Különböző nemzedékek, egy kegyelem

Milyen tényezők befolyásolják a református egyház jövőjét? – nyitotta meg előadását Tóth Géza azzal a kérdéssel, amely szerinte minden jelenlévőt foglalkoztat.
Előadásában különböző demográfiai adatokat ábrázoló térképek összevetésével bemutatta, hogy nem feltétlenül ott van sok református fiatal, ahol egyébként a reformátusság létszáma magas. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye mellett olyan területeken találunk sok fiatal reformátust, mint Bács-Kiskun vármegye, Budapest agglomerációja vagy a nagyobb nyugat-magyarországi városok.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a belső migráció és a külföldi elvándorlás megszakítják a társadalmi hálózati kapcsolatokat, és rombolják a gyülekezeteket: egyrészről, aki elmegy egy gyülekezetből, nem biztos, hogy rátalál egy másikra ott, ahova költözik, másrészről lehet, hogy volt, aki eddig vele találta meg jól a hangot a közösségben, és már kevésbé lelkesen jár oda.

– Az egyik válasz erre a közösségépítés lehet, azon belül is a fiatalokat kellene kiemelten megcélozni, mert akik nem kapták meg a közösséghez tartozás érzését fiatalkorukban, azokat már nehéz elérni – mondta Tóth Géza. Javasolta, hogy a költöző vallásos családokat kövessék a gyülekezetek, és értesítsék egymást a lelkészek a településükre költöző reformátusokról, hogy egyetlen lélek se vesszen el.

Hajdúnánáson is küzdöttek a népességcsökkenéssel, az elvándorlás egyik fő oka a munkanélküliség, illetve a jövőkép-nélküliség volt. Erről beszélt Szólláth Tibor presbiter, aki hosszú ideig volt a település polgármestere is. Ő arra vállalkozott, hogy bemutatja, hogyan tud egy település megküzdeni ezzel a kihívással. Elmondása szerint tizenöt évvel ezelőtt az a felfogás uralkodott Hajdúnánáson, hogy az utolsó majd kapcsolja le a villanyt, annyira sokan költöztek el, főleg a fiatalok.

A legfontosabbnak azt tartották, hogy valamilyen jövőképet adjanak a közösségnek. Tettek persze a munkanélküliség csökkentéséért is, és arra törekedtek, hogy a mezőváros ellássa magát élelmiszerrel, amit a többi között a Nánási Portéka védjegy és a Bocskai-korona nevű utalvány bevezetésével segítettek elő, illetve felélesztették a településen nagy hagyományokra visszatekintő szalmafonást a közfoglalkoztatás keretében.

Unger Károly, a Drávafok-Kétújfalu Református Társegyházközség lelkipásztora baranyai tapasztalatairól számolt be. Elmondta, hogy a térségben sokáig egykéztek, azaz csak egy gyereket vállaltak a vagyon megőrzése miatt, ami jelentősen csökkentette a református lakosságot. Ahogy az is, hogy sokan elköltöztek a második világháború után az ipari nagyvárosokba. Erre az egyház „bokrosítással” reagált, azaz egy lelkész alá több gyülekezetet rendelt. Elmesélte, hogy az elhívása kifejezetten Drávafokra szólt, végig azt érezte, oda szánta őt az Úristen.

– A lelki ébredés hiányzik, és szélcsendes időben élünk – állapította meg Unger Károly, majd hozzátette, hogy az elvándorlás és zsugorodás közben azért kell imádkozni, hogy jöjjön a Lélek, és adjon igazi újjászületéseket és megtéréseket, és alapozza meg a református egyház következő száz évét.

– Mindenféle nehézségek ellenére a Szentlélek naponta szül újjá embereket, nyit meg új utakat előttünk – mondta Bogdán Szabolcs János királyhágómelléki püspök azon a pódiumbeszélgetésen, ahol a nap témáját járták körül. A beszélgetés résztvevői voltak még Ambrus Attila erdélyi főgondnok, Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője és moderátorként Fekete Zsuzsa újságíró, kommunikációs szakember.

