„Boldog az, aki Isten országának vendége” Lk 14,15–24
15 Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: Boldog az, aki Isten országának vendége. 16 Ő pedig a következőképpen válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. 17 A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van! 18 De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! 19 A másik azt mondta: Öt pár ökröt vettem, megyek, hogy lássam, mit érnek. Kérlek, ments ki engem! 20 Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. 21 Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura ekkor megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat! 22 A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. 23 Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. 24 Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.
Bibliaolvasó Kalauz – Pecsuk Ottó igemagyarázata
Jézus itt Isten, a választott zsidó nép (a meghívottak) és a pogány népek (a szegények, nyomorékok, sánták és vakok) történetéről beszél. A meghívottak, akiket Isten a maga kitüntető szeretetével megtisztelt, nem becsülték eléggé ezt a megtiszteltetést. Ezért lehettünk mi, az egykori pogány bűnösök Isten országának megbecsült vendégei. De vajon mi, akiket méltatlanságunk ellenére Isten befogadott, hogyan állunk a befogadással?
RÉ21 363
Zsoltár vasárnapra | 91 | Aki a felséges Úrnak
„…tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen.” Ez 17,11–24
11 Majd így szólt hozzám az Úr igéje: 12 Kérdezd meg az engedetlen népet: Tudjátok, mit jelent ez? Majd mondd: Azt, hogy eljött Babilónia királya Jeruzsálembe, fogta annak királyát és vezéreit, és magával vitte őket Babilóniába. 13 De vett egy királyi sarjat, szövetséget kötött vele, és hűségesküt tétetett vele. Az ország előkelőit azonban elvitte, 14 hogy alávetett királyság maradjon, és föl ne fuvalkodjék, hanem ragaszkodjék a szövetséghez, és így megmaradjon. 15 Mégis föllázadt ellene: elküldte követeit Egyiptomba, hogy az lovakat és sok hadinépet adjon neki. De jó vége lesz-e ennek? Megmenekülhet-e, aki ilyet csinál? Megszegte a szövetséget: megmenekülhet-e? 16 Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy ott fog meghalni Babilonban, annak a királynak a székhelyén, aki őt királlyá tette, akivel szemben a hűségesküt semmibe vette, és akinek a szövetségét megszegte. 17 Mert nem fog elég haderővel és elég nagy sereggel melléállni a fáraó a harcban, amikor sáncot emelnek és ostromgépeket építenek majd sok ember vesztére. 18 Nem fog megmenekülni, mert semmibe vette a hűségesküt, és megszegte a szövetséget. Bár kezet adott rá, mégis elkövette ezt! 19 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Életemre mondom: Fejére olvasom, hogy semmibe vette és megszegte az előttem tett hűségesküt, az előttem kötött szövetséget. 20 Kifeszítem hálómat ellene, és csapdába ejtem. Elviszem Babilóniába, és ott ítélkezem fölötte, amiért hűtlenséget követett el ellenem. 21 Legkiválóbb katonái, valamennyi csapatából, fegyvertől fognak elhullani, akik pedig megmaradnak, szétszóródnak majd mindenfelé. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az Úr voltam az, aki szólt! 22 Így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam török le a magas cédrus hegyéről egy ágat, és elplántálom; tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen. 23 Izráel magas hegyén ültetem el, hogy ágat növeljen, és gyümölcsöt hozzon. Pompás cédrus lesz belőle, amelyen mindenféle madár lakik, mindenféle szárnyas lakik lombja árnyékában. 24 Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát. Én szárítom ki a zöldellő fát, és én teszem virulóvá a kiszáradt fát. Amit én, az Úr, megmondok, azt meg is teszem!
Az Ige mellett – Lányi Gábor János igemagyarázata
„…tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem egy magasba emelkedő hegyen.” (Ez 17,11–24)
Míg az előzőekben arról halhattunk, hogyan szégyenít meg az önteltség, nagyravágyás és magabízás, addig a sasról, cédrusról és szőlőtőről mondott ezékieli példázat zárása arról szól, hogyan munkálkodik Isten gondviselő akarata a világtörténések mögött. Nem emberi erő és hatalom, akarat és módszer juttatnak el a beteljesedéshez, hanem Isten tettei: „Akkor majd megtudja a mező minden fája, hogy én, az Úr, teszem alacsonnyá a magas fát, és magassá az alacsony fát.” (24) Isten kezében a gyenge hajtás válik majd pompás fává. A kő, amelyet az építők megvetnek, lesz a szegeletnek fejévé (Zsolt 118,2; Mt 21,42). Isten a semmiket választja ki, hogy megszégyenítse a valamiket – a gyengéket, hogy megszégyenítse az erőseket (1Kor 1,28). Messiási prófécia ez. Isten hű marad szövetségéhez. A kevesek, gyengék, de hűségesek alázatával pedig „magasba emelkedő helyen” (22) olyan fát táplál, amely árnyékot és menedéket nyújt azoknak, akik lombjai közé húzódnak – Krisztus keresztjét.
