A hit ízei: találkozás Hegyközszentmiklóson

A Partium lankái között az utak elcsendesednek, a táj mintha kisimulna. Falu falut ér, templomtornyok bukkannak elő, akárhányszor is erre járok, mindig érzem, hogy hazaérkezem. Ahogy közeledünk Hegyközszentmiklós felé, azon tűnődöm, milyen lehet egy olyan rendezvény, ahol a hit, a közösség és a főzés egyszerre kap helyet. Vajon milyen íze van a református közösségnek? Milyen illata lehet a hálaadásnak, amikor bográcsban rotyog a pörkölt és a templomban zsoltár zeng?

A találkozó előestéjén, péntek este borvacsorával hangolódunk. Ennek első percei a viszontlátás örömével telnek, hiszen többekkel már az idei Borumon (a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok fóruma) is találkozhattunk.

Házigazdánk, a Hegyközszentmiklósi Református Egyházközség lelkipásztora, Árus Csongor László köszönti az egybegyűlteket, majd a Budaházy–Fekete-kúria mutatkozik be Dávid Rémusz birtokigazgató, református borász vezetésével. A borvacsora nemcsak az ízekről, hanem a hitben és hivatásban való kiteljesedésről is szól – arról, hogy a szőlősgazda munkája, a termés és a bor is Isten ajándéka, amelyért hálát lehet adni. Ez a közösségi, mégis bensőséges este megalapozza a hétvége hangulatát.

Másnap még a szomorkás, esős idő sem tántorítja el a főzőverseny résztvevőit, akik közül sokan már a kora reggeli órákban megérkeztek a strand területére, hogy időben berendezkedjenek, majd hozzálássanak az alapanyagok előkészítéséhez. Az esemény hivatalos megnyitója áhítattal kezdődik, amelyet Angyalosy Katica, a Nyírbogdányi Református Egyházközség lelkipásztora tart. Igehirdetésében arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak a lelki építkezéshez, de az ételek megalkotásához is hitre és kitartásra van szükség. – Hinnünk kell, hogy e nap végeztével nemcsak összepakolunk és elmegyünk, hanem visszük az élményt, az egymásra találásnak a gyönyörűségét, visszük a másik csapat ízeit és az összekapaszkodó hitünket – teszi hozzá, és ezzel irányt is mutat az egész hétvégére.

A lelki táplálék után mindenki újabb lendülettel folytja az előkészületeket, az ügyesebbek már hozzálátnak a főzéshez is, legalább is ez körvonalazódik egy-egy kondér közelében. Közben Árus Csongor László a strandfürdő teljes területét bejárja, és fogadja az érkezőket. Mindenkihez van egy-egy szava, mosolya, és ha kell, egy lapátja is, hogy segítsen a tűzrakásban.

– A cél mindig a közösségépítés. Bármit teszünk templomon belül vagy kívül, a lényeg az, hogy a közösség épüljön – hangsúlyozza, miközben a bográcsokra mutat. – Ha ez egy főzőverseny, hát az is jó. Itt köszönünk egymásnak, egymás szemébe nézünk, mosolygunk. Ilyenkor az ember újra felfedezi: „Jé, ismerem a másikat, csak elfelejtettem!” – teszi hozzá. A lelkipásztornak a főzés lelkigyakorlat is egyben: – A magyar ember szeret enni és inni, nincs mit köntörfalazni. De ha ezzel is összébb tudjuk terelni a nyájat, amit az elmúlt évek szét próbáltak fújni, akkor már megérte. Mutassuk meg, hogy mi szeretjük egymást, akár a gyomrunkon keresztül is! – hívja fel a figyelmet.

Amikor arról kérdezem, mit jelent számára a református íz, egy pillanatra elmosolyodik: – Pont olyan, mint a kovász. Minden háznál kicsit más, attól függ, ki kezeli, kinek a keze érinti. Én magam is szeretek főzni, de nincs két egyforma étel. Minden alkalommal új lesz, mint a közösség, amely napról napra épül – fejti ki.

Bogdán Szabolcs Jánosnak, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének a sátrak között sétálva minden csapathoz van pár szava – kóstol, kérdez, dicsér. Miután feltérképezi a kirakodóvásár kínálatát és meglátogatja a versenyzőket, elmondja, hogy ő sem kivétel, szereti a jó ízeket. – Nem vagyok nagy szakács, de szeretek főzni. Otthon a családban ez külön kis ünnep. A gyerekeim mindig kérdezik: „Apa, mikor főzünk?” – mert tudják, hogy az együtt töltött idő érték – hangsúlyozza.

Bogdán Szabolcs János a református ízekben a hit mélyebb jelentését is felfedezi. – Ha a reformáció azt jelenti, hogy megújulás, akkor a református íz is ezt hordozza: nyitottságot. A hajlandóságot arra, hogy új dolgokat kóstoljunk, megismerjük a másik ember világát, de közben maradjon meg a mérték, a tisztaság. Nem kell mindent túlfűszerezni, hiszen az egyszerű ízekben van az igazság – árulja el, hogy szerinte sokszor miben rejlik a titok egy-egy étel elkészítésekor.

