Puszta keresztyénség

A Keresztény vagyok az 1940-es években, a második világháború idején keletkezett, eredetileg rádióbeszélgetések formájában. Ahogy a bombák ablakokat törtek és megrengették a földet Nagy-Britanniában, úgy rendült meg a keresztyénség mint világnézet is. Hogyan engedhet meg Isten ilyen szörnyűségeket?! Lewis, aki fiatal korában meg volt győződve arról, hogy a keresztyénség nem lehet igaz, később visszamotorozott Istenhez, és ő maga válaszolta meg egykori szellemi körének ellenvetéseit a keresztyén hittel kapcsolatban például A fájdalom című könyvében. E könyv elolvasása után kereste meg őt a BBC egyik szerkesztője, hogy nem szeretné-e megosztani gondolatait a nagyközönséggel. Az író ezután, 1941 augusztusában minden este 19.45-től 20 óráig az egész országban hallható volt a rádióban, amelynek az volt a célja, hogy az emberek lelki megerősítést kapjanak a pusztító háború közepette. A rádióbeszédek gyűjteményéből állt össze a Keresztény vagyok című könyve, amely azóta több millió olvasóhoz jutott el világszerte. Olyan emberekre volt nagy hatással, mint J. I. Packer, Peter Kreeft, Francis Collins, Alister McGrath, N. T. Wright, John Piper és Timothy Keller.

A „puszta keresztyénség” fogalmat az író vezette be, aki ezt úgy értette, hogy nem egy adott felekezet részletes tanításai mellett szeretne érvelni. Ő írja: „Amióta csak keresztény lettem, mindig is úgy véltem, hogy a legjobb s talán az egyetlen szolgálat, amit nem hívő felebarátaimért tehetek, hogy elmagyarázom és megvédelmezem azt a hitet, amely mindenkor közös volt csaknem valamennyi keresztény számára. […] Arról, ami megoszt bennünket, csak olyanok jelenlétében beszéljünk, akik már eljutottak oda, hogy hiszik: csak egy Isten van, és Jézus Krisztus az ő egyszülött fia!”

Ahogy látjuk, nem azt mondta a brit író, hogy minden körülmény között felesleges egyéb kérdésekről beszélni. Nem is alternatívaként kínálta ezt a hitvallásokkal szemben, inkább egy előcsarnokhoz hasonlította, amelyből több ajtó nyílik: az előszoba nem alkalmas az életre, nincs ott élelem és ruházat, ahhoz be kell menni egy szobába. Lewis célja tehát az, hogy a keresztyénség legalapvetőbb igazságait demonstrálja. Már csupán ez a meglátás hasznosítható a gyakorlati keresztyén életben. Ha egy barátunknak bizonyságot akarunk tenni, nem mindegy, miről kezdünk el beszélni. Fontos, hogy az ő kérdéseire tudjunk válaszolni. Lewis azokhoz szól, akik kételkednek, nem hisznek Isten létezésében. Őszintén tesz fel kérdéseket, és ezekre igyekszik úgy válaszolni, mint aki volt azoknak a helyzetében, akikben ezek a kérdések megfogalmazódnak.

Lewis gondolatainak első nagy része a moralitásból vett érvről szól. Az szerző azt mondja, hogy például a lopás nem csupán egy jogi, hanem egy bizonyos morális törvény megszegése is. Erre „természeti törvényként” is hivatkozik, mert azt mondja, hogy ez hasonló a fizika törvényeihez, hiszen pont olyan objektív és mindenkire érvényes. A különbség az, hogy ezt a törvényt meg lehet szegni. Sőt, Lewis azt állítja, hogy ezt a törvényt mindig meg is szegjük. Ezért keres az ember kifogást vétségeire saját maga számára is, mert tudja, határozottan érzi, hogy valami konkrét törvényt megszegett. A háború közepette egy szemléletes példával demonstrálja gondolatát: „Vajon mi értelme volna azt mondani, hogy az ellenségnek nincs igaza, ha a jó nem valamiféle realitás, amit a nácik alapjában véve éppen olyan jól ismertek, mint mi, s amit meg kellett volna cselekedniük?” – tette fel a kérdést.

