, vagyoni helyzetét is mutatja: készíttettek maguknak névre szóló padokat.
Kiss Béláné Lábas Valéria profi idegenvezetőket is zavarba ejtő tudással mutatja be a legapróbb részleteket is a látogatóknak. A vendéglátásból nyugdíjazták, de hiába a gyönyörű háza, kertje, képtelen otthon ülni. Született tákosiként gyerekkorától magával ragadta a különös történeteket rejtő templom. Egyszer csak azon kapta magát, már ő kalauzolja a hazai és a külföldi vendégeket. Szavainak hitelességét útikalauzok tanúsítják. Az ősök és a hagyományok iránti mély tisztelet és mindenekelőtt a Teremtő gondviselő erejének megtapasztalása adja a hitbizonyosságot Valikának. Ő mindig elérhető, akár a templomot, akár a szemközti tájházat kell bemutatni. Már név szerint keresik azok a turisták, akik legalább egyszer hallották szenvedélyes szolgálatát.
A templom ajtajának hátoldalát egyetlen fából faragták ki. Az eredeti kovácsoltvas zárat használják ma is. Az asztalosmester messze földön híres, a ma Kárpátaljához tartozó Csetfalván a református templom mennyezetét, a lónyai református templom hangvető koronáját és a Tákosról a Beregi Múzeumba, Vásárosnaményba bevitt tulipános ládát is ő alkotta.
Az istentiszteleten ma is oda ül mindenki, ahol gyerekkorában megszokta. Tizenöten-húszan dicsérik Istent vasárnap délelőttönként. Nagy ünnepeken az egész gyülekezet hallgatja az Igét és vesz úrvacsorát. A lelkipásztor reménykedik, valamikor még bővül mind a négy gyülekezet. A hitoktatás után várják a fiatalokat, de a boldogulást a legtöbben az ország szerencsésebb felében keresik. A konfirmációs felkészítőre idén nyolcan iratkoztak be, de várhatóan öten tesznek fogadalmat. A Kárpátaljáról beköltöző családok tényleges utánpótlást jelentenek, de ez csupán néhány rendszeres templomlátogatót jelent. Kanyó László ideérkezésével megélénkült a hitélet gyakorlása, látogatja a családokat, az időseket. A személyes kapcsolatok szorosabbra fűzték a lelkipásztor és a helyiek láthatatlan kötelékét. Búcsúzáskor hangsúlyozza: már csak azért is nagy örömmel szolgál Tákoson, mert ilyen polgármestert, mint Filep Sándor, és ilyen gyülekezeti gondnokot, mint Filepné Gaál Emma, nemigen találna másutt.
Mielőtt itt bárki kötelező tiszteletkörre gondolna, érdemes sétát tenni a csöppnyi faluban. A háromszázhatvanöt lelket számláló községben harminc éve nem történt bűncselekmény! Se betörés, se lopás, se erőszak. A kapukat nem zárják éjszakára, még az autó is nyitva maradhat. A faluban eldobott gyufaszál sincs, nemhogy nagyobb szemét! Eladó házat sem találni. Az árak a városi szintet súrolják. A beregi tájba illeszkedő, takaros, népi ihletésű porták a 2001-es árvíz után épültek. A támogatás kikötött bizonyos idejű helyben maradást, de mára már eladhatóvá váltak. A lakcímkártyát kérőnek jó szándékkal felhívják a figyelmét: itt nincs helye rendbontásnak, csak akkor jöhet, ha tiszteletben tartja az írott és az íratlan szabályokat. Még az is természetes, hogy a házakat tisztán tartják, a füvet lenyírják, virágokat ültetnek. A közterületet is patyolattisztává varázsolja a tizenegy közmunkás. Az is különleges, hogy az önkormányzat és a református egyházközség majdnem teljesen megegyezik! Mégpedig a lelkiség miatt.
Nézzük meg az ideálisnak tűnő állapot okait és a valós helyzetet. A perifériára szorult aprócska falutól pár kilométerre húzódik az ukrán határ – és az Európai Unióé. A statisztika szerint az ország és egyben Európa legszegényebb vidékén járunk, itt a legalacsonyabb az egy főre jutó nemzeti össztermék. A lakosság fogyasztása messze elmarad a hazai átlagtól, fele sincs egy Győr-Moson-Sopron vármegyeinek. Az a megállapítás, hogy a vár ereje nem a falaktól, hanem az itt élők lelkétől függ, kézzelfogható tapasztalat.
Filep Sándor polgármesterrel és feleségével, Filepné Gaál Emma főgondnokkal, a Tákosi Református Egyházközség Szociális Szolgálata vezetőjével, Kanyó László református lelkésszel és feleségével, Kanyó-Simon Melinda tanárral és Kiss Bélánéval keressük a miértekre a választ. – Szerintem nincs ebben semmi különös – tűnődik el a polgármester. – A helyben élőkkel kifejezetten jó kapcsolatot ápolunk, az ügyfélfogadási idő rugalmas, gyakran megállítanak az utcán az ügyes-bajos gondokkal. Számontartjuk egymást. Amikor meghallják: jótékonysági bált szervezünk, annyian jönnek segíteni, hogy alig tudunk mozdulni. Hála Istennek, az emberekből nem fogyott ki a jó szándék, törődünk egymással. Figyelünk a bajbajutottakra, tudjuk, ha egy tányér meleg ételre vagy jó szóra vágyik, mindig lesz, aki nemcsak a sírjára vinne virágot, akár ismeretlenül, hanem még az illető életében kimutatja szolidaritását – jegyzi meg a község vezetője.
Filep Sándor a vállalkozói létből érkezett az önkormányzatba. Építőiparral foglalkozott, szavatartónak ismerték, kiérdemelte a bizalmat. Először tíz évvel ezelőtt választották meg polgármesternek, azóta többször megerősítették ebben a tisztségben. Feleségével öt gyermeket nevelnek, három unokájuk született. Emma 2017 óta a gyülekezet presbitere, 2019-től főgondnoka.
A gyülekezet a fenntartója a Hetefejércsei Patmosz Református Idősek Otthonának. – Egész eddigi életemet a szolgálat köré szerveztem – fogalmazza meg hitvallását Filepné Gaál Emma. – A szociális szolgálat a beregi járás és Eperjeske harminckétezer lakosának emel védőernyőt a feje fölé, bár természetesen más intézmények is vállalnak feladatokat a tennivalókból. 2023. január 1-je óta az idősotthont is a gyülekezetünk működteti. Harminckét lakójának és a családjuknak igyekszünk biztonságos, nyugodt évekről gondoskodni. Jelenleg tizenöten szeretnének bekerülni várólistáról. Az egész országból fogadunk jelentkezőket, felekezeti hovatartozás nélkül, de többnyire Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyebeliek érkeznek. A tizenhét gondozónő harminc embert lát el. Mindenki megkapja azt a figyelmet és törődést, amellyel javíthatjuk az élethelyzetét. Korábban egy faluban megszólták, ha valaki szociális étkeztetést vagy másféle gondozást igényelt. Az idővel, a társadalmi körülmények változásával a közgondolkodás is szintet lépett. Az egyéni és a közösségi szolidaritás jeleként tekintenek az intézményes segítségre – tárja elénk a szociális helyzetet a főgondnok.
A fiatalokat az idősebbektől látott példák inspirálják. Természetesen már okostelefonon intézik ügyeiket, az internet a világot nyitja ki előttük. Kanyó-Simon Melinda elmondja: többen érdeklődtek, hogyan fogadnák Tákoson a városból kiköltözőket. A többi beszélgetőpartnerük megerősítette, ők is tudnak róla: van, aki a nyugdíjas éveiben a városi zsongást a vidéki életmódra cserélné. A még aktív korú pedig a közeli Vásárosnamény üzemeiben, intézményeiben talál munkát, megélhetést. Tákos városi szintű szolgáltatással bírja maradásra a polgárait. – Régen azt tartották – fejtegeti Filep Sándor –, hogy ha egy faluban nincs kocsma, focicsapat és saját pap, az a település halott. Nálunk három éve végleg becsukott az italbolt, focicsapatnak is híján vagyunk, de helyben lakó lelkipásztorral büszkélkedhetünk. A gyerekeink a szomszédos Csaroda iskolájában tanulnak. Minket a hagyományaink köteleznek, hogy ne csak a történelmi múlt, a népművészeti kincsek miatt vegyenek fel a turistacélpontok közé. Küldetésünk, hogy a tákosiak szeressék a szülőfalujukat, és békében élhessék a mindennapjaikat – hangsúlyozza.
