Krisztus a gazdája ennek a háznak

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Ézsaiás próféta könyve 9. fejezetének 5. versét olvasta fel: „Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” A püspök úgy fogalmazott, hogy a prófécia beteljesedett a megváltó Krisztussal. A fiú, aki nekünk adatott, életünk csodálatos tanácsosa, rávezet bennünket az élet útjára, ő jár előttünk. Kiemelte: vannak olyan helyzetek, amikor úgy érezzük, hogy nem szól az Ige, mert belül üresnek, fáradtnak érezzük magunkat. De ha Isten kijelentését komolyan vesszük, akkor hiszem, hogy az eseményeken keresztül is vezet bennünket. Hányszor éltük át életünkben, hogy határtalan szeretetében hordoz bennünket és nem enged aláhullani?! Isten megerősít minket abban, hogy másokat is meg tudjunk erősíteni, ami a szolgálatunk lényege. Szintén elhangzik a próféciában, hogy Isten örök életre teremtette az embert, amikor e földi életben lezárul az út, akkor van megérkezés, van örökkévalóság. Isten az ő erejével Krisztusban nemcsak megtart, hanem megvált – fejtette ki a püspök.

Steinbach József szerint idén úgy érezhetjük, hogy nincs békesség a világon, a hazában, az egyházban, a kapcsolatainkban és gyakran saját magunkban sem. Tele vagyunk feszültségekkel és konfliktusokkal. A püspök felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy mi a Békesség Fejedelmének a követei vagyunk. Minden békesség forrása az, ha Istennel békességben vagyunk, ez segíthet abban, hogy magunkkal és egymás között is békességre leljünk. Ha közösségben vagyunk a megváltó Jézus Krisztussal, békességszerzőkké válhatunk. – Áldja meg az Isten ezt a negyvenöt éves otthont, és még sok-sok évtizedet kívánok, mert Jézus Krisztus itt van. Ő eljött, őt hirdetjük és éljük a diakónia szolgálatában. Mert ő Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, az Örökkévalóság Atyja, a Békesség Fejedelme – zárta gondolatait a püspök.

Czibere Károly köszöntőjében Zakariás könyvének nyolcadik fejezetéből olvasott fel: „Ezt mondja az Úr: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálemben fogok lakni. Akkor Jeruzsálemet igaz városnak nevezik, a Seregek Urának a hegyét pedig szent hegynek. Ezt mondja a Seregek Ura: Fognak még öregemberek és öregasszonyok üldögélni Jeruzsálem terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, mert magas kort érnek meg. A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik vígan játszadoznak a tereken. Ezt mondja a Seregek Ura: Bár lehetetlennek tartja a megmaradt nép, hogy ez így legyen abban az időben, az én számomra ez mégsem lehetetlen – így szól a Seregek Ura.” (Zak 8,3-6) A Református Szeretetszolgálat főigazgatója köszöntötte az idén negyvenöt éves Schweitzer-otthon minden lakóját, egykori és mai munkatársát és vezetőjét, akik Krisztushoz hűséggel szolgáltak a diakóniai intézményben. Hozzátette: elsősorban az adja a szeretetszolgálat identitását, hogy a munkatársak meg tudják mutatni a világ felé, hogyan is fogunk majd ott a mennyben együtt szolgálni és egymásnak örülni, egymást buzdítani és bátorítani, egymásért imádkozni.

