„…mi otthagytunk mindent és követtünk Téged” Lk 18,28–34
28 Ekkor így szólt Péter: Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged. 29 Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, 30 az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet. 31 Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. 32 Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, 33 és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. 34 Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat.
Bibliaolvasó Kalauz – Magyarné Balogh Erzsébet igemagyarázata
„…mi otthagytunk mindent és követtünk Téged” (28). Annak a Krisztusnak mondja ezt Péter, aki valóban mindent otthagyott, aki tudta, hogy az emberlét vállalása nélkül nem lehet örök életünk. Jézus ekkor harmadszor beszélt mindezekről. Hányszor olvastuk, hallottuk mi is. Böjt harmadik vasárnapján „nagy áldozataink” helyett lássuk meg végre a Feltámadottat!
RÉ21 602 • IÉ Jer 20,7–11a(11b–13) • Zsolt 95
Zsoltárdicséret | 154 | Ó, én két szemeim, ti az Úrra nézzetek
Heti zsoltárének | 123 | Tehozzád szemeimet, Úr Isten
„...nem fogtok gyászolni, sem sírni, hanem elsorvadtok bűneitek miatt, és csak sóhajtoztok egymás között.” Ez 24,15–27
15 Így szólt hozzám az Úr igéje: 16 Emberfia! Én most hirtelen halállal elveszem tőled azt, aki neked kedves, de te ne gyászold, ne sirasd, könnyedet se hullasd! 17 Csak halkan sóhajtozz, ne gyászold úgy, ahogy a halottakat szokták! Tedd föl a fejdíszedet, és kösd a lábadra sarudat, ne takard el a bajuszodat, és ne edd a gyászolók kenyerét! 18 Elmondtam ezt reggel a népnek; estére meghalt a feleségem. Másnap reggel a kapott parancs szerint cselekedtem. 19 Ekkor a nép ezt mondta nekem: Magyarázd meg nekünk, hogy mit jelent számunkra az, amit előttünk csinálsz! 20 Ezt feleltem nekik: Így szólt hozzám az Úr igéje: 21 Mondd meg Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Én most meggyalázom szentélyemet, erősségeteket, melyre büszkék vagytok, amely nektek kedves, amely után vágyódtok; fiaitok és leányaitok pedig, akiket ott hagytatok, fegyvertől esnek el. 22 Azt fogjátok csinálni, amit én csináltam: nem takarjátok el bajuszotokat, és nem eszitek a gyászolók kenyerét. 23 Fejdísz lesz a fejeteken, saru a lábatokon; nem fogtok gyászolni, sem sírni, hanem elsorvadtok bűneitek miatt, és csak sóhajtoztok egymás között. 24 Ezékiel pedig intő jel lesz a számotokra: amit ő csinált, ugyanazt csináljátok majd ti is. Amikor ez bekövetkezik, akkor megtudjátok, hogy én, az Úr vagyok az Úr! 25 Hozzád pedig, emberfia, azon a napon, amelyen elveszem tőlük erősségüket, ékességüket, amelynek örülnek, amely kedves nekik, és amely után vágyódnak, meg a fiaikat és leányaikat, 26 azon a napon egy menekült jön hozzád, hogy hírt hozzon neked. 27 Azon a napon megnyílik majd a szád, beszélni fogsz a menekülttel, és többé nem kell hallgatnod. Intő jel leszel számukra, és majd megtudják, hogy én vagyok az Úr!
Az Ige mellett – Lányi Gábor János igemagyarázata
(23) „...nem fogtok gyászolni, sem sírni, hanem elsorvadtok bűneitek miatt, és csak sóhajtoztok egymás között.” (Ez 24,15–27)
A prófétai sors velejárója, hogy teljes embert kíván. A próféta magánélete is részévé válik küldetésének. Bizonyos esetek azért történnek meg vele, hogy általa mások számára is kiábrázolódjék Isten akaratának valamely részlete. Ezékielről kiderül, hogy házas ember volt, akit a nemzeti sorscsapások sűrűjében még személyes tragédia is ér: Isten elveszi tőle feleségét. Nem szabad őt megsiratnia, gyászának jelét adnia. Ezzel a meghökkentő viselkedésével kell az emberek figyelmét ismét Isten üzenetére irányítania. Az Isten emberének sorsa ez, nem viselkedhet a természetes, emberi igényeknek megfelelően. Ahogyan ő nem gyászol, a fogságban levők sem gyászolhatják még az ostromban pusztuló várost. Nem adhatják ki az indulatukat, „és csak sóhajtoztok egymás között” (23). A gyásznak ez a megéletlensége és lezáratlansága kifejezője annak az örök nyugtalanságnak, beérkezetlenségnek, amely a templom és Isten nélküli nép sorsa.