Tákos és a térség egyik emblematikus kincse a beregi keresztszemes. Ezt a mintát, amely ezernyi formát, virágot, gyümölcsöt, teremtésszimbólumot jelenít meg a vásznon, évszázadok óta öltögetik szakavatott kezekkel azok az asszonyok, akik képesek órákon át a hímzőráma fölé hajolni, amelybe beleálmodják az anyjuktól, nagyanyáiktól tanult képeket. Keresztszemes garnitúrák nélkül nem is adták volna férjhez a lányokat. A bölcsőtől a koporsóig elkísérték ezek a terítők, abroszok, törölközők, díszpárnák, könyvborítók, függönyök, ruhák, blúzok, szoknyák, falvédők a népi iparművészetet szerető beregi embereket. Az újszülöttet csodás pólyában vitték haza a kórházból. Az otthon szülések idején ilyen holmikba öltöztették a kicsiket az első fürdetés után. Az ünnepi viseletet csak beregi keresztszemes díszíthette. A karácsonyi és a húsvéti teríték legfeljebb színében és mintájában különbözött. A szemfedél lezárta a távozó testét, szentségtörésnek számított volna eltérni a hagyománytól. Egy lakásbelső valóságos múzeumnak számított, a mai otthonokban főként az idősebbek érzik jobban magukat e kincsek között. Hosszú éveken át még beregi keresztszemes napot is rendeztek Tákoson. Aki itt díjat nyert, igazi megbecsülés övezte. A turisták minden esetben vásárolnak kisterítőt, tűpárnát, illatzacskót, könyvjelzőt, és még az italokat is ebbe csomagolják. A polgármester szobájának fő falát egy bekeretezett, csodálatos, messziről festett képnek tűnő, gazdagon hímzett bordó terítő teszi egyedivé, Fazekas Zsuzsa ajándéka. Ha valaki azt hiszi, egyszerűen le kell másolni a mintát a papírról a vászonra, nagyon elcsodálkozna, ha látná, a valóságban miként születnek ezek a remekművek.
Egy-másfél milliméter az a két szál, amelyet egy öltés összefog. Ráadásul pontosan kiszámolja az alkotó, hogyan jön ki a minta, milyen nagyságú legyen a megtervezett darab. Talán ezért találunk már csak lámpással olyan asszonyt a faluban, akit örökre rabul ejtett a keresztszemes. A Csarodán élő, de Tákoson dolgozó Medve Lászlóné még az édesanyjától leste el a fogásokat. Sok millió öltéssel álmodta bele küzdelmes, de Istentől gazdagon megáldott életét a temérdek alkotásba. – Néhány éves koromban odakucorodtam édesanyám mellé, és csak ámultam, milyen csodák kerülnek ki a keze alól – pörgeti vissza saját történelemkönyvét a hetedik évtizedet is felváltó asszony. – Amikor kézbe vettem a tűt, a cérnát, a vásznat, eleinte másoltam, később már magam is kitaláltam pár mintát. Gyűszűt most sem húznék az ujjamra, minden legyen természetes! Miután befejezem a napi munkámat a polgármesteri hivatalban, ellátom a szomszédban élő, ezernyi betegséggel küzdő édesanyámat – édesapámat a közelmúltban kísértük ki a temetőbe –, megfőzök, mosok, takarítok, rendbe teszem a hatalmas kertet, ápolom a férjem. Este leülök a tévé elé, és végre alkothatok! Ilyenkor felvillannak a megélt mindennapok, a boldog órák, a gyermekeim, az unokáim sorsa. Bár Isten bőven mérte a bajokat. Talán jobb lenne, ha nem szeretne ennyire… Elszégyellem a gondolatot, hisz erőt is ad hozzá. Végtelenül hálás vagyok, hogy a Vásárosnaményban lakó, tizenegy éves unokám ugyanúgy próbálgatja az öltéseket, mint én annak idején. Megmutatok neki mindent. Nyert már különdíjat a munkáival. Kitűnő tanuló – fejezi be joggal büszkén a nagymama. Lelke mélyén hálát ad a Teremtőnek, hogy lesz, aki őrzi a hagyományt. A legnagyobb megrendelése a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközségtől érkezett: az úrasztalára, a bibliatartóra és a szószékre ő varrta a piros, pelikános garnitúrát. Kézzel végzett igehirdetés. Mint azok a csodák, amelyeket a tákosiak őriznek. Most és mindörökké.
A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!