„Lelhesse meg a hazát”

A káposztásmegyeri gyülekezet modern, kulturális események megtartására tökéletesen alkalmas templomterében nemcsak a szószék alatti tér kínált katartikus élményt múlt szombaton. A néző megláthatta a többnyire nem a cigányság soraiból érkező, de szolgálatukkal köztük, értük forgolódó felkészítő tanárok, tanodavezetők és a szavaló vagy színpadi jelenetet előadó gyerekek arcán ugyanazt a fényt. Ezek az arcok kommunikáltak egymással, és alighanem Jézus visszfénye ragyogott rajtuk. A református egyház büszkesége, hogy hatodik alkalommal került sor az Aranyhíd cigány vers- és prózamondóversenyre, ahol érződött a remény: a fellépő gyerekek nem kallódnak el, érzelemgazdag és nemes vonásokat mutató, művelt személyiségekként megállják a helyüket a társadalomban, áldássá lesznek családjukban.

A hetven gyermek és kamasz fellépő az ország minden pontjáról zömmel általános iskolákból, normatív támogatású református tanodákból, a HEKS nevű svájci protestáns segélyszervezet és a Református Szeretetszolgálat közös romaprogramjában részt vevő, tanodaszerű intézményből érkezett. Így összesen tizenegy csoport indult a versenyen, amelyek közül voltak, amelyek csoportprodukcióba ágyazottan, mások szólóban küldték színpadra a tehetséges és felkészült iskolásokat.

S hogy mi volt a jellemző tartalma az elhangzó, olykor énekkel, zenével, tánccal, díszlettel is megtámogatott előadói mutatványoknak? Azok, akik a verseket, meséket, egyéb szövegeket válogatták, arra bátorították a versenyzőket, hogy a versek élvezete, illetve az előadó-művészettel való gyönyörködtetés mellett produkcióikkal kibeszélhessenek szociális és etnikai, kisebbségi eredetű traumákat, „bejárhassák” az identitáskeresés útjait. Az önazonosság terén egyaránt felbukkant a cigánysághoz, a magyarsághoz és a Jézushoz tartozás vágya, igenlése, megvallása.

Ami a rendezvény „hitfaktorát” illeti: kezdőáhítatában Balogh Róbert, a szeretetszolgálat cigánymissziójának lelkészi vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten irodalmi műveken keresztül is szólhat hozzánk. Lehetséges egy vers vagy annak tolmácsolásával odaállni Isten elé, és így, ezzel elmondani neki örömünket, bánatunkat.

– Ilyenkor tulajdonképpen egy alkotáson keresztül vallhatod meg: Isten, a te alkotásod, a te gyermeked vagyok – hangzott el a roma gyökerű református lelkipásztor prédikációjában. Balogh Róbert tudatosan összeöltötte a gyerekek és az őket kísérő szüleik sérüléseinek, makacsul nem gyógyuló sebeinek ügyét Jézussal: lehet és kell hozzá menni gyógyulásért, az emberi méltóság érzetéért, akár egy szép költeménnyel, dallal.

– Bizony, nála otthon lehettek – buzdította a szereplőket. – Előtte nem kell megjátszanotok magatokat. Nem ért meg titeket senki? Ne feledjétek el, hogy a legjobb barátotok Jézus! Ő törli le a könnyeiteket, hogy boldog ember legyen belőletek Isten szeretett gyermekeiként.

A lelkész imádsága hazaérkezés lehetett a szereplőknek, így kezdte: – Hozzád fordulok, Uram, aki nem vetsz el minket. Te vedd ki a gyerekek szívéből az izgalmat!

A Kecskeméti Református Egyházközség Hajnalcsillag Tanodájának előadása kicsiben megmutatta, hogy a sorsközösség, az egyén és a hit vonatkozásai hogyan kapcsolódtak egybe ezen a szombati református kulturális rendezvényen. A Doja, a cigány tündér című népmesét dramatizálták látványosan, gyermeki átéléssel a kecskemétiek. Előtte és utána – keretezésként – egy lányka elmondta Choli Daróczi József Ódáját, amelynek nyitósorai így hangzanak: „Segítsd, Isten, a cigányt, / Lelhesse meg a hazát.”

