Mit jelent ma érettnek lenni? Sikeres érettségi vizsgát, vagy döntésképességet, netán felelősségvállalást, elindulást az önállóság felé? Székely Tamással, a Baár– Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium iskolalelkészével az érettség fejlődéslélektani, társadalmi és hitbeli oldaláról beszélgettünk. A lelkészi álláspont mellett egy olasz–magyar tanári szakra készülő végzős diák, Diószeghy Lili véleményére is kíváncsiak voltunk.
Székely Tamás, a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium iskolalelkésze
Ön szerint mikor válik éretté egy ember?
Fejlődéspszichológiai szempontból megközelítve azt mondanám, hogy minden életszakasznak megvan a maga küzdelme, célja és krízise. Amennyiben ezeket sikerül megugranunk, akkor tudunk haladni tovább az életünkben. Ennek van egy társadalmi oldala is: az ember meg tud-e felelni azoknak a követelményeknek, amelyeket az adott életszakasz elvár tőle. Például egy iskolás készen áll-e a gimnáziumi kihívásokra, tud-e jegyzetelni, van-e olyan szövegértése, hogy később az egyetemi szakirodalmat fel tudja dolgozni. Azt látjuk, hogy sokaknál megjelennek az új életszakaszba lépési pánikok. Az egyetem vagy a munka világába való belépésnél sok fiatal szembesül azzal, hogy kompetensen és felelősséget vállalva kellene helytállnia. Ez gyakran kudarcélményt, bizonytalanságot vagy akár kiégést okoz, mert nem érzik magukat késznek az adott életszakasz követelményeire.
Hogyan látja, mást jelentett régen az érettség, mint most?
A saját generációmat és a mai fiatalokat összehasonlítva úgy látom, hogy régebben talán bátrabbak és ütésállóbbak voltunk. Amikor én gyerek voltam, a motivációs eszközt sokszor a fenyegetés jelentette. Ez bennünk is szorongást keltett, de ezt a szorongást mi át tudtuk alakítani teljesítménnyé és bizonyítási vággyá. Ma viszont azt látjuk, ha a gyerekeknek nem tudunk nyugodt légkört teremteni, akkor romlik a teljesítményük és a fejlődésük. Azt gondolom, hogy egy másik neurológiai működésben vannak, mint amiben mi működtünk, és újra kell gondolni az oktatás motivációs pszichológiáját. Az is biztos, hogy ma egészen más technológiai közegben élünk. Felgyorsult az élet, az online kommunikáció miatt pedig elmosódnak az iskola, a munka és a magánélet határai. Ezek olyan kihívások elé állítják az idegrendszerünket, amelyeknek a hatásait még csak most kezdjük érzékelni. Ehhez kapcsolódik az is, hogy maga a figyelem működése is megváltozott: mi többnyire a fókuszált figyelemben működtünk jól, míg a mai fiatalok sokszor az osztott figyelemmel is hatékonyabban tudnak működni, és így is gyorsan képesek memorizálni, illetve információkat feldolgozni.
Mi nehezíti a fiatalok számára a döntéshozatalt és felelősségvállalást?
Szerintem ebben nagy szerepe van annak, hogy mennyire látnak mintát, vannak-e a közelükben olyan felnőttek, akik azonosulási pontot jelenthetnek számukra. A fiatalok sokszor keresik azokat az embereket, tanárokat, lelkészeket vagy más hiteles felnőtteket, akik példaértékűek lehetnek. Úgy látom, hogy nehéz nem szorongó gyerekké válni egy szorongó társadalomban. Ha valaki mögött van egy biztonságos kapcsolati háló, ahol tapasztalhat, fejlődhet és hibázhat, akkor könnyebben dönt és vállal felelősséget. Ha ez a háttér hiányzik, akkor sokkal nehezebb vállalni a saját döntéseit. Ezért fontos a lelki közteherviselés: „hogy ne mindent egyedül kelljen megélni”.
Egy egyházi iskolában van-e tudatos törekvés arra, hogy ne csak oktassák, hanem az életre is neveljék a diákokat?
Igen, tudatosan törekszünk erre is. Az istentiszteleteket és a reggeli igeolvasásokat is arra próbáljuk használni, hogy gyakorlatiasan, életszerűen szóljunk a fiatalokhoz. A csendesnapok is ezt szolgálják: évente kétszer van olyan alkalom, amikor istentisztelet után az osztályok beszélgetnek egymással és az osztályfőnökkel, ifióra jelleggel. A pedagógia szerintem csak kis részben szól a lexikális tudás átadásáról. Lehet, hogy valaki később nem emlékszik arra, mit tanult, de arra emlékezni fog, milyen ember volt a tanára.
Mit gondol arról, ha valaki csak nehéz helyzetben, például vizsga előtt fordul Isten felé?
