„Zenélni nem lehet hit nélkül”

Miben tér el ez a harmadik találkozó a tavalyitól és a tavalyelőttitől?

Az első két esemény elsősorban az ismerkedésről szólt, az idein érzem azt, hogy a találkozó megléte már egy belső igénye minden résztvevőnek. Az emberek általában, a sportolók mellett, a művészeket ismerik egy társadalomban – a zenetanulás ráadásul mindenkinek alkotmányos joga. A kultúra ad olyan arculatot, amivel a református egyház is meg tudja mutatni önnön oktatását. Amikor egy gimnázium műsort állít össze, általában a vers vagy a zene kerül előtérbe, akkor is, ha nincs művészetoktatása. A művészet az, ami kapocs tud lenni az egyház és a társadalom között. Emiatt a kapocs miatt érezzük fontosnak, hogy megvalósuljon maga a találkozó is. Ez egyúttal egy szakmai fórum is, ahol mi, vezetők és oktatók meg tudunk beszélni különböző folyamatokat, gyakorlatokat, a naplózástól kezdve a hangszerkérdésekig, vagy hogy milyen a szülők hozzáállása más délutáni elfoglaltságokhoz képest a zenéhez, művészethez. A diákok részéről pedig felkészülést jelent a találkozó. Ha egy zeneiskolának másik huszonhárom előtt kell előadnia valamit, nyilvánvalóan úgy készül rá, akár egy versenyre. Zenészként a többség számára a legfontosabb az odáig vezető út, hiszen nem mindenki nyeri meg, nem mindenki kap utána koncertlehetőséget, de mindenki elvégezheti azt a több hónapos intenzív munkát, amitől több és jobb lett. Szintén cél, hogy közösséget építsünk. Ha együtt vagyunk, akkor látjuk az erőnket. Ezért kell az iskolákat is megszólítani, összehívni Sepsiszentgyörgytől Visken át Bajánsenyéig. Ez valósul meg immár harmadik alkalommal, és mostanra érett be az, hogy ahhoz, ami itt alakult, már maguk az iskolák szeretnének tartozni.

Milyen jövőképe van a találkozót illetően?

Volt egy olyan elképzelésünk, hogy évről évre körbelátogatjuk a részt vevő intézményeket, de végül a kedvező infrastruktúra miatt maradtunk itt. Az iskolánk a Bocskai István Református Oktatási Központhoz tartozik, ami Halásztelken van – ott a kollégiumunk szállást és étkezést tud biztosítani. Vannak hangszereink, valamint adott a Csepeli Munkásotthon, amely szinte állandó koncerthelyszínünk. Bár most részben kinőttük a saját infrastruktúránkat (kétszáz vendég elszállásolásáról gondoskodunk, emellett száz környékbeli vállalja a napi bejárást), igyekszünk helytállni akkor is, ha jövőre még többen jönnek.

Említette az oktatók igényét a szakmai párbeszédre. Hogyan tud ez megvalósulni egy ilyen nagy rendezvényen, illetve két rendezvény között?

Egy gyakorlati példával szemléltetném. Amíg egy matematikatanár vidéken is, könnyen lehet, hogy a saját környezetében találkozik másik matematika szakossal, egy hárfásnak adott esetben a fővárosig kell mennie, hogy egy másik hárfással találkozzon. Éppen ezért szükségesek a fórumok, illetve van olyan programunk, amelyen az éves találkozók között tudunk egyeztetni a vezetőkkel és tanárokkal. Azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy tudjanak, merjenek kihez fordulni a kérdéseikkel a közvetlen környezetükben, a mindennapokban. Ezt a fontos tudást is megadja a találkozó. Itt történt, hogy egymástól néhány tíz kilométerre lévő két iskolát és azok munkatársait mutattuk be egymásnak, és azóta egy kiváló, építő kapcsolat van közöttük. Van hol felléptetni a növendékeiket, tudnak mesterkurzust tartani a másik iskolából áthívott tanárral. Csak létre kellett hozni ezt a kapcsolatot, meg kellett teremteni a lehetőségét. Ez a rendezvényünk egyik nagy ajándéka.

Milyen különlegességgel készülnek idén?

