előző nap következő nap

„Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez.” 2Móz 2

1 Egy Lévi házából való férfi elment, és feleségül vette Lévi egyik leányutódját. 2 Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette. 3 Amikor azonban nem tudta már tovább rejtegetni, fogott egy gyékénykosarat, bekente szurokkal és gyantával, majd beletette a gyermeket, és kitette a Nílus partján a sás közé. 4 A gyermek nővére pedig ott állt távolabb, hogy megtudja, mi történik vele. 5 A fáraó leánya éppen odament, hogy megfürödjék a Nílusban, cselédjei meg ott járkáltak a Nílus mentén. Megpillantotta a kosarat a sás között, odaküldte a szolgálóleányát, és kihozatta azt. 6 Fölnyitotta, és meglátta a gyermeket; hát egy síró fiú volt! Megszánta, és ezt mondta: A héberek gyermekei közül való ez. 7 A kisfiú nővére pedig ezt kérdezte a fáraó leányától: Ne menjek, és ne hívjak egy szoptató asszonyt a héberek közül, aki majd szoptatja neked a gyermeket? 8 A fáraó leánya így felelt: Eredj! A leány elment, és a gyermek anyját hívta oda. 9 Vidd magaddal ezt a gyermeket – mondta neki a fáraó leánya –, és szoptasd őt helyettem, én pedig megadom jutalmadat! Az asszony magához vette a gyermeket, és szoptatta. 10 Amikor a gyermek nagyobb lett, elvitte a fáraó leányához, aki a fiává fogadta. Mózesnek nevezte el, mert ezt mondta: A vízből húztam ki. 11 Abban az időben történt, amikor Mózes már felnőtt, hogy kiment testvéreihez, és látta kényszermunkájukat. És meglátta, hogy egy egyiptomi férfi egy héber férfit, az ő egyik testvérét veri. 12 Körülnézett, és amikor látta, hogy senki sincs ott, agyonütötte az egyiptomit, és elrejtette a homokban. 13 Másnap is kiment, akkor meg két héber férfi civakodott egymással. Rászólt arra, aki a hibás volt: Miért vered a felebarátodat? 14 De ő így válaszolt: Ki tett téged elöljáróvá és bíróvá közöttünk? Talán engem is meg akarsz ölni, ahogyan megölted az egyiptomit? Mózes megijedt, és ezt gondolta: Bizony, kitudódott a dolog! 15 A fáraó is meghallotta ezt a dolgot, és halálra kerestette Mózest. De Mózes elmenekült a fáraó elől. Midján földjén állapodott meg, és leült ott egy kútnál. 16 Midján papjának volt hét leánya. Ezek odajöttek, vizet merítettek, és megtöltötték a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. 17 De pásztorok is jöttek oda, és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett, és megitatta juhaikat. 18 Amikor a leányok hazaértek apjukhoz, Reuélhez, az megkérdezte: Hogyhogy ma ilyen korán megjöttetek? 19 Egy egyiptomi férfi védett meg bennünket a pásztoroktól – felelték. – Sőt még vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat. 20 Akkor ezt mondta a leányainak: Hol van ő most? Miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok ide, és egyék velünk! 21 Mózes úgy döntött, hogy ott marad annál a férfinál, az pedig Mózeshez adta leányát, Cippórát. 22 Az asszony fiút szült, ő pedig Gérsómnak nevezte el, mert azt mondta: Jövevény lettem idegen földön. 23 Közben hosszú idő telt el, és meghalt Egyiptom királya. Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez. 24 Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött. 25 Rátekintett Isten Izráel fiaira, és gondja volt rájuk Istennek.

Bibliaolvasó Kalauz – Szép Eduárd igemagyarázata

Mózes csodálatos módon megszabadul, utána gyilkossága miatt elmenekül, Isten pedig előkészíti a szabadítási tervét. Ez a terv akkor kezd el megvalósulni, amikor a választott nép a szolgaság fájdalmából és keserűségéből elkezd Istenhez kiáltani. „Izráel fiai pedig sóhajtoztak és kiáltoztak a szolgaság miatt, és a szolgaság miatti segélykiáltásuk feljutott Istenhez.” (23) Isten népe ma sem imádkozik hiába. Kiáltsunk reménységgel, mert van pártfogónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus (1Jn 2,1), aki önmagát áldozta érettünk, bűnös emberekért!

RÉ21 18

Napi zsoltárének | 158 | Hagyjad az Úr Istenre te minden utadat

„Azok pedig megragadták Jézust, és elfogták.” Mk 14,43–52

43 Még beszélt, amikor egyszer csak megjelent Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől, kardokkal és botokkal a kezükben. 44 Aki elárulta őt, ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: Akit megcsókolok, az lesz ő: fogjátok el, és vigyétek el biztos kísérettel! 45 Amikor odaért, azonnal hozzálépett, és így szólt: Mester! – és megcsókolta. 46 Azok pedig megragadták Jézust, és elfogták. 47 Valaki az ott állók közül kirántotta a kardját, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. 48 Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta nekik: Úgy vonultatok ki ellenem, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. 49 Veletek voltam mindennap a templomban, és tanítottam, és nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük. 50 Ekkor mindnyájan elhagyták őt, és elfutottak. 51 De követte őt egy ifjú, aki csak egy inget viselt mezítelen testén; őt is megragadták, 52 de ő az ingét otthagyva mezítelenül elmenekült.

Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata

(46) „Azok pedig megragadták Jézust, és elfogták.” (Mk 14,43–52)

„Probléma megoldva!” – szoktuk mondani, amikor egy munkahelyi gondot vagy családi helyzetet sikerül elsimítani. „Probléma megoldva!” – gondolhatták a jeruzsálemi vallási vezetők, amikor a fegyveresek elfogták Jézust. Vele sem lesz több gond, vissza lehet térni a normális kerékvágásba, ez a názáreti nem fog több vizet zavarni. Pedig ha tudták volna, hogy csak azért foghatták el, mert ő akarta, hisz nála hatalmasabb nem volt akkor a Földön! Csak azért kötözhették meg és vihették magukkal, mert ezzel az Atya akaratát és döntését teljesítették! Azok, akik problémát akartak megoldani a saját, jól bevált eszközeikkel, észre sem vették, hogy mindent Jézus irányít, ő enged és dönt. Mindenképpen az valósul meg ma is, amit Isten akar, az ő országa teljesedik ki egyre jobban, napról napra, bármennyire istentelen is a világ. Te is, én is eszközei vagyunk ebben, akár tudatlanul, lázadozva, szembenállva, akár ha mi magunk engedjük, hogy használjon az Úr, belesimulva akaratába. Ami nekünk adatott, az a döntés, hogy melyik utat választjuk...

Augusztus 21