Isten tiszta lapot ad

– A lelkigondozás különös jelentőséggel bír a büntetés-végrehajtási intézetekben – fogalmazott Együd József bv. alezredes, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön parancsnoka. – Tiszalökön és Zalaegerszegen már korábban szerveztek cursillo hitmélyítő tanfolyamot. A kollegák azt tapasztalták, hogy az elítéltek erre a három napra szinte másik világba csöppentek, semmilyen fegyelemsértés nem történt a körükben. De ennél sokkal többről van szó, ezt bőséggel láthattuk az elmúlt egy évtized történéseit elemezve. Támogatjuk a megújulást hozó kezdeményezést – hangsúlyozta.

Liturgikus istentiszteleten adtunk hálát Istennek bőségesen osztott ajándékaiért a kápolnában. Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt második leveléből az 5. fejezet 14. és 15. versét hozta a hallgatóság elé: „Mert Krisztus szeretete szorongat minket […] azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” Majd a békéltetés szolgálatát hangsúlyozta. Prédikációjában kitért arra: olyan korban élünk, amikor az élni és élni hagyni könnyű módot kínál a mindennapokra, nem kell a jó és a rossz közt ingadozva küzdeni. – Hol a határ? – kérdezte, majd példaként említette az úton száguldó teherautó előtt játszó gyereket. Nem az a természetes, hogy azonnal elhúzzuk onnan? A remény és az új élet üzenetéről fejtette ki gondolatait a püspök, és arról, hogy a Bibliából vett Igék a rácsok mögött különös hangsúlyt kapnak. Krisztus nem vétkezett, magára vette bűneinket. Ha elfogadjuk Jézusban Isten ajándékát, már nem vagyunk azok, akik voltunk. Ki ne vágyna bűnei bocsánatára, a kegyelemre? Isten tiszta lapod ad, s érezhetjük: neki minden ember számít! Nem az a kérdés, mit tettünk, hanem az, kihez fordulunk! A test szerint ismert világ a maga törtetésével, a pénz, befolyás, kapcsolatok utáni hajszájával, a kudarcaival lezárulhat. A váltófutáshoz hasonlította a küzdelmeinket, amikor átveszi a stafétabotot a következő futó: „Te adj bele mindent!” Ezt szolgálják a cursillót végzők számára rendezett ultreya (azaz bátran tovább!) találkozók, amelyeken a keresztyén úton történő továbbhaladásról tesznek bizonyságot Jézus követei.

– Mindent a cursillónak köszönhetek – állt a mikrofon elé a szürke ruhás fogvatartott. Hangja remegett, a papírlap zizegett a kezében. – Ami hiányzott eddig az életemből, itt megkaptam. Nem rabként, nem elítéltként néztek rám a civilek, őszinte mosollyal nyújtották át nekem Jézus szeretetét. A zárkában új szívet, új lelket kaptam, megváltozott az értékrendem. Hálás vagyok azoknak, akik lehetővé tették, hogy Istennel járjak – mondta.

– Bűneinkkel tékozoljuk az életünket, a cursillo viszont arra hív: kelj fel, és menj az Atyához! – emelte ki Székely János római katolikus püspök. A tékozló fiú közismert történetével példázta az apai-atyai szeretetet. Az apa lélekben végig a fiával volt, még akkor is, amikor az ifjú elherdálta az örökölt vagyont. Érezte, milyen mélységeken megy keresztül, milyen belső vívódások után alázza meg magát és megy vissza apja házához bocsánatért esedezni. Akkoriban nem futottak az emberek, csak végső esetben, a hazatérő fiának az apa mégis elébe futott, ő ölelte át és örvendezett: a fia elveszett, de megkerült, meghalt, de életre kelt. A cursillón ez a végtelen irgalom járja át az elítéltek szívét. – Isten a bűneinket elítéli, de engem felemel. Ha valaki találkozik a szeretet titkával, örökre megváltozik – hívta fel a figyelmet a püspök.

A katolikus püspök két konkrét példával szemléltette a cursillo embert átalakító hatását. Egy fiatalember a barátnője becsületét akarta megvédeni egy verekedésben, de a bíróságon és büntetéssel fejeződött be a történet. Legalábbis földi értelemben. Az elítélt tudomására jutott, hogy a barátnő elhagyta, ráadásul azért a férfiért, akivel ő összeakaszkodott. A börtönben csak a bosszún járt az esze, miként torolja meg a sérelmet. Közben elvégezte a cursillót, megtörtént benne a lelki átalakulás. Felhívta a volt barátnőt, megbocsátott neki, és megnyugtatta, soha ne féljen tőle, ha szabadul, mert ő már letette ezt a terhet. Aznap aludt először nyugodtan a zárkában. Megbékélt, Jézus szeretetét a szívébe fogadta.