Maga a mese a cigány haza kereséséről, megtalálásáról, végül ismételt elvesztéséről szól. A történetet Radics Milán mondta el, egy lány maga Doja tündér lehetett, további hat-nyolc gyermek a cigány népet jelenítette meg. A mesében a viszontagságok között élő cigány nép rátalál a tündérére, aki az égben repítve elvezeti őket új hazájukba, egy valóságos földi paradicsomba. Doja gondot visel rájuk: egyszer szörnyektől is megmenti őket. A cigányok azonban egy idő után elhagynák hazájukat, visszavágyakozva oda, ahonnan jöttek. Nosztalgikusan gondolnak régi, vándorló életformájukra, ugyanakkor szeretnék magukkal vinni a cigány hazában szerzett gazdagságukat is.

A tündér látja, hogy védencei nem érzik jól magukat a nekik ajándékozott cigányországban, ezért – szánakozva bár, de a kérésüknek megfelelően elindul velük korábbi tartózkodási helyükre. Azok ismét belekapaszkodnak a tündér hosszú, varázslatos, szivárványos hajába, de csak az egyik kezükkel, a másikkal ugyanis kincseiket szorongatják. A levegőben suhanva persze nem tudják magukat sokáig tartani, egymás után hullanak le a földre.

A mese naiv magyarázatkísérlet arra, hogy a cigányok egy része a mai napig szétszórtan él szanaszét a világban, sokan évszázadok óta nem tudnak meggyökeresedni, felemelkedni, nem élhetik át az otthon érzetét. A történet figyelmeztetést is hordoz mindannyiunknak: ne hagyjuk el soha a legfőbb jót, beleértve a mennyei hazát és Urunkat!

(Ebben az archaikus történetben persze a főhős egy felmagasztosult isteni nőalak. Szubjektív megjegyzés: újságíróként, sok cigánytelepi szocioriporttal a hátam mögött azokat a - tollammal megörökített - roma asszonyokat is megláttam Dojában, akik kallódó életet élő párjuk mellett, vagy ellenére hősiesen igyekeznek egyben tartani a széthullás szélére sodródott népes családjukat.)

A kecskeméti mesejelenet után nemcsak az Istentől a cigányoknak hazát kérő Choli Daróczi-vers hangzott el újra, hanem Jézus egyik igéje is:„Keressétek előbb Isten országát…” Íme, itt is egy visszacsatolás oda, hogy személyiségünk épülése, illetve a helyünkön lét egyéni és közösségi értelemben Jézus Krisztus közelségében valósulhat csak meg.

A cigányok befogadásának szükségessége, a romák értékességének, emberi méltóságának a hangsúlyozása gyakran felbukkant a nemes vetélkedőn - ahonnan végül mindenki nyertesként távozott. Egy fiú a monoki Kossuth Lajos Általános Iskola tehetséggondozó köréből hatásosan tagolva, jelentőségteljes lassúsággal állapította meg: – Cigány vagyok. Ember vagyok. Érték vagyok. Nem rosszabb. Nem jobb. Más. De ha elfogadsz testvérként, véled vagyok!

Nincs jelentősége, hogy ezt a szöveget profi író írta-e vagy egy felkészítő tanár, netán a tehetséggondozó műhely valamelyik iskolása, de aki nem cigány magyarként hallotta, az átélhette a Krisztusban való testvériséget, az tulajdonképpen egy szövetségkötést élhetett át.

Rögzítsük a rendezvényen leggyakrabban hallott roma költők nevét: Káli-Horváth Kálmán, Choli-Daróczi József, Rostás Farkas György, Babindák István. Utóbbi poéta, aki a felvidéki Csata nevű településről való, szintén ott volt tanoda jellegű intézményük csoportjával Káposztásmegyeren.

Egy ízben Bari Károly-költemény is felbukkant a versenyen, egy kamasz fiú adta elő. Megható volt ízelítőt kapni Bari gyönyörű látomásos-szimbolikus költészetéből az ő célra törő megjelenítésében. Márpedig ennek a költőfejedelemnek ilyen, egyszerre érzékletes és összetett sorai vannak: „Fuldokló folyók, árnyék-uszályos erdők / sóhajai kihűlnek arcomon…”

A jelenlévők között voltak, akiken az őstehetség kétségtelen "felségjeleit" tapasztalhattam. Ilyen volt például Rafael Miranda Nelli, aki evangéliumi énekeket adott elő bensőséges vibrato alkalmazásával a hangjában, vagy a mátészalkai Lakatos Edvárd, aki meggyőzően és nagy átéléssel szavalt verset, majd virtuóz módon táncolt, produkciójával beragyogva az egész templomteret.