Országos diakóniai hálózat formálódik

A Filemon-szolgálat ez év elejétől működik a Magyar Református Szeretetszolgálat égisze alatt, a gyülekezetek és a szeretetszolgálat közötti kapcsolattartás céljából. A részletekről Váczi Gábor szolgálatvezetőtől érdeklődtünk.

Diakónia

Fotó: Freepik

Miért jött létre a Filemon-szolgálat?

Célunk megerősíteni a gyülekezetek és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) közötti kapcsolatot. A szolgálat tanácsokkal, folyamatos információval segíti a gyülekezetek diakóniai munkáját, növeli az MRSZ gyülekezeti beágyazottságát. „Szeretetedben sok örömünk és vigasztalásunk volt, mert a szentek szíve felüdült általad” – írta Filemonnak Pál apostol. Filemon nevének jelentése: szeretetteljes – azaz aki szeret. A Filemon-szolgálatnak köszönhetően a gyülekezetek kijelölhetik saját közösségük önkéntes kapcsolattartóját. Ezt a felüdítő, megpezsdítő szolgálatot szeretnénk végezni, elősegítve, hogy ahol jól működik a diakóniai munka, ott még olajozottabban menjen, másutt pedig elinduljon.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség titkáraként volt pörgősebb az élete, vagy most az?
A presbiteri szövetségnél huszonnyolc évig dolgoztam. Titkárként kiterjedt kapcsolatrendszerem alakult ki országosan, sőt Kárpát-medence-szerte. Ezt a kapcsolati tőkét jól tudom kamatoztatni a Filemon-szolgálatnál, természetesen újak létrehozására is törekszem. Egyházunknak több mint ezerkétszáznyolcvan gyülekezete van, megbízásom az anyaországra szól. A munka januárban kezdődött el, máris több mint százhúsz önkéntes gyülekezeti összekötő, kapcsolattartó testvérrel dolgozunk együtt.

Kampányszerű vagy állandó kontaktusra van kilátás?

Természetesen utóbbi a cél, ezért kulcsfontosságú, hogy kiválasztódjon a kapcsolattartáshoz egy-egy önkéntes összekötő személy: élő hitű, aktív, diakóniai lelkületű presbiter vagy gyülekezeti tag. Lelkészi ajánlólevél alapján szerződést kötünk az önkéntes összekötő személlyel. Havonta küldjük a Filemon-szolgálat hírlevelét, amelyben áttekintjük az aktuális szeretetszolgálati programokat, híreket.

Váczi Gábor

Váczi Gábor szolgálatvezető

A Filemon-önkéntesek első találkozója Balatonszárszón lesz, augusztus 22–23. között. Az ellátás költségeit a Magyar Református Szeretetszolgálat fedezi. Jelentkezési határidő: augusztus 14., 16 óra. Az országossá bővülő önkéntes diakóniai hálózathoz a helyszínen is lehet majd csatlakozni. A még csak érdeklődőket is várják, gyülekezetük képviseletében.

Jelentkezés a filemon.szolgalat@jobbadni.hu e-mail-címen vagy a +36-20-250-1428 számon.

Milyen állapotban van a gyülekezetek szintjén a diakónia?

Nagyon vegyes a kép. Ott gyümölcsöző a szolgálat, ahol elhivatott presbiterek, egyháztagok szolgálnak, akiket a lelkipásztor egyenrangú partnernek tekint, és rájuk is tudja, meri bízni az adott feladatot. A legmagasabb szint az, ahol önálló diakónus szolgál a gyülekezetben. Ahol ez a terület jól működik, kihat a misszió egészére.

Hogyan képzeljük el ezt az önkéntes összekötői munkát?

Az összekötők kettős identitással vesznek részt a munkában. A gyülekezetnél az MRSZ-t képviselik, az MRSZ-nél a gyülekezetet. Az egyházközség köztudatában tartják a szeretetszolgálat folyamatban lévő programjait, elősegítik az adománykoordinációt (Szeretetdoboz, Kívánságlista, Nyilas Misi-pakk, tűzifaprogram, illetve nyáron tanszergyűjtés). Az önkéntes kapcsolattartó katalizátora lehet annak is, hogy – tisztában lévén a szeretetszolgálat intézményeivel, a vakmissziótól az iszákosmentőig – az egyházközség látókörébe kerülő rászorulók eljuthassanak a megfelelő helyre. Fontosnak tartjuk, hogy a társadalmi missziók bemutatkozhassanak gyülekezeteinkben.

Az önkéntesek országos hálózatának létrejöttével nyílik-e mód arra, hogy a gyülekezetek a saját bevált helyi diakóniai módszereiket megosszák egymással, amelyeket így ki-ki adaptálhat?

Önkénteseinket évente országos találkozóra hívjuk meg, amelynek teljes ellátását az MRSZ fedezi. A találkozón nemcsak megismerkedhetünk egymással és épülhetünk egymás hite által, de a jó gyakorlatokat, tapasztalatokat is közkinccsé tehetjük. Diakóniai címtárat jelentettünk meg, sőt előkészítünk egy gyülekezeti kisokost is.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is, amelyben további érdekes és értékes tartalmakat találnak. Keressék a templomokban és az újságárusoknál!