Honnan van pénze az egyháznak és a gyülekezetnek?

Csűrös András előadásának középpontjában a gyömrői gyülekezet óvodaépítése állt, és az, ahogyan azt azóta üzemeltetik, avagy ahogy ő fogalmazott: „hogyan rakjuk össze a várat a mi kis homokozónkban”. Hangsúlyozta, hogy náluk nem reakció volt az óvodaépítés egy lehetőségre, hanem évekig működött egy óvodabizottság, amelyben sokat imádkoztak és alaposan átgondolták, hogy szüksége van-e a gyülekezetnek egy óvodára. Aztán szép lassan Isten kinyitotta sorra az ajtókat, például jött az óvodaépítési pályázati lehetőség.

Amióta megvan az óvoda, egy hármas vezetés irányítja azt: ennek csak egyik tagja a lelkész, az intézmény igazgatótanácsának elnöke azonban egy presbiter – hívta fel a figyelmet a gyömrői lelkipásztor. Csűrös András szerint fontos, hogy az óvoda földi gazdája ne a lelkipásztor legyen, hanem a gyülekezet. Úgy véli, az állam által finanszírozott pedagóguslétszámmal nem érdemes intézményt fenntartani, mivel nem a tényleges, hanem egy számított létszámra ad támogatást. Ráadásul a többi alkalmazott bérét is ki kell gazdálkodni, a gyömrői református óvodában például van konyhai alkalmazott és kertész is. Kapnak még kiegészítő támogatást az egyháztól, így azt a pénzt, amit az állam a tankerületekre és más adminisztratív területekre fizet ki, az egyházi intézményekben a gyerekekre tudják költeni. Emellett a gyömrői óvodában szülői hozzájárulást is kérnek, ebből fedezik a fénymásolópapírt, a krétát, a buszjegyeket, ha a gyerekek utaznak valahova, a születésnapi tortákat, és ebből futja arra is, hogy mindennap legyen gyümölcs a gyerekeknek.

A lelkipásztornak és a gyülekezetnek sincs abból anyagi haszna, ha intézményt üzemeltetnek – jegyezte meg Csűrös András, majd hozzátette, hogy veszteség viszont sokféle lehet belőle, ha óvatlanok: a lelkészt például túlzottan lefoglalhatja az intézmény, de veszíthet a gyülekezet azon is, ha azt hiszi, a missziói tevékenysége kimerül az intézményfenntartásban. Ha viszont jól csinálják, akkor lehet az óvoda missziói terep, nőhet a gyülekezetbe járók száma és a tagok elkötelezettsége is. – Akik oda járnak, már gyermekként megismerik az evangéliumot, és tulajdonképpen ez a mi feladatunk a világban – jelentette ki a lelkész, majd hozzáfűzte: a cél az intézménnyel az, hogy minél több ember kerüljön kapcsolatba Krisztussal. – Ha nem ezért csináljuk, akkor felesleges, ha meg igen, akkor minden pénzt megér – jelentette ki Csűrös András gyömrői lelkipásztor előadása zárásaként.

Valóságos helyi közösség nélkül az egyházi intézményrendszer csak egy halott, merev struktúra – ezzel nyitotta előadását Balog Zoltán dunamelléki püspök. Megosztotta a hallgatósággal, hogy a dunamelléki egyházkerület háromszáztíz gyülekezetében végzett felmérések alapján 2022-ben a gyülekezetek majdnem harmada ötmillió forint alatti készpénzbevétellel rendelkezett, miközben számítások szerint egy egyházközség működéséhez tizenöt-húsz millió forintra lenne szükség évente. A gyülekezetek hetvenkét százalékánál a bevételek a gyülekezeti élet kiadásait fedezik, de már csak negyvenhárom százalékuknál elegendőek az épületek fenntartására és állagmegóvására is. Ráadásul Dunamelléken százhét olyan gyülekezet van, ahol a lelkipásztor javadalma nem éri el a bruttó kétszázezer forintot – emelte ki a püspök.

Rátérve arra, hogy miből gazdálkodik az országos egyház, megemlítette a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlását. Elmondta, hogy 2013 óta megduplázódott a felajánlók száma, bár tavaly óta ez tizenkilencezerrel visszaesett. Még így is háromszázharmincezer ember ajánlotta ezt fel, miközben a választói névjegyzékben 2023-ban kétszázharminckilencezren voltak. A püspök pozitív adatként említette, hogy a református hittanoktatásra beiratkozó gyerekek száma emelkedett, és húsz éve nem jelentkeztek annyian a Károli Gáspár Református Egyetem teológusképzésére, mint most. Megtudtuk azt is, hogy az országos egyház és az általa fenntartott intézmények összesen 233 milliárd forintos költségvetéssel működnek, de ennek nagy része feladatfinanszírozás, azaz nem szabadon felhasználható pénz.

