Az idei augusztus 20-i állami kitüntetések között református kötődésű személyek is elismerésben részesültek, jelezve a hitélet és a közösségszolgálat megbecsülését.
A legmagasabb állami kitüntetéseket a Pesti Vigadóban adták át, ahol a Magyar Érdemrend különféle fokozatait számos művész és szakember vehette át kiemelkedő szakmai és közéleti szerepvállalásuk elismeréseként.
Kiemelt figyelmet kaptak azok a református kötődésű személyek, akiket a hitélet, oktatás és egyházi közösségépítés terén végzett munkájukért tüntettek ki.
Farkas Bertalan kutatóűrhajós a Magyar Szent István Rend kitüntetésben részesült. A magyar űrhajós 1980-as küldetése történelmi jelentőségű volt: Magyarország ekkor a világ hetedik országaként jutott ki az űrbe.
A Honvédelmi Minisztérium Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat állományából két lelkész részesült állami elismerésben:
- Sajtos Szilárd alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész, aki a Tiszti Szolgálati Jel II. fokozatát vehette át 20 év szolgálat után, valamint
- Székely Attila őrnagy, helyőrségi tábori lelkész, aki a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatában részesült.
A Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
- Horváth Erzsébet református lelkipásztor, egyháztörténész, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának nyugalmazott tanszékvezető egyetemi docense, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Levéltárának igazgatója;
- Máthé Áron, történész, szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese;
- Szenczi Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának nyugalmazott dékánja és főiskolai tanára, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda korábbi igazgatója;
- Szabó Szabolcs karvezető, a Komlói Pedagógus Kamarakórus alapító karnagya, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium nyugalmazott tanára, a Baranyai Református Egyházmegye korábbi gondnoka;
- Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Tomori Református Egyházközség gondnoka.
Heltai Miklós Gábor, a Gödöllői Török Ignác Gimnázium nyugalmazott igazgatója, a Péceli Református Egyházközség korábbi presbitere a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át.
Ormosné Bodrogi Viola, a Kiskunhalasi Református Egyházközség Központi Általános Iskola igazgatóhelyettese a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat elismerésben részesült.
Visky Sándor Béla, református lelkész, filozófus, költő, író, műfordító, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át.
Szívesen bővítjük a listát olvasóink jelzésére a kisebb-nagyobb közösségek (református gyülekezetek, intézmények) kitüntetettjeivel. Javaslataikat – forrásmegjelöléssel és a református kapcsolódási pontok rövid leírásával – az ugyelet@reformatus.hu e-mail-címre várjuk.