A másik történetben egy fiatalember nem kívánt terhességről értesült a barátnőjétől. Kiabált vele, hogy vetesse el a gyereket. A durvaság börtönnel végződött. A barátnő az élet mellett döntött. Amikor egy év múlva gyönyörű kislánnyal a karján meglátogatta a beszélőn, az apa sírva kért bocsánatot, és megköszönte a kisgyermeket. Székely János úgy összegezte a történetet: Isten arcot adott neked, de mosolyogni neked kell!

Hányatott gyermekkor: a fehér bőrű apa és a szlovák roma anya házassága romokban hevert, a fiú gyermekotthonban nőtt fel. A bálványozott édesapa nem tudott szabadulni az alkohol rabságából. Istent nem ismerték, a szeretet sem formálta őket igazi családdá. A se cigány, se magyar fiú lelke megtört. Elvesztette a hitét mindenben, önbecsülése lesüllyedt, kibontakozni látszó informatikai karrierje összeomlott. Amikor elvégezte a cursillót, szembesült az általa elkövetett hibákkal is. Visszagondolva addigi életére az őt ért hazug vádak nem fájtak annyira, mint a saját bűnei!

A cursillós törzstagoktól viszont ezt hallotta: téged látlak, nem a rabot! Visszaadták a bizalmát saját magában és az emberekben egyaránt. Ez a szeretetcsomag – még a hosszú börtönévek ellenére is – azzal az érzéssel ajándékozta meg, hogy a fegyház a szabadság, a megszabadulás helyévé alakult, mert „Krisztus számít rád” – ezt az áldást itt véste a szívébe a Megváltó.

Debreceni Csaba, a börtöncursillo titkárságának ügyvivő koordinátora – villamosmérnök, jelenleg a Görögkatolikus Hittudományi Egyetem hallgatója Nyíregyházán – azt támasztotta alá statisztikai adatokkal, hogy a társadalomba való visszailleszkedést, a reintegrációt mozdítják elő. 1989-ben szervezték Magyarországon az első tanfolyamot, egy jezsuita szerzetes és egy katolikus pap irányításával. A büntetés-végrehajtási intézetek közül Márianosztrán férfi, 2016-ban Kalocsán női elítéltek részesülhettek Isten kegyelméből ily módon. Fiatalkorúaknak egyetlen cursillós alkalom nyílt – Szirmabesenyőn –, hogy fogadalmat tegyenek Jézus követésére. Az eltelt tíz év alatt ötven börtöncursillót szerveztek, és nyolcszáz fogvatartott élhette át a lelki, szellemi átalakulást. A leendő lelkipásztor így nyilatkozott: – Az a tervünk, hogy minden agglomerációban, minden börtönben megteremtsük a lehetőséget erre a hitmélyítő alkalomra, hiszen ha komolyan vesszük Jézus parancsát, hogy szeressük egymást és hirdessük az evangéliumot minden népnek… A mai hálaadást is ennek fényében érdemes nézni. Ahogyan Máté evangéliumában olvassuk: „Amikor börtönben voltam, meglátogattatok…”

A tábori püspökséghez tartozó börtöncursillo titkárságán minden eszközzel azt szeretnék elérni, hogy az elítéltek ne csak letöltsék a jog által rájuk kiszabott büntetést, hanem közben megtalálják életükhöz azt a kapaszkodót, amelyet Jézus kínál nekik. Vigyék hírét ennek az üzenetnek, és tegyenek tanítvánnyá minden népeket!

Nem nőként, hanem lelkipásztorként néztek rám – emlékszik vissza Tóth Viktória, a Tiszáninneni Református Egyházkerület missziós lelkésze, amikor 2019-ben Balassagyarmaton férfi elítéltek és szintén férfi szolgálattevők közt élete első cursillós tanfolyamán szolgált. – Azóta is vallom, hogy nyissunk ajtót az ökumenikus gondolatnak! Ne építsünk falakat hívő és hívő között! Ugyanazt az Istent imádjuk, ugyanazt a Bibliát olvassuk. A cursillo éppen az a lehetőség, amely összekötheti a történelmi egyházakhoz tartozó embereket. Soha nem kérdezem meg a résztvevőktől, melyik felekezettől jöttek. A teremtő Atya, a megváltó Jézus és a Szentlélek elvégzi azt, amit legfeljebb imáinkban kérünk. Soha nem felejtek el egy esetet. Egerben, egy női tanfolyam végén történt. Az egyik testvérnő így fohászkodott: „Köszönöm, Istenem, hogy börtönbe kerülhettem!” A hétköznapi felfogás szerint ellentmondásos ima azért hagyta el az ajkát, mert „az Atya nagy csudadolgot művelt” vele. Korábban soha nem hallott Istenről, hitről, szeretetről, személyes értékekről, Isten és ember szétválaszthatatlan kapcsolatáról, csak idebenn. A szó fizikai és lelki értelmében is újjászületett. S ha mi így tudjuk hitre vezetni az embereket, ezt a missziós parancsot maradéktalanul teljesítenünk kell! – szögezte le beszédében.