– Azt írja a Biblia, hogy a mennyei Jeruzsálemet igaz városnak nevezik majd, öreg emberek és öregasszonyok fognak üldögélni a terein. Nem izoláltan, egyedül a lakásukban, magukra hagyva. Hanem azt, hogy Isten gondot visel rájuk. Napjainkban jellemző, hogy minden az erőről, a versenyről szól, ebben kevesebb figyelem és szerep jut az időseknek, akik már lassabbak és fogytán az erejük. Gyakran tapasztaljuk a generációk elszakadását, eltávolodását is egymástól – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: Isten azt ígéri, hogy a mennyei városban az idősek a közösség tagjaival együtt lesznek a tereken. Czibere Károly kitért arra is, hogy a Schweitzer-otthonban az a feladatuk, hogy a rájuk bízottakat vigasztalják, fájdalmukat és szenvedésüket enyhítsék, segítsék elhordozni a gyászolók fájdalmát és a könnyeket letöröljék. – Gondozzuk és ápoljuk idős testvéreinket. Ez az odafordulás mind előre mutat, a mennyei Jeruzsálemre. Köszönjük a munkatársaknak, az intézményvezetőknek és a diakonissza testvéreknek, akiknek a szolgálatából és hitéből is táplálkozik ez az intézmény sok évtizede – fejtette ki a főigazgató a köszöntőjében.

Derencsényi Zsuzsanna nyugalmazott igazgató visszaemlékezésében kitért a sok jószándékú segítőre, akik maguknak érezték az otthon megépítését, amelynek felszentelése 1979. október 16-án volt. Aznap a 116. zsoltárt olvasták fel az ünnepi eseményen. Az egykori intézményvezető idézett az elhangzott prédikációkból is: „Ez a ház a mi hálaáldozatunk. Tedd ezt a házat jellé az egyházban, lehessen ez az otthon tanúbizonysággá!” Köszöntőjében háláját fejezte ki, hogy húsz évig vezethette az intézményt. Elmondta: sok nehéz napot éltek meg, eleinte nem volt állami támogatás, a gyülekezetek szeretetéből éltek, alig volt munkatársuk, de a teológusok mint a jó angyalok szabadidejükben beosztották egymás között az idős gondozottakat. Az egykori intézményvezető hozzátette: az otthon logójában látható felirat, vagyis az, hogy „A füstölgő mécsest nem oltja el” (Ézs 42,3), azt jelképezi, hogy Istennek gondja van a legbetegebb, legelesettebb emberre is. A korábbi intézményvezető felidézte egyik lakójuk, Eszter néni történetét, aki egy missziós kiadványban értesült egy fiatalember betegségéről. Amikor a szülei az otthonban jártak, elmondta nekik, hogy bár nem ismeri őket, ő minden nap imádkozott a fiúért, aki meggyógyult betegségéből. Derencsényi Zsuzsanna megemlítette, hogy a sok nehézség mellett számtalan csodát megéltek, mert az Úr mindig velük van a szolgálatukban, és ők rábízzák magukat.

Az ünnepi eseményen Görcsös Éva intézményvezető is köszöntötte a résztvevőket. Szintén megemlítette azt a folyamatosságot, aminek alapja a Krisztusban hűséges szolgálat. Elmondta, hogy szolgálatuk nagy felelősséggel jár, amit pusztán emberi erővel nem lehetséges végezni, és amelynek lényege, hogy Krisztus a gazdája ennek a háznak. Hálát adott elődjeinek és a diakonisszáknak, akiknek példaértékű magatartása és szeretete a mai napig irányadó az egész intézmény számára.

Az otthon lakói közül többen mozgásukban korlátozottak, ők kihangosítón hallgathatták a hálaadó istentiszteletet. Akikkel beszéltem, mind nagyon készülnek a karácsonyra, amelyet közösségben élhetnek meg. Egyikük korábban az otthon dolgozója volt. Egy másik idős lakó aktív éveiben építészmérnökként dolgozott. Mosolyogva mesélte, amikor a templomi esküvőjére meghívta a kollégáit, többen nehezteltek rá, de ő mindig kitartott református hite mellett. Az otthonban ma is aktív, rendszeresen részt vesz a hitéleti alkalmakon, és segíti kerekesszékes testvéreit eljutni az istentiszteletre vagy más közös programra.

Az istentisztelet és az ünnepség szeretetvendégséggel zárult a Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban.