Százéves az Amerikai Magyar Református Egyház

Magyarok régóta járták már az amerikai kontinens földjét, az első magyar, aki bizonyíthatóan járt Amerikában, Budai Parmenius István volt 1583-ban. Később számosan érkeztek még honfitársaink, először csak néhány kalandvágyó, később százával menekülők, majd ezrével új életet keresők.

A legelső ismert magyar nyelvű prédikációt Amerikában egy református lelkész, Ács Gedeon tartotta 1851-ben, aki a magyar szabadságharc menekültjeivel érkezett New Yorkba. Az Amerikai Egyesült Államokban itt kezdődött először missziói munka a magyar reformátusok között Kecskeméthy Ferenc vezetésével. Természetesnek tekinthetjük ezt, hiszen ez volt ekkor az ország kapuja.

A magyarok jó része viszont nem állt meg itt, hanem továbbindult más államokba. Az első református gyülekezetet 1891-ben az ohiói Clevelandben alapították, amelyet egyesek amerikai Debrecennek is neveztek. Pár hónappal követte ezt a pittsburghi gyülekezet alapítása, majd sorra a többi szerte az Egyesült Államokban, ahova magyar reformátusok költöztek.

Az első évtizedben volt, hogy összesen három vagy négy lelkipásztor szolgált a negyven magyar református közösségben. Rengeteget költöztek a magyarok, ahogy jobb munkalehetőségek adódtak, vagy épp megszűntek valahol. Ezért állandó létszámú és formájú gyülekezet kevés volt. Lett volna igény olyan szervre, amely koordinálja az amerikai magyar reformátusok tevékenységét, végül 1896-ban Trentonban megalapították az Amerikai Magyar Református Egyesületet és a magyar egyházmegyét is, de ezt a folyamatot végül a keleti német egyházkerület, amelyhez akkoriban több magyar gyülekezet is tartozott, és amelyen belül meg akarták alapítani az egyházmegyét, megakasztotta. A Reformed Church in the United States német eredetű egyház volt, és sokáig szárnya alá vette a magyar gyülekezeteket is, de ez a kapcsolat később megváltozott. Közben rendszeres missziói munkát kezdett az angol–skót eredetű presbiteriánus egyház is, és a magyar gyülekezetek hamar két egyházban találták magukat. A két fél állandó csatározást és vitát folytatott egymással. Végül a német ág lelkészei a magyarországi református egyház egyetemes konventjének beavatkozását kérték. Utóbbi Amerikába küldte gróf Dégenfeld-Schomberg József tiszántúli egyházkerületi főgondnokot, aki sorra látogatta a gyülekezeteket, és arra a meggyőződésre jutott, hogy rendet teremteni csak úgy lehet, ha azok mind egy fennhatóság, mégpedig az anyaegyház fennhatósága alá tartoznak.

A helyzet felmérése után elkezdődött egy magyar egyházmegye alapítása az Egyesült Államokban a magyar református egyház szárnyai alatt, ám ezt nem nézte jó szemmel az amerikai református egyház, és sajtóhadjáratok, viták, sőt perek sora következett. Az első világháborúig az amerikai magyar reformátusság kétharmada került a magyar egyházmegyéhez. 1912-ben már akkora volt létszámban, hogy kettéosztották keleti és nyugati egyházmegyére. A magyar egyházzal való kapcsolatnak ekkor számos előnye volt, például az otthonról érkező lelkészek és az anyagi támogatások. Voltak azonban árnyoldalai is, például, hogy a konventen keresztül az akkori magyar kormány politikai célokra próbálta használni az amerikai reformátusokat, és a túlzottan demokratikus amerikai gyülekezetek sem feltétlenül tetszettek neki. Összességében mindenesetre elmondható, hogy segítette az amerikai magyar református egyházat ez a kapcsolat.

Amikor 1917. április 6-án az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, a kapcsolat az amerikai magyar reformátusok és Magyarország között megszakadt. A magyar és német gyülekezetekre gyanúval tekintettek az amerikaiak, a kémkedés vádja is elhangzott nemegyszer, sor került házkutatásokra is lelkészi hivatalokban, parókiákon. A vádló hangokat lecsendesítette, hogy Woodrow Wilson elnök fogadta a két egyházmegye vezetését 1918 júliusában, de azt mindannyian tudták, hogy a magyar konventtel véget ért a kapcsolatuk.