A jól szabott inget viselő, nyílt arcú fiatalember vállát olyan szeretettel ölelte át az egyik alkalmazott, hogy azt hihette bárki, régi, kedves munkatársak találkoztak ismét. Amikor Terebes Gergő egykori elítélt odalépett a mikrofonhoz, elképzelni sem tudtuk, hogy évekkel ezelőtt „mákos” ruhában dolgozott, zárkában éjszakázott. Őt hallgatva azt érezhetjük, ég és föld adott randevút egymásnak.

– A feltétel nélküli szeretetet élhettem át azon a sorsfordító három napon – idézi emlékezetébe a tíz évvel ezelőtti eseményt. – Megváltoztam, elengedtem káros és hátráltató dolgokat. Értékesebb embernek éreztem magam. Mi több, értelmet nyertek a bent töltött hétköznapok. Megtanultam szeretni, új módon láttam a helyzetemet, a sorsomat. Az a hihetetlen élmény, hogy valaki nem az elítéltet látja bennem, hanem a megszabadított embert, óriási kincs. Azt tapasztaltam, hogy az Úrral való kapcsolat mindenkit átalakít. Mint megtudtam, egy cursillós sem kerül vissza a rácsok mögé! – elevenítette föl emlékeit.

Lólé Attila azon ritka Krisztus-követők egyike, akik megjárták a poklok poklát. Egykor számos okot talált a sötét oldal választására, ma pedig a Pécsi Tudományegyetem romológia szakos hallgatója. Asztalos, negyvenhárom éves, jogász barátnőjét kézzel-lábbal lebeszélte volna a szorosabb kapcsolatról, sikertelenül. Filmet készítettek róla Szabadító címmel.

– Második generációs kábítószerfüggő voltam – mutatkozik be. Ám úgy tűnik, itt, a fegyházban nehezen lepődik meg bárki bármin. Annyi mindent átéltek már parancsnokok, fegyőrök, lelkipásztorok, papok, elítéltek, hogy a csodák is csak három napig tartanak. Utána Isten újabb csodát tesz... – Apám, anyám a droggal vívta élet-halál harcát. Deviáns környezetből érkeztem. Kukáztam, az utcára kerültem, hajléktalan voltam, még gyermekektől is loptam. Mindenkit eltaszítottam magamtól, féltem a kötődéstől. Idebenn sem találtam a helyemet. Aztán a cursillón megdöbbenéssel éltem át: Istennek mégis kellek úgy, ahogy vagyok. A szolgáló törzs tagjai nem a cigányt, a drogost, a hajléktalant látták meg bennem. Azt hittem, ez a lebegés elmúlik. Velem nem történhet ennyi jó! Később levelet, csomagot küldtek, eljöttek beszélőre, és lassan felfogtam: a korábbi Lólé Attila megszűnt létezni! Ezt nem tudtam beilleszteni a világképembe. Ma már Isten az első az életemben, imádkozom, dolgozom, örökre megszabadultam a függőségből. Formálódott az önbecsülésem, méltósággal tudok a parancsnok, a püspök és bárki szemébe nézni. Nincs kisebbségi érzésem. Szeretném visszaadni azt a sok-sok jót, amit én kaptam e falak között. Szívesen jönnék vissza beszélgetni a bentiekkel, hogy nem érdemes rossz úton járni. Ide sajnos nincs belépőm – jegyzi meg humorral. – Pedig elmondanám mindenkinek, hogy a börtön jó hely a szabályok megtanulására. Így a fiatalkorúak között osztom meg a tapasztalataimat – közli.

Sorsfordító élmény a cursillo. Odabenn látják rajtuk a külső-belső átalakulást. A rácsokon túl még hatalmas falakat kell ledönteniük, hogy visszafogadják őket.

Isten irgalmasabb, mint a társadalom.