Lélek és hang egy térben

Van zene, ami szórakoztat. Van, ami elgondolkodtat. És van, ami imádsággá válik. Pálúr János orgonaművész Teremtéstörténet-koncertje ez utóbbi: áhítat és művészet határán születő zenei igehirdetés.

Az Orgonapont rendezvénysorozat évek óta a nyár egyik legkülönlegesebb zenei eseménye – templomok méltóságteljes terében, az orgona hangján szólal meg benne a hit, az időtlenség és a lélek. Idén Pálúr János két nagy múltú helyszínen – az egri bazilikában és a szegedi dómban – adja elő különleges, kilenc rögtönzésből álló hangversenyét, amely a bibliai teremtéstörténet szakaszaira reflektál.

A koncertsorozat kapcsán Hegedűs Bence kérdezte az orgonaművészt, aki úgy fogalmazott: „A hangversenyeken mintha háttérbe szorulna a lelki tartalom. Ezt az egyensúlyt szeretném helyreállítani.”

Palur_Janos.original

Pálúr János

Az orgona improvizációi olyan belső tájakra vezetnek, ahol a hallgató nemcsak zenét hall, hanem valamit megsejt Isten munkájából – és abból, hogy maga is részese lehet a teremtésnek. Különleges, egyszeri esték ezek, ahol nem csupán koncert zajlik, hanem az Igével való találkozás is.

A teljes írás a Reformatusoklapja.hu oldalon található.

Örömmel látjuk honlapunkon, ahol e cikkünk díjmentesen elérhető – szeretettel ajánljuk figyelmébe további érdekes tartalmainkat.