Felmerül a közösségi főzés mint élmény, erről is szenvedéllyel beszél. – Ha ide bejön valaki, rögtön érzi, hogy közéjük tartozik. A főzés, az étkezés alapja a közösségnek. Jézus is leült a tanítványaival enni, és az ötezreket is asztalhoz ültette. A közös étkezésben van valami isteni: egy pillanat, amikor a szív és a gyomor egyszerre telik meg – magyarázza. – A lelkész sokszor a szószéken beszél közösségről, de itt, a bogrács mellett látom igazán, mit jelent. Mindenki hozott valamit: alapanyagot, időt, szeretetet. Ezek az igazi ízek – emeli ki.

Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány (RKK) ügyvezetője a rendezvény idején folyamatos mozgásban van. Egyszer a sátraknál, máskor a kirakodóvásár pavilonjai között tűnik fel, de mindenhol ugyanazzal a segítőkész, derűs figyelemmel. – A Református Ízek Találkozója és a Borum testvérek – tájékoztat, amikor leülünk beszélgetni. – Az egyik a borral, a másik az étellel foglalkozik, de mindkettő a hálaadásról szól. Mindkét rendezvény arra hívja fel a figyelmet, hogy Isten előtt megálljunk, és azt mondjuk: köszönjük – hangsúlyozza az RKK ügyvezetője, majd a találkozó kezdeteiről is beszél: – Amikor először felmerült az ötlet, az volt a szándék, hogy mindenkit megszólítsunk, aki valamilyen módon az élelemmel, a földdel dolgozik. Mert aki a mezőgazdaságban él, az különösen érzi: fejre állhat, dolgozhat éjt nappallá téve, de ha az időjárás nem olyan, semmit sem ér. Itt értik leginkább, mit jelent a kegyelem – fogalmaz.

– A református ember számára a munka is istentisztelet. Ha valaki kenyérrel, borral, étellel foglalkozik, az valójában teremt. Ezért fontos, hogy ezek az emberek találkozzanak, hálát adjanak és lássák: a munkájuknak lelke van – nyomatékosítja Zila Gábor.

A strand udvarán délelőtt már javában rotyog az étel a bográcsokban. A levegő megtelik a pörkölt és a hagyma illatával, a csapatok pedig jókedvűen kínálják egymást egy-egy kanálnyi kóstolóval. Idén összesen tizenkét csapat méri össze a tudását gasztronómiai téren, és bár más tájakról érkeztek, de ugyanazt a közösséget képviselik. Somogyi László, a Hajdúböszörmény-Kálvin téri gyülekezet lelkipásztora mosollyal az arcán lép vissza az üsttől, amikor köszöntöm őket. – Második alkalommal vagyunk itt, de nekem ez az első. A gyülekezetünk óvodájának szakácsa is velünk van, és bízunk a tudásában. Ez is közösségi munka, mi csak segítünk – jegyezi meg a lelkipásztor.

A szalárdiak sátránál Varga Botond lelkipásztor és csapata fogad. – Mi most szó szerint úgy csöppentünk bele ebbe a versenybe, mint az eső a bográcsba! – mondja nevetve. Amikor arról kérdezem, hogy mennyiben más itt, a Partiumban megélni a rendezvényt, úgy fogalmaz: – A mi reformátusságunk itt, határon túl egyet jelent a magyarsággal. Mi őrizzük az őseink ízeit, mert az identitásunk is ezekben fő!

A házigazdák, a bihardiószegiek szürkemarhapörkölttel készülnek. – Ezek a marhák nálunk élnek, a mi gondozásunkban nőnek fel. A hús nem csak alapanyag, történet is. Minden falatban ott a hely, ahol született – fejti ki a csapat tagjaként Bara László, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese. – A református íz nem a paprikában vagy a sóban van, hanem abban, amit beleteszünk: szeretetben, tiszteletben, a másik értékeinek megbecsülésében – teszi hozzá.

A felvidéki csapat sem marad ki. Kecskés Imre főgondnok épp csak néhány pillanatra hagyja magára a csapatát, hogy elmondja: – Mi az első találkozó óta részt veszünk a rendezvényen. A vízen kullogó (népi kelttészta) nálunk a gyerekek kedvence, de én is szeretem, mert minden évben új ízeket tanulok itt. Az Úr mindig a hátunk mögött áll, ez tart meg bennünket – osztja meg. Perbetei csapatával együtt vallják, hogy a járt utat járatlanért nem érdemes otthagyni, ezért ugyanazzal az étellel készülnek a látogatóknak, mint a korábbi években, vagyis knédlivel pörköltalapon.

