Évezredes tartalék

„A nevelés – akár szülő-gyermek, akár pedagógusgyermek vonatkozásban az emberi élet legmélyebb megtapasztalásainak egyike. Keresztyén megközelítésből az ilyen kapcsolat ráadásul sohasem csupán az emberek közti pszichés kommunikációs összeköttetés dimenziójában bontakozik ki, hanem a minden egyes emberi lényt szerető és róla gondoskodó Teremtő is aktívan részt vesz közös életünk alakulásában – például, és elsősorban, az éltető szeretet gondozása révén” – írja legújabb könyvében lapunk állandó szerzője, Váradi Ferenc, és hozzáteszi azt is, amit manapság a nevelésnél figyelembe kell venni: az „önálló gyermekkultúra ma már erősen mediatizált”. Bár a közösségi média, a játékszoftverek jellemzően a gyermekek „játszóterei”, az ilyen tereket felnőttek hozták létre és működtetik – ezért is szükséges, hogy a gyermekeket nevelő felnőtteknek is legyenek ismereteik ezeknek a működéséről.

A Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének tanára a Gyermekközpontú médiaismeretben bemutatja, miként jutottunk el a Gutenberg-galaxistól a generatív mesterséges intelligencia korához, és mindeközben hogyan hatott az adott korszak kommunikációja és médiája a gyermekekre, valamint a nevelésre. A L’Harmattan és a Károli-egyetem közös kiadványa áttekintést ad a gyermekeinket körülvevő médiavalóságról. A szerző fontos kérdéseket tesz fel: Hogyan hat a rengeteg médiatartalom a gyermekekre? Befolyásolja-e a sok mesterséges inger a gyermek testi-lelki fejlődését? Tiltsák-e a szülők és a pedagógusok az új eszközök használatát?

A válaszokon szülőként és pedagógusként egyaránt érdemes elgondolkodnunk, és ebben segítségünkre lehet ez az olvasmányos stílusban megírt szakkönyv. Habár az elmúlt években számos útmutatást nyújtó kiadvány jelent meg, továbbra sem könnyű eligazodnunk a témában. Váradi Ferenc nem tanácsokat kíván adni, hanem a gyermekeinket körülvevő médiavalóságot mutatja be kommunikációkutatóként, ismertetve a történelmi folyamatokat is. Olyan áttekintést kapunk, amely – mint fogalmaz – „remény szerint segíthet az önálló nevelői stratégiák – vagy még inkább: a gyermekekkel kialakított, kölcsönös szereteten alapuló kapcsolat kialakításában”.

A kötet szerzője megállapítja, hogy hatalmas civilizációs átalakulás jellemzi a mai kort, és hozzáteszi: „a gyermekkor élhetővé tétele, mélyebb megértése tekintetében az emberiség az utolsó évtizedekben óriási lépéseket tett”. A korábbi évszázadokhoz képest kedvezőbb a helyzet a kicsiket megillető biztonság, a jóllét és a tanuláshoz szükséges feltételek tekintetében. Noha a digitális eszközök és a médiafogyasztás kockázatai beláthatatlanok, „biztosítékként ott áll a család és a szerető emberi kapcsolatok évezredes tartaléka, valamint a modern civilizáció számtalan, a gyermekek védelmét biztosító lehetősége”.

Váradi Ferenc fontos megállapításokat tesz a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban is. Mint írja, az elmúlt években megjelent szoftverek, szolgáltatások választéka „sokakat aggodalommal tölt el”, hiszen „számos, korábban csak emberi értelem útján elvégezhető feladatot képesek megvalósítani”, és attól tarthatunk, hogy „az emberiségre jellemző (a történelemből jól ismert) hibákat, káros szokásokat és hiedelmeket, veszélyeket is reprodukáljuk, de immár új nagyságrendben”. A szerző hangsúlyozza, hogy ma „felelőtlenség lenne a mesterséges intelligencia hétköznapi felhasználásának, terjedésének hatásait megjósolni”. És nem is teszi. Azt viszont megállapítja, hogy a mesterséges intelligencia gyorsan terjed, és mindeközben „fontos lesz megfigyelnünk, mely felhasználási módok jelentenek valódi előnyt, közösségi hasznot, és melyek hordoznak kockázatot”. Ezért a gyermeket nevelő szülőknek és pedagógusoknak Váradi Ferenc – aki maga is érintett mindkét szerepben – azt javasolja, „próbáljunk egy lépéssel gyermekeink előtt haladni vagy legalább lépést tartani velük, hogy lássuk és értsük a változásokat”.