Ebből az következik, hogy szükséges, hogy legyen egy törvényalkotó is. Ha törvények vannak, akár fizikai, akár morális, akkor kell, hogy legyen valami vagy valaki, ami vagy aki azt úgy alkotta meg. „Úgy vélem, azt kell feltételeznünk, hogy ez a valami sokkal inkább egy értelem, mint bármi egyéb ismert dolog, mivel végül is az egyetlen egyéb ismert dolog, amit ismerünk: az anyag, és aligha képzelhetjük, hogy egy darabka anyag utasításokat adjon” – fogalmazott az író.

Miután megindokolta, hogy miért van oka az embernek azt gondolni, hogy létezik Isten, Lewis különböző istenfogalmakkal is foglalkozik. Így az, aki a panteizmussal kapcsolatos keresztyén kritikáról akar olvasni, szintén meríthet a könyvből. Lewis konklúziója az, hogy Isten úgy viszonyul a világhoz, mint a festő a művéhez. A festő nem része a műnek, bár „benne lehet” a műben. A festő nem hal meg, ha művét elpusztítják, és ügyessége másként van benne a fejében, mint a képben.

A brit író végül megérkezik Jézus Krisztushoz, és megfogalmazza a ma már klasszikussá vált érvet, amit Lewis trilemmájaként is ismernek. Jézus fő állítása az az életében, ami miatt végül meg is feszítették a zsidók, hogy ő Isten fia. Így aztán három lehetőség áll fenn, véli Lewis. Az első, hogy szándékosan hazudott. A második, hogy nem Isten volt, de azt gondolta, hogy az, így épelméjűsége legalábbis kérdéses. A harmadik pedig az, hogy ténylegesen igazat mondott. Egyet nem lehet mondani: hogy csupán jóságos és nagy erkölcsi tanító volt. Az író meggyőzően érvel amellett, hogy az ismert bizonyítékok fényében a harmadik lehetőség az igaz.

A könyv második része a keresztyén élet gyakorlati oldalát tárgyalja. Lewis hangsúlyozza, hogy a hit nem csupán elméleti kérdés, hanem egy olyan életforma, amely az egész személyiséget átalakítja. Az erények, mint az alázat, a szeretet, az önuralom és az igazságosság, nem csupán kívánatos tulajdonságok, hanem az Istenhez való hasonlóság megnyilvánulásai.

A brit gondolkodó sokat beszél az alázatról, amelyet gyakran félreértenek az emberek. Az igazi alázat nem önmegvetést jelent, hanem annak a felismerését, hogy minden jó, ami bennünk van, végső soron Istentől származik. Az alázat felszabadítja az embert az önközpontúság béklyójából, és lehetővé teszi, hogy másokat is önzetlenül szeressen.

Lewis szerint a keresztyénség soha nem lehet pusztán magánügy. A hit közösségi természetű, hiszen a keresztyének egy nagyobb „test” – Krisztus teste – részei. A gyülekezeti élet, az imádság és az együttes szolgálat elengedhetetlen része a keresztyén életnek. A keresztyének nemcsak Istenhez kapcsolódnak, hanem egymáshoz is, és ennek a kapcsolódásnak konkrét társadalmi és erkölcsi következményei vannak. Lewis arra is figyelmeztet, hogy a keresztény közösség nem tökéletes. Az egyház tagjai is emberek, akik hibáznak, és akiknek szintén szükségük van a kegyelemre. Mégis, az egyház Isten eszköze a világban, és rajta keresztül munkálkodik.

Csak pár gondolatot lehetett most kiemelni ebből a sokakat inspiráló műből. George Marsden, a Notre Dame Egyetem professzora, aki életrajzot is írt Lewisról, azt mondta, hogy az az egyik oka annak, hogy a szerző időtálló és ma is releváns, hogy a brit író az örökkévaló igazságot kereste. Nem elégedett meg divatos korabeli irányzatokkal, hanem olyan után nézett, ami maradandó. Ez a könyv arról tanúskodik, hogy ezt meg is találta.