A fürdő bejáratánál kis faházak sorakoznak, itt kézművesek és termelők kínálják portékáikat. Rákóczi Andrea Érköbölkútról érkezett. Kézműves édességei – grillázsból, pillecukorból és magokból készült virágkompozíciók – első pillantásra is elvarázsolják a látogatót. – A grillázs kemény, a pillecukor lágy – a kettő együtt olyan, mint az élet: a roppanós és a puha együtt adja ki az egyensúlyt. A közösség is ilyen: sokfélék vagyunk, mégis egymáshoz illünk – foglalja össze a háromgyermekes édesanya.

Nagy Gizella a bihardiószegi csapattal érkezett, és házi tojásos tésztákat kínál. A pulton sárgán fénylenek a levestészták, mind kézzel gyúrt, házi tojásból. – Nem nagy titok ez, csak szeretni kell csinálni. Aki ebből főz, érzi a különbséget: ebben benne van az otthon íze. Ajándéknak is jó, mert nemcsak étel, hanem figyelmesség is – hívja fel a figyelmet.

Néhány lépéssel odébb Darabont Eszter standja igazi kis világ: hímzett kötények, zsoltárfedők, szív alakú mandalák, gyógynövényteák, horgolt holmik. A sátorban minden a család keze munkáját dicséri. – A lányaim festenek és horgolnak – a 14 és 16 éves nagylányunk szívvel-lélekkel készíti a mandalákat. Én gyűjtöm a füveket, szárítom, teákat, tinktúrákat, kencéket készítek belőlük – sorolja az érköbölkúti kézműves. A kézművesség és a hit kapcsolatáról így beszél: – Sokan azt hiszik, a vásár csak kereskedelem. Pedig nekünk ez közösségépítés. Aki megáll, elmeséli, mit keres, sokszor imát is kér és visszajön, mert itt nemcsak terméket, hanem kapcsolatot kap – magyarázza.

Míg én a vásári forgatagban töltöm az időt, addig a zsűri körbejárja a csapatokat, és mindenhol megkóstolja az elkészült fogásokat, mielőtt megszületne a döntés. A délutáni eredményhirdetés legizgalmasabb részének az bizonyul, hogy az első helyet megosztva nyeri el a váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium és a Bihardiószegi Református Egyházközség. Zila Gábor az eredményhirdetésen úgy fogalmaz, a döntés nehéz volt, félpontokon múlt minden. De a nap igazi győztese a közösség, mindenki, aki főzött, beszélgetett, mosolygott, mert ezek az ízek maradnak meg igazán.

Az idei főzőversenyen részt vett Hajdúnánás is két csapattal (közülük a második helyezést a Hajdúnánási Református Iskola érte el), a Hajdúböszörmény-Kálvin téri gyülekezet, az álmosdi református gyülekezet (harmadik helyezettek lettek), a hegyközszentmiklósi gyülekezet, a KRESpa csapata, Szűcs Benedek, a szalárdi református gyülekezet és a komáromi egyházmegye.

Vasárnap reggelre csendesség lepi el a gyógy- és strandfürdő területét, ahol az előző nap még ízletes fogások készültek. Miközben a különféle ételeket próbálom felidézni, megszólal a templom harangja, ami jelzés arra, hogy ideje indulni az istentiszteletre.

Ezen az őszies délelőttön Bara László, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese köszönti a szószékről az egybegyűlteket. Az igehirdetés alapjául Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 12. részét választotta:

– Nem valamit akar belőled az Isten, hanem téged akar, minket akar az Isten, úgy, ahogy vagyunk. Mennyit adsz az életedből, a szívedből, a gondolataidból, a szabadidődből, a talentumaidból, az értékeidből, amivel Isten megajándékozott és körülvesz, mennyit adsz belőle az Istennek? – teszi fel a kérdést a gyülekezetnek Bara László. Az esperes prédikációja lépésről lépésre épül fel: az ízek, a munka, a közösség és a hétköznapok is egyaránt az istentiszteletetről szólnak.

– Tegnap végigjártuk a fürdő udvarán a csapatok sátrait, néztük, ahogy jó református emberek készítenek ételt. Azt kérdeztem magamban egy idő után, hogy ez is lehet egy istentisztelet. Nincsen formailag istentiszteleti keretek közé szorítva, de lehet-e ez istentisztelet? És aztán később, amikor láttam, hogy megismerkednek egymással az emberek, hogy idegenek szeretettel köszöntik egymást, hogy megszületnek azok a kézfogások, sőt eljutnak az ölelésig, és eljutnak odáig, hogy megkínálják egymást egymás ételével és italával, és kifejezik azt, amit ki kell fejezni a világ felé, hogy tudjuk egymást tisztelni és szeretni, akkor azt mondtam, hogy igen, ez is istentisztelet. Az okos és bölcs ember tudja azt, hogy ezzel is tudom tisztelni és magasztalni az Istent, ha nemcsak prédikálok és nemcsak a magam kényelmével foglalkozom, hanem meglátom a testvért, asztalhoz ültetem, megkínálom, és örülök az ő sikereinek, és ő örül az enyémnek. Hát ez az istentisztelet – hívja fel a figyelmet a lelkipásztor.