„Te vagy az az ember!” 2Sám 12
1 Az Úr elküldte Dávidhoz Nátánt. Az bement hozzá, és ezt mondta neki: Volt egy városban két ember, egy gazdag meg egy szegény. 2 A gazdagnak igen sok juha és marhája volt. 3 A szegénynek nem volt egyebe, csak egy báránykája, azt is pénzen vette. Táplálgatta, és a gyermekeivel együtt nőtt fel nála. A falatjából evett, poharából ivott, és az ölében feküdt, mintha csak a leánya lett volna. 4 Egyszer egy utas érkezett a gazdag emberhez, de ez sajnált a maga juhai és marhái közül hozatni, hogy elkészítse a hozzá érkezett vándornak, ezért elvette a szegény ember bárányát, és azt készítette el annak, aki hozzá érkezett. 5 Dávid nagy haragra lobbant az ellen az ember ellen, és ezt mondta Nátánnak: Az élő Úrra mondom, hogy halál fia az az ember, aki ezt elkövette! 6 A bárányért négyszer annyit kell fizetnie, mivel ezt tette, és mivel könyörtelen volt. 7 Akkor ezt mondta Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én kentelek föl Izráel királyává, és én mentettelek meg Saul kezéből. 8 Neked adtam uradnak a házát, és öledbe adtam urad feleségeit. Neked adtam Izráel és Júda házát is. És ha ezt kevesellted volna, még sok mindent adtam volna neked. 9 Miért vetetted meg az Úr szavát, miért tettél olyat, ami nem tetszik neki?! A hettita Úriást fegyverrel vágattad le, hogy a feleségét feleségül vehesd; őt magát pedig meggyilkoltattad az ammóniak fegyverével! 10 Ezért nem távozik el soha a fegyver a házadtól, mivel megvetettél engem, és elvetted a hettita Úriás feleségét, hogy a te feleséged legyen. 11 Ezt mondja az Úr: A tulajdon házadból fogok bajt hozni rád. Feleségeidet szemed láttára elveszem, és másnak adom, aki fényes nappal fog a feleségeiddel hálni. 12 Te ugyan titokban cselekedtél, én azonban egész Izráel előtt, napvilágnál cselekszem meg ezt! 13 Akkor ezt mondta Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! Nátán így felelt Dávidnak: Az Úr is elengedte vétkedet, nem halsz meg. 14 Mivel azonban ezzel a tettel okot adtál az Úr ellenségeinek a gyalázkodásra, meg kell halnia a fiadnak, aki született neked. 15 Ezután hazament Nátán. Az Úr pedig súlyos betegséggel verte meg a gyermeket, akit Úriás volt felesége szült Dávidnak. 16 Dávid könyörgött Istenhez a gyermekért; böjtöt tartott Dávid, és amikor hazament, a földön fekve töltötte az éjszakát. 17 Udvarának a vénei odaálltak melléje, hogy fölemeljék a földről, de ő nem engedte, és nem is evett velük semmit. 18 A hetedik napon meghalt a gyermek. A szolgák azonban nem merték megmondani Dávidnak, hogy meghalt a gyermek, mert ezt gondolták: Hiszen amikor még élt a gyermek, és szóltunk hozzá, akkor sem hallgatott a szavunkra. Hogyan mondjuk meg neki, hogy meghalt a gyermek?! Még valami bajt csinál! 19 Dávid azonban látta, hogy szolgái maguk között sugdolóznak, és rájött Dávid, hogy meghalt a gyermek. Megkérdezte Dávid a szolgáit: Meghalt a gyermek? Meghalt – felelték. 20 Ekkor fölkelt Dávid a földről, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, majd bement az Úr házába, és leborult. Azután hazament, és kérte, hogy tegyenek eléje ételt, és evett. 21 Akkor ezt kérdezték a szolgái: Miért tetted ezt? Amíg élt a gyermek, böjtöltél és sírtál, de most, hogy meghalt a gyermek, fölkelsz és eszel? 22 Ő így felelt: Amíg a gyermek élt, böjtöltem és sírtam, mert ezt gondoltam: Ki tudja, talán megkönyörül rajtam az Úr, és életben marad a gyermek. 23 De most, hogy meghalt, miért böjtöljek? Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám. 24 Ezután megvigasztalta Dávid a feleségét, Betsabét: bement hozzá, és vele hált. Az asszony fiút szült, és Salamonnak nevezték, az Úr pedig a szeretetébe fogadta őt. 25 Dávid Nátán prófétára bízta őt, aki Jedídjának nevezte az Úr akarata szerint. 26 Jóáb eközben az ammóni Rabbá ellen harcolt, hogy elfoglalja a királyi várost. 27 De követeket küldött Jóáb Dávidhoz, és ezt üzente: Harcolok Rabbá ellen, és a vízivárost már elfoglaltam. 28 Most azért gyűjtsd össze a hadinép többi részét, vedd ostrom alá a várost, és foglald el, különben én foglalom el a várost, és akkor rólam nevezik majd el. 29 Ekkor összegyűjtötte Dávid az egész hadinépet, Rabbá alá vonult, harcolt ellene, és elfoglalta. 30 Levette királyuk fejéről a koronát, amely egy talentum súlyú aranyból készült, és drágakövekkel volt kirakva, és Dávid a saját fejére helyezte azt. A városból is igen sok zsákmányt vitt el. 31 A benne levő népet pedig kihozatta, és fűrésszel, vascsákánnyal és vasfejszével dolgoztatta, meg téglaégető kemencékhez rendelte ki őket. Így járt el valamennyi ammóni várossal. Azután visszatért Dávid egész hadinépével együtt Jeruzsálembe.
Bibliaolvasó Kalauz – Szabó Előd igemagyarázata
„Te vagy az az ember!” (7) Milyen sokszor előfordul az, hogy szégyentelen tetteinket takargatjuk, megpróbáljuk mások elől elrejteni. Még magunknak sem valljuk be, hogy hibáztunk, hogy tévedtünk, hogy másokat megbántottunk, megkárosítottunk, tönkretettünk. Más életében észrevesszük a rosszat, a hibát, a bűnt, de Isten figyelmeztet minket is és szembesít: „te vagy az az ember”. Vegyük észre Isten figyelmeztetéseit, és őszintén valljuk meg bűneinket előtte!
RÉ21 85 RÉ 85 • IÉ Ézs 35,3–10 • Zsolt 85
Adventi himnusz | 372 | Mennyei Ige jelenél
Heti zsoltárének | 71 | Tebenned bízom, én Istenem
„…nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni…” 1Kor 10,1–13
1 Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2 és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 3 Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 4 és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. 5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. 6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” 8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 11 Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. 12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.
Az Ige mellett – Kustár Zoltán igemagyarázata
(13) „…nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni…” (1Kor 10,1–13)
Pál apostol nem titkolja, hogy a keresztyének élete számos nehézséggel jár. Körülöttünk ezernyi bálvány hirdeti magáról, hogy többet és jobbat tud adni az Istennél. Mások életét látva bennünk is felötlik néha, mennyire távoli az örök élet ígérete, s hogy ehelyett nem kellene-e megelégedni azokkal az örömökkel, amelyeket a földi élet kínál. Megfáradunk, és ilyenkor olyan könnyen a hatalmába kerít minket az irigység, a hálátlanság, no meg a vádaskodás Istennel szemben. Így volt ez már Izráel életében, a pusztai vándorlás idejében is, ahogy azt Pál az Ószövetségből számtalan példával szemlélteti. Ám Krisztus mindeközben mellettünk áll, mondja, ahogy Izráel mellett is ott volt a pusztában az Úr! Miénk a keresztségben elnyert új, szabad élet és a Szentlélek ajándéka, amely megerősít, bátorít, szolgálatba hív, erőt ad szeretetben élni. Az úrvacsorában az Atya „lelki eledellel” és „lelki itallal” táplál bennünket, ezek forrása Krisztus áldozata. Kősziklánk ő, ezért nincs mitől félnünk, a nehézségek és a kísértések közepette sem. Isten hűséges, jóságos, bölcs és szerető Atyánk, a kísértéssel együtt a szabadulást is jó előre megadta nekünk.