Az első ilyen eseményt 2022 őszén tartottuk, fél évvel azután, hogy háború tört ki Ukrajna és Oroszország között, így az idei az első olyan év, amikor egy kárpátaljai iskola, a viski is részt vesz a találkozón. Egy ilyen nehéz helyzetben óriási öröm, hogy tudunk velük találkozni. Emellett érkezik még öt erdélyi iskola és egy felvidéki, valamint tizenhét jön az anyaországból. Már a nyitóeseményre is színes gálaműsorral készülünk az Egressy tanáraival és növendékeivel. A rendezvényt Steinbach József püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke áhítattal nyitja meg november 22-én 16.30-kor a Csepeli Munkásotthonban. November 23-án 14 órától egy kétrészes koncert keretében minden iskola lehetőséget kap a bemutatkozásra: népzenével, néptánccal, klasszikus és modern zenével, színművészettel, tánccal, egy intézmény pedig képzőművészettel érkezik, az ő kiállításukat is meg lehet tekinteni. Végül vasárnap az iskolákat 19 gyülekezet látja vendégül, amelyeknek ezúton is köszönjük a befogadást és a lehetőséget. Őket válogatott műsorokkal ajándékozzuk meg, így kapcsolatot teremtünk különböző közösségek között, és megmutatjuk az egyház Jézus Krisztus diadalát jelentő jelenlétét, amelyben vannak református magyar fiatalok is. Néhol ez zenés istentisztelettel valósul meg, amelyet az iskolák 15-20 perces műsorral gazdagítanak, és van pár olyan gyülekezet, ahol az istentisztelet után külön, egyórás koncertet szerveznek, amelyen több iskola együtt lép fel. Rá egy hétre pedig már kezdődik az advent: akadhatnak gyülekezetek, ahol nincs lehetőség arra, hogy egy nagyobb adventi műsort megszervezzenek, de az iskoláknak köszönhetően most mégsem kell erről lemondaniuk. Ezzel sokak karácsonyi készülődését tudjuk gazdagítani, színesíteni.

Miben különbözik egy református és hangsúlyosan művészeti iskolában tanuló diák élete egy teljesen átlagos középiskolásétól?

Hozzánk elsősorban azért jön valaki, mert neves művészektől szeretne éneket vagy szaxofonozni tanulni – természetesen amellett, hogy az iskola és az ő értékrendjének passzolnia kell, ami nem feltétlenül jelenti, hogy templomba járó, vallásos családból származik. Nekünk az iskolában fontos azzal a példamutatással jelen lennünk, úgy viselkednünk, hogy a diákok lássák, miben különbözik, gondolkodik máshogy egy keresztyén ember és egy nem keresztyén. És hogyha ezzel ők egy idő után tudnak azonosulni, akkor az már a misszió része. Olyan emberekkel találkozunk, akik az iskolánk nélkül nem biztos, hogy elmennének egy református templomba. Az a feladatunk, hogy a jó érettségin túl olyan szakmai alapot biztosítsunk, amivel felvételt nyerhetnek a zeneművészeti vagy művészeti egyetemekre, és megmutassuk azt, hogy mitől lesz több egy ember Krisztusban, mint aki nem találkozik Krisztussal. Ráadásul a művészeti képzésben mi, tanárok sokkal többet vagyunk együtt a diákokkal, mint más iskolákban. Nagyon magas az óraszámunk, és a gyerekeknek amellett, hogy tanulniuk és érettségizniük kell, mint bármely más iskolában, a szakmát az órákon kívül sajátítják el igazán. Abban segítjük őket, hogy hogyan tudják magukat felvértezni arra, hogy művészek lehessenek. Hogy a színművész hogyan tudja megtanulni a húszoldalas memoritert, hogy a táncos hogyan tudja megkülönböztetni az elesést az összeeséstől, és mit, hogyan kell kigyakorolnia a tubásnak. Mivel sok időt töltünk együtt a mindennapokban, nagyobb felületünk van arra, hogy a szavaink, a megszólalásunk módja hasson rájuk. Így amikor problémája van valamelyik diáknak, én mint egy egyházi iskola vezetője mondhatom neki, hogy gyere, nyisd ki a Bibliát, nézd, ezt olvasd el, jobb lesz. Nem véletlen, hogy az egyik legnépszerűbb közismereti tanárunk az maga a hitoktató, hiszen mindaz, amiről beszél, az életén és a kommunikációján is tükröződik, ezért a gyerekek tudják, hogy megbízhatnak benne. Amíg az emberben beérnek, kialakulnak a saját meggyőződései, nem mindegy, mit hall. Mi pedig olyan összművészeti iskola vagyunk, ahol amellett, hogy órai keretek között megismerjük a Magyarországi Református Egyház tevékenységét a Bethesda Gyermekkórháztól a hajléktalanmisszióig, a hitbeli meggyőződésünkről is beszélhetünk. Ráadásul a zenét nem lehet hit nélkül játszani, például nem lehet Bachot játszani anélkül, hogy megérezzek valamit abból, amiben ő hitt. Azoknak adjuk ezt tovább, akik a jövő művészei lesznek, akik hatással lesznek másokra. A templom falain kívül pedig még a lelkészeknél is több embert érhetünk el: a kultúrán, a művészeten keresztül. Aki pedig művészettel foglalkozik, abban benne van a lehetőség, hogy másképp, hogy többet lásson annál, mint ami a materiális világ.