Balog Zoltán végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszerváltás után az egyház csak funkcionális céllal tudott vagyonelemeket visszakérni – például óvodákat, iskolákat és kórházat –, jövedelmet adó ingatlanokat nem, ezért is az egyház nem volt azóta olyan helyzetben, hogy küldetése, belső értéke alapján határozza meg viszonyát a közhöz. A meghatározó kereteket mindig az állam, a kormányzat alakította, változtatta. A püspök arról is beszélt, hogy így az egyházi szervezet materiális súlya eltolódott és ma az intézményeknél van. A gyülekezeten kívüli struktúrák pedig függenek az állami forrásoktól – jelentette ki Balog Zoltán, majd felidézte, hogy már Ravasz László püspök is arról beszélt: az egyház anyagi bázisát csak a hívek áldozatkészségének élő tőkéje adhatja meg.

A dunamelléki püspök szerint az egyház az elmúlt harmincöt évben soha nem tett olyan nyilatkozatot, amelyben bármelyik kormányzat mellett állást foglalt volna, de elismerte, hogy a mulasztások ellen sem mindig szólalt fel. Eközben arra is kitért, hogy az egyházon belül sem működik jól a szolidaritás, például a lelkészek tizenkét százaléka volt csak hajlandó a kárpátaljaiak támogatására visszaadni a fizetéséből. Szerinte az egyházi gazdálkodásban nem a önellátásra kell törekedni, hanem az együttállásra.

Az önfenntartás olyan, mint a hókusz-pókusz varázsige: amikor felmerül a pénz kérdése, ezt a szót vesszük elő, de ahogy a hókusz-pókusz a latin nyelvű mise meg nem értett szavaiból alakult ki, úgy az önfenntartás kifejezést sem értjük igazán – állapította meg Literáty Zoltán, a hittudományi kar dékánja, érdligeti lelkipásztor. Mit jelent ugyanis az „ön-”? Meddig terjed ki: a lelkész minimumfizetésének garantálásáig, vagy az említett tizenöt-húsz millió forintos költségvetés biztosításáig? – tette fel a nyitókérdéseket. Véleménye szerint egy gyülekezet csak a saját bevételeire számíthat, mert a külső források legtöbbször célzottak és nem fenntartásra érkeznek.

Előadásában Literáty Zoltán azt is bemutatta, mekkora az a legkisebb összeg, amiből egy gyülekezet önállóan működni tudna. Ha a lelkipásztor fizetését nettó ötszázezer forinttal számoljuk, akkor hét és fél millió forint a bér jellegű kiadás, két épület fenntartása pedig körülbelül két és fél millió forintba kerül, ehhez jön még a gyülekezeti élet, a misszió, az igazgatás összes költsége, amelyre évi körülbelül hárommillió forintot tervezhetünk. Ez így összesen tizenhárommillió forint, ez lenne az alap, aminél lejjebb nem nagyon lehet menni. Ha ehhez még egy beosztott lelkészt hozzád a gyülekezet, valamint egy szolgálati lakás fenntartását, akkor a végén kijön a húszmillió forintos keret – hívta fel a figyelmet az érdligeti lelkipásztor. Megjegyezte, hogy ezt 2024-ben kétszáz gyülekezet, vagyis az összesnek a tizenhét százaléka tudta volna csak kigazdálkodni. A dékán úgy véli, ha a jelenlegi állami kiegészítésekkel számolunk, akkor egy egyházközségnek legkevesebb nyolcmillió forintra van szüksége évente; ezt a gyülekezeteknek körülbelül az egyharmada tudja pillanatnyilag biztosítani.

Literáty Zoltán úgy gondolja, hogy ha országos szinten a református egyház önfenntartását tűznénk ki célul, és száz lelkésznek kétszázezer forint fizetéskiegészítést akarnánk adni, akkor ezt úgy lehetne fedezni, hogy a tízmillió forint feletti költségvetésű gyülekezeteknek be kellene adniuk a bevételük öt százalékát. A dékán megállapította azt is, hogy a református egyház önmaga nem tudná finanszírozni négy helyen (Budapest, Debrecen, Pápa, Sárospatak) a teológiai képzést, csak egyet, és ez a bevételük újabb öt százalékának az elvonását jelentené ezektől a gyülekezetektől. Ezzel szembeállította azt, hogy ha a választói névjegyzékben szereplő minden református az átlagbér után tizedet fizetne, akkor ez 140 milliárd forintot jelentene, ami több, mint a jelenleg évente összegyűlő összeg tízszerese. A dékán úgy véli, ha önfenntartó egyházat szeretnénk, akkor a megoldás csakis a lelkiség felől érkezhet, és a változásnak belülről kell elkezdődnie.