A világháború végével az otthoniaknak is megváltozott a hozzáállása. A magyar politikai vezetés az amerikai magyar reformátusok sorsát alárendelte volna az amerikai elnök megnyerésének a béketárgyalások előtt. Ezt azzal szerették volna elérni, hogy az összes magyar reformátust, aki az Egyesült Államokban él, beterelték volna a presbiteriánus egyház alá, amelynek Wilson elnök is tagja volt. Közben azonban a keleti és a nyugati magyar egyházmegye is arra az elhatározásra jutott, hogy az amerikai református egyházba kéri a felvételét, és ehhez kérik a konvent engedélyét. A detroiti gyülekezet pedig egyenesen önálló egyházi életet tervezett. Budapestről egyértelmű választ kaptak: ha a presbiteriánusokhoz kérik a felvételt, postafordultával megkapják az elbocsájtást.

A cikk keretei nem teszik lehetővé az összes vita, pálfordulás és egyezkedés leírását, amely ezekben az években történt, de fontos pont az 1921-es tiffini egyezmény, amelyben a magyar konvent lényegében átadta az amerikai magyar református egyházmegyéket az Amerikai Egyesült Államok Református Egyházának.

A nyugati egyházmegyében ezt a duquesne-i gyülekezet nem fogadta el, és több helyen is csak kierőszakolni sikerült a döntést a gyülekezetben az egyezmény elfogadására. A keleti egyházmegyében azonban sokkal nehezebb volt a helyzet, bizonyos gyülekezetek az időközben az episzkopális egyházzal megkötött egyezményt fogadták el, mások pedig elutasították mindkét egyezményt, és a függetlenség mellett tették le a voksukat. Az episzkopálisokkal társult gyülekezetek független egyházként tekintettek magukra, és a Protestáns Episzkopális Egyházzal társult Amerikai Magyar Református Egyház nevet egyszerűen csak Amerikai Magyar Református Egyházként használták. Beolvadásról esetükben valóban nem volt szó, de több gyülekezet hamar „fellázadt” a társulás ellen, állítólag azután, hogy látták az episzkopális egyház püspökét teljes díszben bevonulni a templomaikba.

Az egységmozgalmat csak tovább erősítette egy magyar árvaház, a Bethlen Otthon felavatása 1921-ben, amely megmutatta, hogy képesek a magyar gyülekezetek együttműködni. A függetlenség hívei egyre többen tiltakoztak a tiffini egyezmény ellen, köztük autógyári munkások és acélgyári dolgozók, akik kiharcoltak már sztrájkokkal engedményeket. Egyre többen jártak Duquesne-be istentiszteletre, mert ez a gyülekezet továbbra is kitartott a függetlensége mellett. Sebestyén Endre lelkész vállalta az elszigetelődést, és a függetlenségiek mellé állt. Adományokból lapot indítottak Magyar Egyház címmel, amelyet a református gyülekezeti tagok adományaiból finanszíroztak.

1923-ban Trentonban kilenc gyülekezet kimondta, hogy saját egyházmegyét kell alakítani, és végül 1924. december 9-ére hívták össze az „alkotmányozó gyűlést”. A gyűlésen megalapították az első teljesen önálló és szabad magyar református egyházat az Egyesült Államokban. Sebestyén Endre, a helyi lelkipásztor úgy fogalmazott imádságában, hogy „nekünk nem kell menni semmilyen hatalmassághoz koldulni”. A teológiai félreértések elkerülésére az egyház neve angolul Free Magyar Reformed Church in America lett, magyarul pedig Független Amerikai Magyar Református Egyház. Esperesnek Sebestyén Endrét, egyházmegyei gondnoknak Bednár István Perth Amboy-i főgondnokot választották.

Innen még hosszú út vezetett odáig, hogy a ma ismert formáját elnyerje az egyház, a különböző egyházakhoz tartozó református gyülekezetek sokat torzsalkodtak egymással, amíg sikerült békességre és a többségükkel egységre jutni. A független jelzőt végül 1958-ban hagyták el az egyház nevéből.

Ma harminchárom gyülekezet tartozik a százéves Amerikai Magyar Református Egyházhoz, ebből harminc az Egyesült Államokban, három pedig Kanadában található. A felsorolásból látható, hogy először a keleti part városaiban alakultak református gyülekezetek, de mára már Kaliforniában vagy az arizonai Phoenixben is találunk magyar református gyülekezetet.