Ambrus Attila is arról beszélt, hogy míg ők a nagyvárosban az eltűnő gyülekezetekért aggódtak, és azt hitték, a falvakban a vizitációkon szomorú emberekkel fognak találkozni, a néhány száz magyar által lakott kis települések gyülekezeteiben nagyon erős hitű embereket találtak. Bogdán Szabolcs János szerint nincs általános recept a közösségépítésre, és azt le kell szögezni, hogy az egyház célja a tanítvánnyá tétel és az evangélium hirdetése. A püspök szerint új utakat, módszereket kell kipróbálni, és meggyőződése, hogy a gyerekmisszióba, ifjúsági misszióba sok energiát kell befektetni. Ambrus Attila a fogarasi iskola példájából kiindulva úgy fogalmazott, hogy ha az egyház nyitva hagyja a kapukat, a gyerekek jönni fognak, de ha bezárja a kapukat, és a reformátusok bent sírnak, hogy végük van, akkor tovább fogy majd a hívek száma.

Fekete Zsuzsa Kató Béla volt erdélyi püspök egyik mondásáról kérdezte a résztvevőket: igaz-e, hogy intézményeiben él az egyház? Ambrus Attila azzal oldotta fel a mondás és annak az anyaországban ismert változata – gyülekezeteiben él az egyház – látszólagos ellentmondását, hogy Erdélyben a református egyház hozta létre azokat az intézményeket, amelyeket az államnak kellett volna, így ott valóban más szerepük van. Bogdán Szabolcs János kijelentette, hogy az intézmények fontosak, de önmagukban üres keretek, és azok is maradnak, ha nem lehel beléjük életet a megelevenítő Lélek.

Zila Gábor a konkrét teendőkről is beszélt, és elmondta, hogy a reformátusoknak olyan környezetben is meg kell jelenniük, amely a komfortzónájukon kívül esik. Az ezüsttányéron adott aranyalma példabeszédét hozta fel az evangélium szokatlan, új módon történő hirdetésére, és úgy fogalmazott, hogy a tányéron lehet változtatni, alakítani, az aranyalma viszont változatlan kell, hogy maradjon.

Egy kis, elöregedő közösségről mesélt Ambrus Attila. Ajtonyban úgy próbálták megmenteni a gyülekezetet, hogy családi házakat építettek, amelyeket fiatal családoknak ajánlották fel, azóta van óvoda, és elindul az első osztály a településen. – Sosem szabad lemondanunk arról, ami újjáéledhet – szögezte le.

Bogdán Szabolcs János arról beszélt, hogy meg kell tanulni a XXI. századi ember nyelvét, és a virtuális térben is aktívnak kell lenni. Ambrus Attila szerint fontosabb kérdés, hogy hogyan hallgatjuk meg a fiatalokat, és hogy válaszolunk. – Ne evidenciákkal, közhelyekkel válaszoljunk, hanem úgy, ahogy Jézus tette, történeteken keresztül – hívta fel a figyelmet az erdélyi főgondnok.

Bogdán Szabolcs János szerint szembe kell néznünk a hibáinkkal és a bűneinkkel, de nem kell az önmarcangolás, kesergés állapotában magunkat temetnünk, mert „nem a meghátrálás emberei vagyunk”. Zila Gábor pedig azzal zárta gondolatait, hogy nem a világtrendeket kell követni, hanem átadni mindenkinek azt, amit a keresztyének kaptak: az örök élet receptjét.

A generációkon átívelő keresztyén örökségről beszélt Zila Péter nyugalmazott lelkipásztor a záróáhítatban, amelyet Ézsaiás könyvéből tartott az 59. fejezet 21. verse alapján.

A lelkész szerint keresztyénként nem is igazán szavakkal, hanem az életünkkel adhatjuk tovább utódainknak azt, amit megéltünk: az elénk jövő Isten szövetségét, aki megkeres bennünket és maga felé fordít. – Az Isten belevonta az ő népét örök szövetségébe, amelyet a világ megalapítása előtt elhatározott, ez a legnagyobb kincsünk és örökségünk – hangsűlyozta Zila Péter, és elmondta, hogy ennek a szövetségnek két pillére van: Isten örökkévaló Igéje és örökkévaló Lelke.