Alapvetően lehet, hogy azért kellenek ezek a helyzetek, hogy legalább ilyenkor rátaláljunk Istenre. A Biblia nagy szereplői is sokan krízishelyzetben váltak mélyen hívővé, például Pál apostol is a damaszkuszi úton szembesült egy erős változással, amiből mély elköteleződés lett. Szerintem nem baj, ha valaki nehéz helyzetben fordul Istenhez, az baj, ha utána megköszöni a segítséget és megy tovább, mintha semmi nem történt volna. Ilyenkor megtapasztalhatná Isten kegyelmét, ha lemondunk arról, hogy a jóban is mellettünk álljon az veszteség. Ezért én inkább lehetőségnek látom: egy belépési pontnak. Ha valaki ebben a helyzetben kapcsolódik Istenhez az egy áldás.
Társadalmi elvárás ma még, hogy egyetemre menjünk és diplomát szerezzünk?
A Baár-Madasban erősen jelen van az érzés, hogy innen a diákok továbbtanulnak, sokan presztízsszakok felé, például orvosnak vagy mérnöknek készülnek. Részben azért is jönnek ide a családok, mert bíznak abban, hogy a gyerek be fog jutni az egyetemre és ott meg is tud majd maradni. Ezt a diákok is érzik, tehát valóban van egyfajta elvárás. Ez nyomás is lehet, de ha jól jelenik meg, akkor támogató kihívás „elvárom tőled, mert tudom, hogy képes vagy rá.” Fontos, hogy ez hiteles felnőttől érkezzen, mert akkor a diák nem teherként, hanem úgy éli meg, hogy hisznek benne. Persze, ha valaki végül szakmát választ, ő is ugyanúgy értékes dákja az iskolának.
A hit hogyan segít, hogy valaki valóban érettebbé váljon?
A hit megfogalmazza, hogy a megtérés nem végpont, hanem egy növekedési út kezdete. „Hívő emberként fejlődnöm kell, és ez kihat a lelki stabilitásomra, valamint az egész életszemléletemre is.” Ma sokszor azt halljuk, hogy az a fontos, hogy jól érezzük magunkat, és ha valami nehéz abból lépjünk ki. A hit viszont arra tanít, hogy tudjunk terhelést vállalni, helytállni és célok felé haladni. Ebben Isten segítsége nyugalmat ad, mert nem egyedül kell megküzdenünk.
Mi lehet az oka annak, hogy manapság egyre későbbre tolódik a szülőkről való leválás?
Ez egyszerre életfilozófiai és egzisztenciális kérdés. Ha valaki fenn tud tartani egy otthont, akkor el tud költözni, de ma nagyon nehéz elindulni, anyagilag és érzelmileg is. A lakhatási válság miatt akár újra lehetne, gondolni a többgenerációs együttélést is. Ma sok a magányosodás, mindenki a maga dolgával küzd, és nehezen kér segítséget. Szerintem az lenne fontos, hogy a fiatalok ne egyedül, hanem kapcsolati hálóval mögöttük induljanak el. Ebben az egyháznak is nagy szerepe lehetne: közösséget szervezni, hogy könnyebb legyen elindulni és fejlődni.
Diószeghy Lili végzős tanulót arról kérdeztem, mit jelent számára az érettség, hogyan élte meg az érettségi időszakát, milyen támaszt jelenthet a hit a nehezebb helyzetekben, valamint azt, hogy mit gondol a szülőkről való leválásról és az önállosodásról
Úgy látja, ez az időszak azt jelzi, hogy eljutottak egy olyan szintre, ahol sok segítséggel és támogatással, már önállóan is képesek nehezebb döntéseket meghozni, illetve másokat segíteni ebben. A végzős diák szerint az érettségi időszaka végül könnyebbnek bizonyult, mint amire számított. A vizsgák előtt nagyon izgult, de jó volt megtapasztalnia, hogy mennyien állnak mögöttük tanárok, családtagok és más közösségek is. „A végére egy megnyugtató időszak lett” – tette hozzá Lili.
Fontosnak tartja, kiemelni, hogy a hit és a közösség nyújtja a legnagyobb támaszt ebben az időszakban. Elmondása szerint „abszolút segít a hit és az imádkozás”, és hálás azért, hogy vannak olyan barátai és közössége, akikkel ezekben a stresszes helyzetekben együtt tudnak imádkozni. Az érettségi alatt is egymást bátorították és minden nap másért imádkoztak.
Az önállósodással kapcsolatban Diószeghy Lili kettős érzésekről beszélt. Jelenleg inkább kíváncsiság van benne, ugyanakkor úgy érzi, hogy ha valóban bekövetkezne a külön költözés, „akkor megjelenne a félelem oldala is.” Hozátette, hogy hálás a családjáért, akik támogatják őt ebben, ugyanakkor mindig visszavárják.
Diószeghy Lili frissen érettségizett diák
Az érettségi vizsga a középiskolai tanulmányok végét jelzi, annak sikeres letétele egy egészen új életszakasz kezdetét jelenti. Ahogy a megszólalók is megfogalmazták: az önállóság felé vezető úton a bizonytalanság természetes, de a támogató háttér, a hit és a közösség segít abban, hogy ez az út ne félelemmel, hanem reménnyel telve kezdődjön el.