„Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.” Lk 20,27–40
27 Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: 28 Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. 29 Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. 30 Ekkor a második vette el az asszonyt, 31 aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. 32 Végül meghalt az asszony is. 33 Ez az asszony melyikük felesége lesz a feltámadáskor, hiszen mind a hétnek a felesége volt? 34 Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, 35 de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. 36 Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból. 37 Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokorról szóló részben, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. 38 Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él. 39 Néhány írástudó ekkor így szólt: Mester, jól mondtad. 40 És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.
Bibliaolvasó Kalauz – Lenkey István igemagyarázata
Bármily elképzelhetetlen és felfoghatatlan: van feltámadás, és van örökélet. Nem tudjuk a titkát megfejteni, nem tudjuk létrehozni, nem tudjuk megmagyarázni. De Isten elmondja nekünk, hogy van. S a jó hír, az evangélium az, hogy Jézust követve el is juthatunk oda, az örök boldogságba. Ezért az örökéletet nem cáfolni vagy bizonyítani kell. Elég csupán hittel követni Jézust, és örömmel elfogadni az életadó Isten ajándékát.
RÉ21 607
Könyörgés böjti időben | 469 | Vedd el Úr Isten, rólunk haragodat
„Azoknak a romoknak a lakói…” Ez 33,21–33
21 Fogságunk tizenkettedik évében, a tizedik hónap ötödikén egy menekült érkezett hozzám Jeruzsálemből, és ezt mondta: Elesett a város! 22 Az Úr pedig már a menekült érkezése előtti estén megragadott engem, és reggel, mielőtt megérkezett volna hozzám a menekült, megnyitotta a számat. Megnyílt a szám, és nem kellett tovább hallgatnom. 23 Így szólt hozzám az Úr igéje: 24 Emberfia! Azoknak a romoknak a lakói, ott Izráel földjén, ezt mondogatják: Ábrahám egymaga volt, és örökségül kapta az országot. Mi sokan vagyunk, nekünk jutott örökségül az ország. 25 Ezért mondd meg nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Vérrel együtt eszitek a húst, fölnéztek bálványaitokra, vért ontotok, és ti akarjátok örökölni az országot? 26 Fegyveretekre támaszkodtok, utálatos dolgokat műveltek, egymás feleségét tisztátalanná teszitek, és ti akarjátok örökölni az országot? 27 Ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Életemre mondom, hogy akik a romok között vannak, fegyvertől esnek el, akik a mezőn vannak, azokat a vadállatoknak adom eledelül, akik pedig erődökben és barlangokban vannak, dögvészben pusztulnak el. 28 Sivárrá és kietlenné teszem az országot, vége lesz gőgös erejének. Kopárak lesznek Izráel hegyei, nem jár rajtuk senki. 29 Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor az országot sivárrá és kietlenné teszem a sok utálatos dolog miatt, amit elkövettek. 30 Emberfia! Rólad beszélget néped a falak mellett és a házak kapujában. Így beszélgetnek maguk közt: Gyertek csak, hallgassátok, miféle ige jön az Úrtól! 31 Azután eljönnek hozzád, mintha népgyűlésre jönnének; odaül eléd az én népem, hallgatják beszédedet, de nem aszerint élnek. Ismételgetik, mint a pajzán dalokat, de az eszük nyereségen jár. 32 Csak ennyi vagy nekik: pajzán dalok énekese, akinek szép a hangja, és jól pengeti a lantot. Hallgatják a beszédedet, de nem aszerint élnek. 33 De ha majd beteljesedik – mert beteljesedik! –, akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata
(23) „Azoknak a romoknak a lakói…” (Ez 33,21–33)
Kétszer taposta, pusztította végig Babilon Júda országát. A kettő között tizenegy év telt el. A második volt a rettenetesebb, ekkor a templomot is lerombolták. Mind a kétszer hurcoltak embereket fogságba, Ezékiel már az első alkalommal köztük volt. Így érthető, hogy a második – végső – pusztulásról egy menekült híradásából értesül. A babilóniaiak nem teljes lakosságcserét hajtottak végre, mint annak idején az asszírok, hanem a lakosság felső rétegét telepítették át Babilóniába. Ennek értelme az volt, hogy a vezetőitől megfosztott népen könnyebb volt uralkodni, nem akadt, aki az esetleges ellenállást szervezze. A köznépet viszont az országban hagyták, hogy legyen, aki a földet megművelje, az adót megtermelje. A második fogságra vitel után tényleg csak az alsó réteg maradt otthon, őket nevezi a romok lakóinak a próféta, hiszen az országot alaposan elpusztították. Ezek azt a furcsa „teológiát” alakították ki, hogy ők az Úr igazi népe, hiszen otthon maradhattak. A kitelepítettek a bűnösök, azért kellett fogságba menniük. Erre cáfol rá a prófécia (25–26), és meghirdeti ítéletüket (27–29). A prófétákat soha nem hallgatták szívesen, az elutasítás egyik módja a gúnyolódás (30–33). Ez azonban ne vegye el kedvünket szolgálatunk hűséges betöltésétől.