– Az Igének van hatalma a következő generációkat megszólítani, de kell egy tolmács, mert az eszünkkel sokszor értjük, mit mond Isten Igéje, de a mi megsötétedett szívünkbe nem jut el, ha Isten Szentlelke nem tolmácsolja nekünk, különben üres beszéd lesz a legszebb igehirdetés is – jelentette ki a lelkipásztor, aki szerint a legnagyobb csoda, amikor a gyermekednek, unokádnak át tudod adni, hogy számodra az Isten Igéje és szövetsége a legnagyobb kincs. – Van-e annak valami akadálya, hogy ti odahaza az Ige fölé hajoljatok a gyermekekkel, unokákkal? Van-e annak akadálya, hogy ne csak feladatként terhelődjön ránk, hogy milyen jó lenne, ha ott lenne a templomban a következő generáció, hanem szeretettel vonzzuk oda őket? – tett fel néhány kérdést igehirdetése végén Zila Péter, és Isten Lelkétől kért segítséget, hogy „bátorítani tudjuk az utánunk következőket Isten szövetségével, Igéjével”.

A szombati áhítat után a résztvevők kivonultak Soos Géza és a szárszói konferenciák emléktábláihoz, amelyeket közösen megkoszorúztak.

Vasárnap a balatonszárszói templomban Konc-Gáll László lelkipásztor hirdette az Igét Márk evangéliumából a 13. fejezet 31. verse alapján.

A lelkész rögtön az igehirdetés elején kiemelte, hogy nyilvánvaló, hogy vannak generációs szakadékok, elég csak egy családi összejövetelre gondolni, ahol a nagyszülő és az unoka eltérő véleményt képvisel. Beszélt arról, hogy a világ elképesztő tempóban változik, de feltette a kérdést, hogy vajon ebben a nagy rohanásban a lelkünk nem marad-e el tőlünk valahol. Az ellentétek feloldására törekedve általában sötétben tapogatózunk, az atyák nem értik a fiakat és fordítva. Konc-Gáll László szerint azonban ez nem új jelenség, így volt ez régen is, és valószínűleg így lesz a jövőben is. De a Szentírásban az aktuális kérdéseinkre is találunk választ. – Arra hívattunk el, hogy Isten országának követei legyünk, fiatal és idős egyaránt – hangsúlyozta a lelkipásztor, aki úgy véli, a generációs ellentéteket az egymásért való könyörgés, egymás szolgálata és egymás szeretetben való hordozása tudja áthidalni. Konc-Gáll László emlékeztetett, hogy a hitet örökölni nem lehet, de örökséggé válhat, mert a hittel teli élet kisugárzik a környezetre, az utódokra is.

A lelkipásztor arról is beszélt, hogy úgy érzi, amellett, hogy mindent meg akarunk adni a gyermekeinknek, vezetjük és támogatjuk őket, mintha a hit dolgában túlságosan is engedékenyek lennénk, pedig szerinte ebben nem kellene elengedni a kezüket. Konc-Gáll László szerint a jelenlegi világ fellazítja a kapcsolódásokat, de a keresztyéneknek Jézus Krisztussal közösségben kell élniük. Hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni a fiatalok közötti szolgálatot, még akkor is, ha sokszor nehéz megtalálni velük a közös hangot. – A világ rohamosan változik, mi is benne, de aki Jézus Krisztus szavát a szívében hordozza, annak örök életre szóló reménysége van a Krisztusban való megtartatásra örökkön örökké, nemzedékről nemzedékre – mondta a balatonszárszói lelkipásztor.

Az úrvacsora szolgálatában Zila Péter, Hella Ferenc esperes és Konc-Gáll László vettek részt.

A zárszóban Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője összefoglalta a konferencia tanulságait: minden generáció egyformán rászorul Isten kegyelmére, nincs jobb vagy rosszabb, csak különböző erősségek és gyengeségek, különböző elvárások és megfelelések, de kegyelem csak egy van.

A Reformátusok Szárszói Konferenciáját záró úrvacsorás istentisztelet után a résztvevők megkoszorúzták az 1943-as szárszói konferencia templomfalon található emléktábláját, majd a közös ebéd után hazaindultak gyülekezetükhöz.